50 éve történt az első űrautózás

Az oroszok kezdeti eredményei után nem kérdés, hogy az űrkutatásban évtizedek óta az Egyesült Államok tölti be a vezető szerepet. A számos régi és jelenkori siker közül is kiemelkedik azonban a holdutazások története. Az USA az egyetlen ország eddig, amely embert küldött a Föld kísérőjére és a világegyetem kétségkívül legvagányabb autósai is a NASA-nál dolgoztak. Az Apollo-15-16-17 küldetéseken ugyanis összesen hat űrhajós autózott egy idegen égitesten. Először David Scott és James Irwin használták a holdautót (Lunar Roving Vehicle, röviden LRV) éppen fél évszázada, 1971. július 31-én.

Minden misszión 3-3 autóút történt, amelyek során a három holdjáró összesen közel 100 kilométernyi utat tett meg, számos tudományos munkát végezve és több tonna holdkőzetet gyűjtve. Persze ez a projekt sem jöhetett volna létre magyar részvétel nélkül. A holdautó tervezését ugyanis egy 56-os emigráns, Pavlics Ferenc vezette. A fejlesztés nagyjából 38 millió dollárba került és összesen három működő holdbuggy készült. Mindegyik járgány teljesen egyforma, 210 kilogramm tömegű és 500 kilogramm teherbírású, kétszemélyes és mind a négy kereküket külön elektromos motor hajtja. A maximális sebességük 13 kilométer/óra, ami a Holdon valóságos száguldásnak számított, mint az Apollo-16 útján készült felvételen is látható. A videót egy kézi kamerával készítette Charles Duke, amint John Young repeszt a Hold felszínén.

Az első űrautóbaleset is az égi kísérőnkön történt, amikor az Apollo-17 egyik űrhajósa, Eugene Cernan letörte a jobb hátsó sárhányó egy darabját, amit aztán a NASA első tudósával az űrben, Harrison Schmidttel egy gyors kasztnizással rögtön meg is javítottak. A megoldást két térképlap és némi ragasztószalag jelentette és azért volt fontos, mert a felverődő holdpor rontott az űrhajósok ruhájának hőszigetelésén. A misszió harmadik autózásával 1972 decemberében véget értek az emberiség legmenőbb road tripjei, a három LRV pedig azóta is ott pihen a Hold felszínén. A képek a NASA Flickr oldaláról származnak, ahol a holdutazások összes fotója elérhető.

Tiszta Amerika

Ma délelőtt nyugiban dolgoztunk itthon, amikor egyszercsak óriási dörömbölésre lettünk figyelmesek. Amikor óvatosan kinéztük, akkor egy korábban csak az amerikai filmekből ismert jelenetet láthattunk. A szembeszomszédhoz nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és az FBI. Látszott, hogy a hatósági kocsikkal először elállták a menekülési útvonalat, aztán pár perc múlva már hátrabilincselt kézzel vittek el két fiatal fekete srácot. Ez mondjuk sokkal profibb volt, mint Hollywoodban, ahol mindig messziről kiáltanak rá a gyanúsítottra, hogy lehetőséget adjanak neki a menekülésre, itt azonban a bűnözőknek esélyük sem volt. Nem tudjuk mi történhetett, eddig ez egy jó környéknek számított, de az biztos, hogy komoly dolog lehet, ha az FBI is érintett. Pár fotót készítettem az esetről a szúnyoghálós ablakon keresztül.

Wadsworth Falls State Park

Az idei nyáron az időjárás nem a legkellemesebb itt Connecticutben (sem). Általában vagy óriási a kánikula, vagy szakad az eső. A hétvégén azonban szerencsére normálisnak tűnt az idő, ezért végre el tudtunk menni kirándulni. A célunk a Wadsworth Falls State Park (térkép) megtekintése volt. Mint a park neve is mutatja, a fő látványosságot a vízesések nyújtják. A nagyobb vízesés egy könnyed sétával elérhető, a másikhoz azonban elég sokat kell túrázni. Mivel mi főleg kirándulni akartunk, ezért a nagy zuhatag megtekintése után bevetettük magunkat a sűrűbe, ahol ugyan rengeteg volt a szúnyog, de ennek ellenére is élveztük végre az erdei sétát. Még úgy is, hogy a második vízesés nem tűnt túl látványosnak, így fotó sem készült róla. A parkban egy kis tavi strand is található, ahova egy tipikus észak-amerikai fedett hídon lehet átsétálni. Nem bántuk meg, hogy a hosszú ideje első kimozdulásunkhoz ezt a parkot választottuk.

Magyar palacsinta a plázában

Néhány hete már itt is lazítottak a pandémia miatt bevezetett korlátozásokon, így a maszkhasználat sem kötelező mindenhol és néhány étterembe be lehet már ülni. Az egyik hétvégén mi is elmentünk a helyi plázába kicsit körülnézni és ebédelni. Szerencsére az emberek egy jelentős része még mindig felelősségteljesen viselkedik és közösségben továbbra is hordja a maszkot. Általában mi is így teszünk, de azért már nagyon vágytunk egy igazi Philly cheesesteak szendvicsre, ezért beültünk a pláza étkezőjébe. Nem voltak sokan, így a távolságot betartva tudtunk enni. Ebéd után pedig magyaros palacsintát választottunk desszertnek, ezért a Bonjour Café felé vettük az irányt. Még 2019-ben, a legutóbbi plázázásunkkor fedeztük fel ezt a francia kávézót, ahol palacsintát is készítenek. Gyorsan kiderült, hogy az üzlettulajdonos magyar, ezért most már eleve magyarul rendeltünk. A két magyar hölggyel nagyon kellemesen elcsevegtünk, amíg a palacsintáink elkészültek. Az egyikük erdélyi, a másikuk pedig budapesti és már régóta Amerikában élnek. A palacsintájuk pedig kiváló, ha a járványhelyzet engedi, biztosan vissza fogunk még jönni.

Ünnepi Filmajánló: Fordulat: Washington kémei

Múlt vasárnap ünnepelte Amerika a Függetlenség Napját, mi pedig éppen aznap láttuk a Fordulat: Washington kémei (Turn: Washington's Spies) című sorozat záró epizódját. A valós történetet bemutató, négy évados sorozat az amerikai függetlenségi háború idején játszódik és egy kémhálózat történetét meséli el, amely meghatározta Amerika sorsát és az USA létrejöttét.

A kémjátszma 1776-ban kezdődik, nem sokkal azután, hogy július 4-én kihírdették a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyben az új ország kinyílvánította a Brit Birodalomtól való elszakadását. A britek persze nem akartak olyan könnyen lemondani erről a hatalmas kolóniáról, így éveken át zajlott a háború. Az amerikai haderőt Washington vezette, aki a sikeres hadviselés egyik alapját az ellenség terveiről szerzett információban látta, és megalkotta a történelem egyik első kémhálózatát. A hírszerzés vezetője Benjamin Tallmadge lett, az elsőszámú kém pedig Ben gyerekkori barátja, a farmer Abraham Woodhull volt, de a hálózat többi tagja is a baráti körből került ki. Valószínűleg ezért is lehettek sikeresek, mert jól ismerték egymást és nem csak Amerikához, de egymáshoz is lojálisak voltak. Woodhull egy Setauket nevű kis faluban élt a New York-i Long Islanden, ami brit megszállás alatt állt. Apja, Richard Woodhull inkább a brit királyhoz próbált hűséges lenni, de jellemző, hogy a falu lakossága sem mindig tudta eldönteni, hogy royalista legyen, vagy lázadó hazafi. Abraham azonban elszántan tevékenykedett a hazafiak oldalán és folyamatosan informálta Tallmadge alezredest. Mindenféle trükköt bevetettek az információcseréhez: láthatatlan ecettel írt üzenetek, timsóba mártott tojások, kódolt újsághírdetések és egyéb kódfejtési praktikák szolgálták a magasztos célt, értesíteni Washingtont a britek minden lépéséről.

A sorozat évadai során a kémhálózat működésén túl képet kapunk Washington zsenialitásáról is, valamint a készítők igyekeztek a briteket is realisztikusan bemutatni. Az egyetlen kivétel Simcoe tábornok lett, akit a valóságosnál jóval kegyetlenebb személynek állítanak be a sorozatban. Természetesen ezen a kis pontatlanságon túl is akadnak kitalált események és személyek, amelyek színesítik a szériát. Nyilvánvaló tehát, hogy a Turn nem egy történelmi dokumentumfilm, bár a főbb eseményeket nagyonis valósághűen mutatja be. A legnagyobb hibájának talán azt lehetne felróni, hogy számos utalás feltételezi a nézők történelmi háttértudásának a meglétét. Mindezek ellenére is kifejezetten élvezetes szórakozást nyújt a Turn négy évada, amelyben a harc a látványos csatajelentek helyett elsősorban az értékrendek és elvek között zajlik.

Mi a Netflixen láttuk, így biztosan Magyarországon is elérhető, de sajnos nem találtam hozzá magyar előzetest.