2017. augusztus 22., kedd

Napfogyatkozás

Tegnap volt a Nagy Amerikai Napfogyatkozás. 1979 óta ez volt az első teljes napfogyatkozás Amerikában és 1918 óta most fordult elő először, hogy a teljes kontinenst keresztülszelte a hold árnyéka. A totalitás Oregontól Dél-Karolináig volt látható. Texasban csak részleges volt és felhők is voltak az égen, de így is nagyszerű élmény volt. A napfogyatkozás fotózása azonban igazi kihívásnak bizonyult, mivel a fotós napszűrők már hetekkel ezelőtt elfogytak, anélkül pedig nem tudtam volna eléggé sötétre exponálni a képeket. Szerencsére a felhők időnként besegítettek és így sikerült egy megfelelő fotót is készíteni, ahol még néhány napfolt is látható.

2017. augusztus 15., kedd

Esküvő Houstonban

Úgy látszik, idén minden John nevű ismerősöm megházasodik. A volt munkatársam májusi esküvője után ugyanis az egyik jelenlegi munkatársam, akit szintén Johnnak hívnak, az elmúlt hétvégén megnősült, mégpedig egy másik munkatársamat, Nihant vette feleségül. Amerikában bárki elvégezhet egy internetes házassági gyorstalpalót, hogy jogosult legyen a párok összeadására, így Nihan és John a doktori témavezetőjüket kérték meg, hogy levezesse a ceremóniát. A szertartás ennek megfelően nagyon személyes és hangulatos volt. Az esküvő egy gyönyörű olasz kultúrházban volt Houston belvárosában, így igazi nemzetközi esemény lett belőle, hiszen John amerikai, Nihan pedig török. A vacsora nagyon finom volt, főleg török ételekből állt, utána pedig a kedvenc zenéikre lehetett táncolni. Mivel mindketten informatikus vegyészek, ezért nem áll tőlük távol a modern technika alkalmazása sem és a különféle játékokat is kedvelik. Például az esküvői honlapjukra bárki üzenetet írhatott, ami a kivetítőn azonnal meg is jelent, valamint kétféle játékot is kitaláltak a vendégek számára. Az egyik egy fotós feladat volt, ahol egy listán adták meg, hogy milyen képeket kell készíteni az esküvőn. Például olyat, amikor az ifjú pár tagjai éppen a gyűrűikkel játszanak, vagy amikor a vőlegény a távolból figyeli a menyasszonyt. Azok között akik az összes képet elkészítették, ajándékokat sorsoltak ki. A másik játék inkább arról szólt, hogy a vendégek megismerjék egymást és olyan információk alapján kellett megtalálni a listán szereplőket, ami csak beszélgetés útján derülhet ki. Itt pédául a 14-es vendég Gábor volt, aki a listán csak úgy szerepelt, hogy természetfotós, de volt még ott sziklamászó és olyan is, aki még sosem evett szilvát. Jópofa dolog volt ez is, nagyon jól éreztük magunkat és több emberrel is megismerkedtünk. Nihan és John pedig a héten repülnek Törökországba, hogy hagyományos török módon is összeházasodjanak.

2017. augusztus 9., szerda

New England

A múlt hét második felét New Englandben töltöttük. Gabi egy konferencián vett részt Bostonban, pontosabban Walthamben, ami egy kisebb város Boston szomszédságában, én pedig autót béreltem és bejártam Massachusetts állam egy részét. New England az USA egyik földrajzi régiója, ami az észak-keleti részen található hat államot foglalja magában. A régió az egyik legsűrűbben lakott vidéke Amerikának, de ennek ellenére is rengeteg erdő, tó és különféle park található itt. Igyekeztem elkerülni a fő utakat, így a dugókat is megúsztam és nagyon látványos helyeken autóztam miközben természetvédelmi területeket kerestem. Habár ez nem kifejezetten fotós túra volt, igyekeztem azért érdekes témákat is találni. Több parkban is láttam például csíkosmókusokat, ami az egyik kedvenc észak-amerikai állatom és már hiányzott, hiszen évek óta nem láttam a kis rágcsálót. Régebben Syracuse-ban rendszeresen fotóztam őket, most pedig az Assabet River Nemzeti Vardezervátumban sikerült egyet lencsevégre kapnom.

A szállásunk Walthamben
A konferencia helyszíne a Brandeis Egyetemen
New England-i vidék (Massachusetts)
Valahol Massachusettsben
Oxbow Nemzeti Vadrezervátum (Massachusetts)
Kilátás a Wachusett-hegyről (Massachusetts)

Egy régi Syracuse-i barátunk, Ádám, aki annó Gabi munkatársa volt, egy ideje már Bostonban él. Azóta megnősült és péntek este a párjával, Fruzsival vendégül láttak minket. Nagyszerű vacsorát készítettek és jót sztoriztunk, majd szombaton együtt kirándulgattunk a környéken. Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, de azért így is sok szép helyen jártunk és amikor igazán esett az eső, akkor bementünk Bostonba és megnéztük az MIT múzeumot, ami természetesen főleg robotikával és egyéb technológia különlegességekkel várja a látogatókat. A nap során eljutottunk Rhode Islandre és Connecticutba is, és mivel Massachusettsben már korábban is jártunk, így két újabb taggal bővült a meglátogatott államok listája. Nagyon jól éreztük magunkat az úton, New England igazán különleges hely és a társaság is kiváló volt.

Mass Audubon’s Broadmoor Vadrezervátum (MA)
Lincoln Woods Állami Park, Rhode Island
Fedett fahíd a Quaddick-víztározónál (Connecticut)
Fagyizás Connecticutban