2010. április 6., kedd

Szavazás New York-ban 2.

Szombaton délelőtt a New York-i Nagykövetségen kinyilvánítottuk a véleményünket a magyar Országgyűlés munkájáról, majd egy kis városnézésre indultunk Manhattan felhőkarcolóinak árnyékában. Ez már a harmadik New York-i kirándulásunk volt, így számos helyszínt ismerősként üdvözölhettünk, igaz a Park Avenue-t a virágzó cseresznyefákkal most láttuk először. Első utunk most is a Time Square-re vezetett, hiszen ez nevezhető a város közepének. Ekkor már dél körül járt az idő, ezért a Dallas BBQ felé vettük az irányt, ahol már szinte törzsvendégek vagyunk. Az étterem most sem okozott csalódást. Ebéd után a Central Parkon keresztülsétálva közelítettük meg a Metropolitan Művészeti Múzeumot, ami talán a leghíresebb múzeum New York-ban. A becenevén csak Met-nek nevezett intézmény hatalmas, így a kiállításoknak nagyjából csak a felét tudtuk megnézni. A múzeum után ismét csak gyalogolva visszamentünk a Times Square-re és esti pompájában is megcsodáltuk. Hatalmas tömeg hömpölygött a téren, hiszen szombat este volt. Miután teljesen ránk esteledett, visszaindultunk Jersey-be a szállásunkra, de előtte azért még ismét betértünk a sportbárba, hogy iszogatás közben a srácokkal átbeszéljük a legfrissebb New York-i élményeinket.
Vasárnap délelőtt aztán búcsút vettünk a várostól, majd visszaindultunk Syracuse-ba. Útközben megálltunk ebédelni egy Applebee’s étteremnél, amely étteremláncról már talán elmondhatjuk, hogy a kedvencünk. Később több pihenőben is megálltunk, hogy megcsodáljuk az észak-amerikai tájat, végül nagyjából este hatkor érkeztünk haza kellemesen elfáradva és élményekkel eltelve.

2010. április 5., hétfő

Szavazás New York-ban 1.

Az elmúlt hétvégét ismét New Yorkban töltöttük. Az ok (már, ha erre kell külön ok ) ezúttal az volt, hogy szombaton a New York-i Nagykövetségen szavazhattunk hazánk további sorsáról. A teljes Syracuse-i magyar banda, tehát négyen mentünk a Nagy Almába, természetesen autóval, igaz most nem a mi kocsinkkal. Habár a mi Subarunk sem kicsi autó, ilyen hosszú útra négy személlyel, egy nagyobb kocsival kényelmesebbnek ígérkezett az út, ezért Ádám bérelt egy nagy Chevy Impalát. Pénteken kora délután indultunk, miután az egyetemen még meghallgattuk a Nobel díjas  Philip A. Sharp előadását. Szerencsére nagyon szép volt az idő és a kis forgalomnak is köszönhetően sima utunk volt. Estére értünk New Jersey-be, ahol a Red Carpet (Vörös Szőnyeg) motelben szálltunk meg. A mi szobánk a felső szinten volt, aminek nagyon örültünk, mert régóta szerettünk volna már egy ilyen helyet is kipróbálni. A szobák elfoglalása után még megnéztük a környéket, vacsoráztunk egy kiváló pizzériában, végül egy sportbárban iszogatva rákészültünk a másnapi kalandra.
Szombaton reggel busszal mentünk be New Yorkba, ahol az első utunk a Nagykövetségre vezetett, ahol leadtuk a szavazatainkat. Jó érzés volt a Követségen magyarokkal találkozni és látni, hogy milyen sok embert érdekel a hazája sorsa. Miután megtettük, amit megkövetelt a haza, bevetettük magunkat a manhattani rengetegbe, de erről majd legközelebb.