Következzen egy kicsit részletesebb beszámoló a munkáról.
Ebben a laborban a systemic lupus erythematosus nevű betegséggel
foglalkozunk. Én egyelőre két projektben veszek részt, az egyikben mutagenezis,
a másikban rekombináns fehérje expresszió a feladatom. Erről talán elég is ennyi ☺ ,
inkább pár szó a laborról, ahol dolgozom. Az egyik bejárat a Weiskotten Hall
(WH) nevű épület elején van. A másik bejárat az épület oldalán található. Általában itt megyek be, mert ez közelebb van a buszmegállóhoz. A
WH-hoz kapcsolódik egy kilenc emeletes épület, itt található a mi laborunk,
mégpedig a nyolcadik emeleten. A munkacsoport laborja óriási, összesen
hét helyiségből áll. Ami érdekes, hogy a laborokon nincs ablak, van viszont jó
erős elszívás, ami kicsit szem- és torokszárító. Ez az ablaktalanság egyébként egyelőre nem tűnik nyomasztónak, az igazat megvallva, ezt csak tegnap realizáltam, addig fel sem tűnt. A laborok szerencsére jól
felszereltek, van minden, amire csak szükség lehet.