Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet!

Mindenkinek békés, boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Újabb cikk a TermészetBÚVÁRban: Az Egyek-Pusztakócsi mocsarak

A TermészetBÚVÁR 2010/6-os számában megjelent az Egyek-Pusztakócsi mocsarak élővilágáról szóló cikkünk, melyet Lengyel Szabolcs kollégámmal közösen készítettünk. A cikk természetesen gazdag képi illusztrációs anyagot is tartalmaz és letölthető pdf-ben a honlapomról.

Tél Amerikában

Napok óta megállás nélkül havazik, így nem mindig egyszerű az autó kiszabadítása a reggeli indulásnál. Hát, így néz ki a tél errefelé.

National Geographic fotópályázat

A National Geographic magazin 2010-es Nemzetközi Fotópályázatának magyarországi legjobb képei közé az én fotómat is beválogatta a zsűri. A képekből rendezett kiállítás megtekinthető Budapesten a WestEND City Centerben november 29. és december 27. között. Az én fotómon egy tojó vörösmellű magvágó és a fiókája látható. A képet idén nyáron készítettem az itatós lesemből.

A Green Lakes Park novemberben

Az igazán szép őszi idő itt, Amerika északi részén nagyon rövid ideig tart. A fák levelei gyorsan lehullnak, amint elvesztették zöld színüket és novemberben már csak a kopasz fák szegélyezik a turistaösvényeket. Szép napos időben azonban ilyenkor is hangulatos lehet a táj. Tegnap a kedvenc helyszínünkön, a Green Lakes Parkban kirándultunk. Szinte hihetetlen, hogy egy hónapja milyen színkavalkád volt itt, az pedig teljesen valószerűtlennek tűnik ebben a kihalt, hideg tájban, hogy a nyáron szinte lépni sem lehetett itt a strandolóktól.

Ősz Amerikában

Az észak-amerikai és az európai erdők őszi színösszetétele kissé különbözik egymástól. Míg Európában többnyire a sárga szín dominál, addig az amerikai kontinens erdeiben a sárga színárnyalatai közé gyakran vegyül a vörös szín ezernyi tónusa is. Októberben a legszebb az erdő errefelé, ami kiváló lehetőségeket nyújt egy kis őszi tájfotózáshoz, ha az időjárás engedi. Az elmúlt héten szerencsére éppen a terveimnek megfelelően alakult az idő. Kedden reggel gyönyörű, napsütéses időre ébredtem, ezért egy gyors reggeli után beugrottam a Foresterbe és nekiindultam, hogy megörökítsem az őszi erdő színeit.

Szerdán ismét hamisítatlan indián nyár fogadott, így az egyik kedvenc helyemet, a Green Lakes Parkot vettem célba. A táj errefelé nyáron is csodás, de legszebb arcát ilyenkor ősszel mutatja, amikor a színek kavalkádja fogadja az erre járó természetfotóst.

Csütörtökre esős, borús időszak váltotta fel a korábbi indián nyárt, ami viszont tökéletes időszak zuhatagok fotózásához. Az USA észak-keleti része nyugodtan nevezhető a vízesések földjének. Nem csak azért, mert itt található a világ egyik leghíresebb vízesése, a Niagara, de errefelé számtalan kisebb-nagyobb zuhatag is szabdalja a hegyvidéki vízfolyásokat. Ezek egyike a Chittenango-vízesés, amely nem messze található a Green Lakes Parktól. A zuhatag kezdetén egy nagy, mintegy 55 méter mély szakadékba zuhan alá a víz, majd sok kis kaszkádszerű zubogót alakít ki a 400 millió éves kövek között és kilométereken át így kanyarog az erdő mélyén. A vízesés környékén sok ösvény van kialakítva a turisták számára, de mint általában, az igazán szép látvány eléréséhez le kell térni a turistautakról. A „rossz idő” szerencsére minden normális embert otthon tartott, így nyugodtan fényképezhettem.

Szeptemberi kirándulások

Az idei év eddig bővelkedett érdekes kalandokban, az őszre viszont nagy dolgokat nem terveztünk. Mivel a rossz idő általában gyorsan beköszönt errefelé, így a szeptemberi kellemes hétvégéket igyekeztünk kihasználni, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Először a helyi állatkertbe mentünk el ismét, majd egy másik hétvégén a Highland Forest Parkban tettünk egy sétát. Ez a gyönyörű erdő New York állam közepén található Onondaga megyében. A parkot a 30-as években alapították, amivel a megye legidősebb parkja. Rengeteg túraösvény hálózza be a hegyi erdőt, de minden nagyon jól ki van táblázva, eltévedni nem lehet. Mi a közel 6 kilométeres Shortcut ösvényen mentünk végig.

Hosszúszárnyú bálnák

A bostoni kirándulásunk elsődleges célja a bálnák megfigyelése volt. Biológusokhoz méltóan, Gabi is és én is szeretjük az állatvilágot és igyekszünk kihasználni minden lehetőséget a különös és ritkán látott állatok megleséséhez. Az Atlanti-óceán nyugati partvidékén elsősorban a hosszúszárnyú bálnákkal való találkozásra van esély. A hosszúszárnyú bálna 14-15 méter hosszúra is megnő és akár a 40 tonnát is elérheti a tömege. Általában planktonikus rákokkal, úgynevezett krillel és apró halakkal táplálkozik. Különös ismertetőjegye a feltűnően hosszú mellúszója, amiről a nevét is kapta.

A hajó szombaton délután kettő körül futott ki Gloucester kikötőjéből. Még indulás előtt kaptuk a hírt, hogy a bálnák aznap a partoktól különösen távol tartózkodnak. Három órába is beletelt, amíg elértünk a hosszúszárnyú bálnákig, de a hajóút addig is szolgált látnivalóval. Útközben találkoztunk ugyanis egy csukabálnával. Ez jóval kisebb faj, mint a hosszúszárnyú bálna, nemigen nő 8-9 méternél nagyobbra és „csak” 12-14 tonnásra tud hízni.

Már elmúlt 5 óra, mire elértük a hosszúszárnyú bálnák csapatát. Ez a faj ugyanis társas lény, a „mi csapatunk” 8-10 egyedből állhatott. Amikor megérkeztünk, a kapitány leállította a motort és volt alkalmunk zavartalanul figyelni a bálnák életét, akik gondtalanul levegőztek és táplálkoztak a hajó körül. A klasszikus buborékfüggönyös halászati módszert ugyan nem láttuk, de a farok csapkodós technikát sikeresen alkalmazták a „bálnáink”. Az eljárás lényege, hogy a farokúszójukkal lökéshullámokat keltenek és az ily módon megzavart halakat fogyasztják. A sirályok és egyéb madarak előszeretettel keringenek a bálnák körül, reménykedve, hogy nekik is jut a lakomából.

Időnként kicsit arrébb mentünk, hogy közelebbről, vagy jobb szögből figyelhessük tovább a bálnákat. Nem egyszer nagyon közel, csupán 1-2 méterre úsztak el a hajónktól ezek az óriások. A távolban pedig sikerült megfigyelni, amint egy több tíz tonnás óriás kiugrik a vízből. Ezt a viselkedést szintén a táplálék megzavarására alkalmazzák a hosszúszárnyú bálnák, hiszen a hatalmas csobbanás kellően nagy lökéshullámokat kelt. Ezt követően hamarosan elkezdett lemenni a nap, így vissza kellett indulnunk. Még egy utolsó képet készítettem egy lebukó bálna farokúszójáról, ezután már csak a végtelen, nyílt óceánban gyönyörködhettünk a lemenő nap fényében.

Egy hétvége Bostonban

A magyar nemzeti ünnep természetesen itt nem munkaszüneti nap, de aznapra szabadságot vettem ki és az így kialakult háromnapos hétvégén elmentünk Bostonba. Massachusetts állam fővárosa nagyjából 500 kilométerre van és köszönhetően a város körüli dugóknak, elég hosszú utunk volt. Ahogyan legtöbbször, most is egy Days Inn motelben szálltunk meg (szorgalmasan gyűjtögetjük a hűségpontokat), ami Boston külvárosában volt. A dugók miatt pénteken már nem volt kedvünk bemenni a városba, inkább elmentünk a boszorkányperekről elhíresült Salem városába és megnéztük az Atlanti-óceán partját és a régi vitorlásokat is megtekintettük.

A szombati programunk volt a hétvége csúcspontja. Mint köztudott, mindketten szeretjük az állatokat, így aztán befizettünk egy bálnanéző túrára. A hajó egy halászfaluból, Gloucesterből futott ki és mintegy három órás út után értünk ki a bálnák aznapi táplálkozó helyéhez. Erről azonban majd Gábor külön beszámolót fog készíteni, addig csak néhány kép ízelítőül.

A bálnanéző túra miatt a bostoni városnézés vasárnapra maradt. Az időjárással nem volt szerencsénk, esős, felhős idő várt a legeurópaibbnak tartott amerikai városban. Egy kicsit sétálgattunk a belvárosban, lementünk az óceánpartra és természetesen nem hagyhattuk ki a világ leghíresebb egyetemét, a Harvardot sem. A dugók és az amúgy is hosszú út miatt nem sokkal ebéd után indulnunk kellett vissza, így aztán Bostonból nem láttunk túl sokat, de elhatároztuk, hogy ide még vissza fogunk térni.

Madáritatós fotózások

Mostanság folyton esős-borús idő van erre mifelénk, így a nyár elején épített madáritató hűsítő vize egyelőre nem túl vonzó a madarak számára. Időközben azonban kiszórtam egy kis napraforgómagot és az itató végéhez támasztottam egy farönköt, hátha a mókusok odaszoknak a les elé. Persze a magvakat a madarak is kedvelik, ezért egy úgynevezett beszállófát is elhelyeztem. A madarak ugyanis szeretnek előbb leszállni a közelben és körülnézni, mielőtt rárepülnek a kajára. Az ilyen ágakon pedig nagyon jól lehet fotózni a szárnyasokat. A nyár folyamán reményekkel telve többször is kiültem a lesbe fotózni és összességében nem is kellett csalódnom, a les bevált. Az ág egyik első használója a gyönyörű nevű szürke légykapótirannusz volt. Persze rovarevő lévén nem a magok miatt jött, csak megpihent egy kicsit az ágon és pózolt nekem a fotó kedvéért, majd tovaröppent. A vörösmellű magvágó tojója viszont éhesen érkezett, sőt a közel anyányi fiókáját is megetette egy kis szotyival. Szomjas madárral viszont sajnos egyszer sem találkoztam a nyár folyamán. A csíkosmókusok viszont előszeretettel járnak az itatóra, hogy a szomjukat oltsák. Persze a magvakat sem vetik meg, hasonlóan a szürkemókusokhoz. Rájuk mindig lehet számítani, sőt néhány szemtelen szürkemókus, nem elégedett meg a kihelyezett kajával és a les oldala alatt járatot ástak a les belsejébe, hogy az összes ott tárolt napraforgó- és kukoricamagot megegyék. Azóta keményfalú műanyagdobozban tárolom az eleséget, meglátjuk ezzel is elboldogulnak-e ☺

Autós dolgok

Pár hete letettük az amerikai forgalmi vizsgánkat, így most már teljes értékű amcsi jogsink van. Tavaly ugyanis csak a kresz vizsgát csináltuk meg és egy biztonságos vezetés kurzust, hiszen az így megkapott tanulói engedély és a magyar jogsi elég volt az autóbiztosításhoz. A kurzus viszont csak egy évig érvényes, ezért most levizsgáztunk, hogy többé ne legyen vele gond. A forgalomban való gyakorlást és a forgalmi vizsgát itt mindenki saját (családi, baráti) autóval kénytelen megoldani, így azonban nem kell oktatónak sem fizetni. Amerikában a jogosítvány megszerzése megúszható nagyjából 70-80 dollárból. Mi természetesen a saját Subarunkkal vizsgáztunk. Ádám pedig a saját autójával, pár napja ugyanis ő is vett autót, természetesen a méreteihez illőt: Mercury Grand Marquis.

Kerti parti ismét

A munkacsoportunk vezetője minden nyáron szokott grillsütős (BBQ) partit rendezni a munkatársak számára. Ahogyan tavaly, úgy idén is hivatalosak voltunk. A vendégeknek ezúttal is csak egy kis desszertnek valót illett vinni. Mi kókuszkockát készítettünk, aminek nagy sikere volt, hiszen itt ilyet nem szoktak csinálni. Ezúttal mi vittük el Aparna barátnőmet és a férjét, mert a tavalyi bulival ellentétben, ugyebár már nekünk is van kocsink ☺