Brazos Bend State Park

Lassan itt is kezd beállni az életünk a normális irányba, ezért végre elkezdtem felfedezni a környéket, hogy természetfotós helyszíneket keressek. A megfigyeléseim és némi internetes kutakodás után úgy döntöttem, hogy először a Brazos Bend Állami Parkba megyek (térkép). Az állami parkok hasonló természetvédelmi területek, mint a nemzeti parkok, csak nem országos hatáskörbe tartoznak, hanem az adott állam védelme alatt állnak. A Brazos Bend autóval körülbelül 40-45 percre van Houstontól. Igazi szubtrópusi vadon ez a hely, némi prérivel és változatos mocsárvilággal, ami gazdag madárfaunának ad otthont. A fő látványosságot azonban a mocsarakban élő aligátorok jelentik. A Mississippi aligátor Amerika délkeleti felén őshonos Floridától Texasig. A legnagyobb állománya a floridai Everglades Nemzeti Parkban található, ahol korábban mi is találkoztunk vele. Itt a környéken is több helyen előfordul, de a Brazos Bendben él a legtöbb aligátor. Többnyire a vízben tartózkodnak, ahonnan csak a szemük és az orruk látszik ki miközben a főleg madarakból álló zsákmányukra lesnek. Néha azonban kimásznak a partra is, hogy egy kicsit sütkérezzenek a napon. Habár oda kell rájuk figyelni, a közhiedelemmel ellentétben nem olyan veszélyesek ezek az állatok, még a 4 méteres óriások is elmenekülnek, ha az ember közelít feléjük. A fotózásuk azonban nagy élmény és számtalan kihívást rejt magában. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a Brazos Bend az egyik kedvenc természetfotós helyszínem lesz a környéken.

Saltgrass Steak House - Ízig-vérig texasi

Néhány napja kipróbáltunk egy igazi texasi éttermet, a Saltgrass Steak House-t. A mottójuk: Texas to the bone, ami szó szerint azt jelenti: Csontig texasi, de talán nevezzük inkább úgy, hogy Ízig-vérig texasi. Hogy ez mit jelent? Valószínűleg azt, hogy a texasiak szerint egy jó steakhez a következőkre van szükség: texasi marha, texasi fa(szén), texasi fűszerek, texasi levegő és persze texasi mentalitás. Úgy is szokták mondani, hogy jó steaket csak Texasban lehet enni, bárhol máshol csak gyenge utánzatok léteznek. Ha rövidre akarnánk zárni, akkor csak annyit írnánk, hogy valóban itt ettük életünk legjobb steakjét, merthogy tényleg igaz, hogy sosem ettünk még ennél jobbat. Hogy mitől olyan különleges a texasi steak, arra többféle magyarázat is van. A legvalószínűbb ok az lehet, hogy állítólag a texasi marha húsa finomabb, mint a máshol nevelt marháké, köszönhetően a gazdag texasi fűnek. Különösen igaz ez, ha az állatokat a tengerparti sós füvön (saltgrass) legeltették, aminek az ásványianyag-tartalma rendkívül magas. Ez a hagyomány még az 1800-as évekből ered, amikor a marhapásztorok telente lehajtották a híres texasi hosszúszarvút (Texas longhorn) a Mexikói-öböl partvidékére, hogy ott legelhessenek a saltgrasson, mielőtt északra hajtva, eladták őket. A Saltgrass Steak House igyekszik őrizni a hagyományt és csak a legmagasabb minőségű marhaszeleteket szolgálják fel, amit a saját speciális fűszer-keverékükkel ízesítenek és nem okoznak csalódást még a legnagyobb ínyenceknek sem. Aki esetleg nem szeretné a steaket (az minek megy steak house-ba? ☺), találhat magának mást is az étlapon. Mivel ez az étterem alig pár percre van a lakásunktól, valószínűleg vissza fogunk még jönni.

Houston-tavi vadon

Az elmúlt hétvégén együtt visszamentünk a Lake Houston Wilderness Parkba (térkép), ahol korábban a dzsipes videót készítettem. A park egy sűrű erdős területen fekszik, gazdagon behálózva köves utakkal és erdei túraösvényekkel. A közepén egy kis tó is található, a nevét viszont nem erről a tavacskáról, hanem a délre elterülő Houston-tóról kapta. Korábban cserkészlányok használták kempingezésre a helyszínt, a szépen felújított kabinokat azonban ma már bárki kibérelheti. Hétvége lévén, arra számítottunk, hogy tömeg lesz itt, hiszen ez a park talán a Houstonhoz legközelebbi igazi vadon, ezért aztán nagyon meglepődtünk, hogy rajtunk kívül szinte senki sem volt itt. Gyorsan be is vetettük magunkat az erdőbe, aztán öt perc séta után rájöttünk, hogy a rutinos texasiak szeptemberben még nyilván nem túráznak, hiszen a 35 fokos kánikulában még az árnyékos erdő sem nyújt lehűlést. Mi sem mentünk messzire, inkább leültünk egy padra a tó mellett és élveztük a tájat és a nyugalmat.

Erdei dzsipezés

A múlt héten megkaptuk a végleges rendszámot a Jeep-re. Amerikában ugyanis a legtöbb államban a rendszám nem a kocsihoz tartozik, hanem a tulajdonoshoz. Ha valaki eladja az autóját, akkor a rendszámot viheti tovább az új kocsijára. Nekünk nyilvánvalóan nem volt még texasi rendszámunk, ezért teljesen újat kaptunk. Az autó regisztrációja és a rendszám kiállítása azonban beletelt néhány hétbe, addig csak egy ideiglenes rendszám volt a kocsi hátulján. A másik újdonság, hogy vettünk a Jeepre terepgumikat, mégpedig Goodyear Wrangler típusúakat. Ez valójában egyfajta átmeneti gumi az aszfaltgumik és a hatalmas bütykökkel rendelkező igazi off-road gumik között. A speciális kialakítás miatt aszfalton sem ráz és nem is zajos, ugyanakkor viszont alkalmas arra, hogy a laza talajon is megkapaszkodjon. A gyár olyanoknak ajánlja, akik nagyrészt aszfalton közlekednek és csak néha mennek földutakra, tehát nekünk pont ideális. A héten gyorsan ki is vittem a Jeepet egy közeli erdőbe, amiről egy rövid videót is készítettem:

Hurrá, megérkeztek a cuccaink!

Másfél hónap után végre megérkeztek a dobozaink Texasba. Eredetileg 3-4 hetes szállítási időt ígért a költöztető cég, ami normálisnak is tűnt, hiszen azt gondoltuk, hogy végig hajón jönnek a Panama-csatornán keresztül. Kiderült azonban, hogy csak Los Angelesig hajóztak a cuccaink, onnan vonattal, vagy teherautóval hozták őket Houstonba. Ennek fényében különösen meglepő, hogy ilyen sokáig tartott, főleg, mivel LA-be már három hete megérkeztek. Az biztos, hogy nem sokat gyorsított a procedúrán, hogy három különböző cégen is keresztülmentek a dobozaink, volt egy, amelyik Hawaiin felpakolta őket a hajóra, egy másik, amelyik LA-ben átrakta őket a szárazföldi szállítóeszközre és egy, ami Houstonban kiszállította a Meyer Oaks-ba. A lényeg azonban, hogy itt vannak hiánytalanul, így amint kipakolunk, végre otthonosabban érezhetjük magunkat az új lakásunkban is.

A cuccaink összepakolva Hawaiin

Viszik a dobozokat a hawaii költöztetők

Röpke másfél hónap után megérkeztek Houstonba

Már csak a kipakolásra várnak az új lakásunkban