2017. augusztus 15., kedd

Esküvő Houstonban

Úgy látszik, idén minden John nevű ismerősöm megházasodik. A volt munkatársam májusi esküvője után ugyanis az egyik jelenlegi munkatársam, akit szintén Johnnak hívnak, az elmúlt hétvégén megnősült, mégpedig egy másik munkatársamat, Nihant vette feleségül. Amerikában bárki elvégezhet egy internetes házassági gyorstalpalót, hogy jogosult legyen a párok összeadására, így Nihan és John a doktori témavezetőjüket kérték meg, hogy levezesse a ceremóniát. A szertartás ennek megfelően nagyon személyes és hangulatos volt. Az esküvő egy gyönyörű olasz kultúrházban volt Houston belvárosában, így igazi nemzetközi esemény lett belőle, hiszen John amerikai, Nihan pedig török. A vacsora nagyon finom volt, főleg török ételekből állt, utána pedig a kedvenc zenéikre lehetett táncolni. Mivel mindketten informatikus vegyészek, ezért nem áll tőlük távol a modern technika alkalmazása sem és a különféle játékokat is kedvelik. Például az esküvői honlapjukra bárki üzenetet írhatott, ami a kivetítőn azonnal meg is jelent, valamint kétféle játékot is kitaláltak a vendégek számára. Az egyik egy fotós feladat volt, ahol egy listán adták meg, hogy milyen képeket kell készíteni az esküvőn. Például olyat, amikor az ifjú pár tagjai éppen a gyűrűikkel játszanak, vagy amikor a vőlegény a távolból figyeli a menyasszonyt. Azok között akik az összes képet elkészítették, ajándékokat sorsoltak ki. A másik játék inkább arról szólt, hogy a vendégek megismerjék egymást és olyan információk alapján kellett megtalálni a listán szereplőket, ami csak beszélgetés útján derülhet ki. Itt pédául a 14-es vendég Gábor volt, aki a listán csak úgy szerepelt, hogy természetfotós, de volt még ott sziklamászó és olyan is, aki még sosem evett szilvát. Jópofa dolog volt ez is, nagyon jól éreztük magunkat és több emberrel is megismerkedtünk. Nihan és John pedig a héten repülnek Törökországba, hogy hagyományos török módon is összeházasodjanak.