BÚÉK!

2025-ben is eljutottunk néhány szép és érdekes helyre. Az év legfontosabb kalandjaira emlékezve kívánunk mindenkinek Boldog Új Évet!

OTRT 4 - Glacier Nemzeti Park

A nyugati road tripünk legtávolabbi célpontja a Mount Rainier Nemzeti Park volt. Ezt elhagyva, az út tizedik napján újra kelet felé vettük az irányt és elindultunk hazafelé. A visszaútra egy északi útvonalat választottunk, hogy megnézzük a Sziklás-hegység talán legszebb régióját, amit a Glacier (Gleccser) Nemzeti Park őriz Montanában (térkép). Ez a terület a hatalmas hegycsúcsairól, mély völgyeiről, kristálytiszta tavairól és a folyamatosan fogyatkozó gleccsereiről ismert, de a különleges állatvilága is említésre méltó. Kora délután érkeztünk a park nyugati felére, így bőven volt időnk, hogy elmenjünk a nemzeti park legelhagyatottabb részére, a North Fork Régióba. Itt kevesebb szolgáltatás van és kizárólag egy nagyjából 50 km hosszú földúton lehet megközelíteni, ezért errefelé jóval kevesebben vannak, mint a park többi részén. Megérte azonban a rázós utat, mert itt nyugodtan tudtuk élvezni a gyönyörű látványt. Az odafelé vezető úton megálltunk Polebridge aprócska közösségében, hogy vásároljunk a híres péksüteményekből, majd célba vettük a Bowman Lake-et, hogy a tóparton nyugalomban csodáljuk a hatalmas hegyek látképét. A környéken nagy vörös tábla jelzi, hogy medveföldön járunk, ezért a medveriasztó spray mindig nálunk volt. A tó mentén nem találkoztunk ugyan velük, az úton visszafelé azonban a kocsiból láttunk három fiatal grizzly medvét. Már túl sötét volt a fotózáshoz és amúgy is gyorsan beszaladtak az erdőbe, de így is hatalmas élmény volt ilyen állatokat látni a vadonban.

Párszáz méterrel korábban, ezen az úton láttuk a grizzly medvéket

Másnap a park fő részére is bementünk, ahol már nyoma sem volt a nyugalomnak. Végigmentünk a legendás Going-to-the-Sun Roadon, ami a hegyvidék leglátványosabb részein vezet keresztül. Az utat 1921-ben kezdték építeni és 1933-ra készült el. Óriási munka lehetett az akkori eszközökkel utat vájni ebbe a meredek hegyoldalba. Ez talán a világ legszebb útja és ennek megfelelően hatalmas tömegeket vonz. A legtöbb kilátónál sajnos nem is volt parkolóhely, pedig az útra az előre váltott belépőengedélyek által csak korlátozott számú autót engednek be. Végül azért találtunk egy helyet ebédhez, ahol gyönyörű kilátás mellett ehettük meg a szendvicseinket. Egy idő után azonban fel kellett adnunk az eredeti terveinket és célba vettük a park legnépszerűbb részét, a Logan Passt. Beletelt egy kis időbe, de végül találtunk egy szabad parkolót. Itt folyamatosan legalább 15-20 autó köröz abban reménykedve, hogy valaki elmegy. Innen indul számos látványos túraútvonal és itt található a vízválasztó vonal is (Continental Divide). Ez az a vonal, amin állva, ha az egyik irányba köpünk, az végül az Atlanti-óceánba folyik, amennyiben pedig a másikba, az végezetül a Csendes-óceánban köt ki.

A Highline Trail izgalmas ösvénye a Going-to-the-Sun Road felett vezet a hegy oldalában

A fő ok azonban, amiért ide jöttünk, a Hidden Lake volt. A csodás környezetben elterülő tóhoz nagyjából 2.5 km hosszú túra vezet, plusz természetesen ugyanennyit kell sétálni visszafelé is, és talán ez a park leglátványosabb túrája, ahol az erdőhatár felett haladva végig gyönyörű kilátásban volt részünk. Még egy rövid jégeső is megáztatott minket, de ez sem tudott eltántorítani. Teljesen megérte azonban ez a nagyjából egy órányi, folyamatos emelkedőn való túra, mire elértünk a tóhoz. A hivatalos kilátóponton továbbmenve, a tömeget is magunk mögött hagytuk és viszonylagos nyugalomban élveztük a hegyek lélegzetállító látványát.

A Hidden Lake (Rejtett-tó) a 2648 méter magas Bearhat-hegy lábánál

Ezen a részen végre vadállatokkal is találkoztunk. Grizzlyt természetesen itt nem láttunk, ezek a medvék ennél nagyobb nyugalomra vágynak, egy túrázó viszont, aki egészen tó partjáig lement, mesélte, hogy ott bizony találkozott egy hatalmas grizzlyvel, de ahogy ez többnyire lenni szokott, békésen elkerülték egymást. Mi beértük a sziklákon napozó ezüstös mormotákkal, néhány nagyon barátságos aranyfarkú ürgével, és egy amerikai pocoknyúllal (pika) is, amint növényeket gyűjtött a téli raktárába. Ez az egyik legaranyosabb állat a Földön és egyben az egyik legnehezebben megfigyelhető is, amint ezt a Yellowstone környékén is megtapasztaltuk. Először most is a jellegzetes hangjára figyeltünk fel, majd elkezdtük keresni az állatot, végül megpillantottuk a kövek között mozgó növényeket, hogy aztán perceken át figyeljük ezt a szorgos kis jószágot. Az egyik legfőbb oka azonban annak, hogy a Hidden Lake-hez jöttünk, a sziklás-hegységi kecskék felkeresése volt, amelyek szeretnek ezen a vidéken tartózkodni. Rá is találtunk egyre amint az ösvény mellett legelészett. Régóta vágytunk ennek az állatnak a megfigyelésére a természetben, és most volt szerencsénk jó ideig szemügyre venni és körbefotózni ezt az elragadóan furaképű vadat, mielőtt felment volna a sziklák árnyékos oldalára hűsölni. A hosszú visszaúton pedig bámultuk a lemenő nap fényében ragyogó hegyeket.

A Sziklás-hegység lélegzetállító látványa napszállatkor

Az utolsó nap korán keltünk és ismét a Going-to-the Sun Road látványos útjain áthajtva hagytuk el a nemzeti park ezen részét. Parkolóhelyből most is alig akadt, de azért volt néhány kilátó, ahol meg tudtunk állni, így például láttuk a Jackson-gleccsert, ami a kevés megmaradt gleccserek egyike a róluk elnevezett nemzeti parkban. Sajnos a klímaváltozás szomorú bizonyítékaival mindenhol találkozik az ember, bármerre is jár. Mielőtt végleg búcsút intettünk a Glacier Nemzeti Parknak, szerettük volna megnézni a Two Medicine Régiót is, itt azonban egyáltalán nem volt szabad parkoló, ezért kénytelenek voltunk a tervezettnél hamarabb elhagyni a parkot. Egy vadjuh még búcsúzóul megmutatta magát, majd East Glacierben megtankoltuk a kocsit az egyik legszebb benzinkúton, amit valaha láttunk, és elindultunk a road tripünk utolsó állomása felé, a kedvenc amerikai nemzeti parkunkba, a Teddy-be.

Búcsú a Sziklás-hegységtől

Oregon Trail Road Trip - bevezető

Túl vagyunk egy újabb nagyszerű amerikai road tripen. A legutóbbi nyugati irányú útunkon a Yellowstone volt a fő úti célunk, ezúttal azonban elmentünk egészen Oregonig, meg vissza és sok helyen követtük a történelmi Oregon Trail egykori útvonalát, ahol kalandvágyó vándorok utaztak nyugatra az 1800-as években, hogy az új vidéken letelepedjenek.

Az út 18 napig tartott és Connecticuttel együtt 18 államot érintett, amiből 5 állam új volt a számunkra: Iowa, Nebraska, Idaho, Oregon és Washington. Az összes kitérővel együtt nagyjából 11000 kilométert mentünk, és ezzel már 46-ot láttunk az 50 amerikai államból.

Az út fő célja a különféle természeti szépségek megtekintése volt, hiszen elsősorban mégiscsak ez adja Amerika különlegességét. Ezekről a csodás helyszínekről majd néhány külön posztban fogunk beszámolni a következő hetekben, most pedig az út egyéb érdekességei következnek.

A harmadik napon érkeztünk meg Iowába, ahol megálltunk az IOWA 80-nál, a világ legnagyobb kamionos pihenőjénél (térkép). Ez az I-80-as autópálya mentén található, ami az egyik leghosszabb amerikai út. Nyugat felé haladva többnyire ezen az úton haladtunk. A hatalmas kamionos pihenő parkolójában 900 kamion fér el. Napi 5000 vendég fordul meg itt, akiknek a kiszolgálásán 450 alkalmozott szorgoskodik. Van itt többek között mozi, fogorvos, templom és egy kamionos múzeum is. A meglepően érdekes kiállításon több, mint 100 antik teherautó látható, köztük olyan klasszikusok, mint az 1931-es Ford Model AA, vagy az amerikai filmekből ismert hagyományos "csőrös kamion", a Peterbilt számos típusa. Az egyik legszebb példány az az 1969-es Peterbilt volt, amelyet az eredeti tulajdonosa 20 éven át használt, és ezen időszak alatt 4 millió balesetmentes kilométert tett meg vele. A múzeumban a különféle kamionokon túl néhány tipikus amerikai benzinkút is látható volt.

A 4 millió kilométert futott 1969-es Peterbilt 359 típusú kamion

Másnap már Nebraskában jártunk, ahol megálltunk az Archway nevű emlékműnél, amely átszeli az I-80-as autópályát (térkép). Az Archway-ben található a legamerikaibb múzem, amit valaha láttunk. A múzeum ugyanis bemutatja az első telepesek útját, akik az Oregon Trailen vándoroltak és a kontinens nyugati területeinek benépesítését végezték. Ezen kívül az ország úthálózatának kiépítéséről is láthattunk kiállításokat, mint például a Lincoln Highway-ről, ami az első kontinenst átszelő út volt. Mára ezt váltotta le az I-80-as autópálya. Ami pedig a leginkább tetszett, hogy a múzeumban képet kaphattunk arról is, hogy hogyan vált Amerika autós nemzetté, ahol ennyire természetesek az országjáró autós kirándulások. A nagyon profin működő telefonszerű eszközön sok egyéb érdekes információt is hallottunk a kiállításokról. Naplementére pedig elértük a Chimney Rock nevű kőképződményt (térkép), hogy a saját szemünkkel is lássuk ezt a fontos útjelzőt, amit képen már a múzeumban is megtekintettünk.

Nebraska nyugati részén látható a Chimney Rock, ami fontos útjelző volt a vándorok számára

A nagyobb amerikai utakon általában 30-40 mérföldenként található valamilyen pihenőhely az autósok és persze a kamionosok számára, ahol kinyújthatja elgémberedett tagjait a hosszú úton megfáradt utazó. Néhány helyen csak WC és egy kis piknik area található, de a nagyobb megállókban gyorséttermek és akár zuhanyzók is rendelkezésre állnak. A hosszabb útszakaszokon a szokásos pihenőkön kívül időnként kávészünetet is tartottunk, hogy el ne aludjunk. Az elhagyatottab vidékeken pedig a saját "kemping kávénkat" ittuk.

Idaho déli része szuper izgalmas hely volt :)

Nem titok, hogy szeretjük a jó filmeket és sorozatokat. A 90-es évek egyik legjobb TV-sorozata a Twin Peaks volt, ezért mindenképpen látni szerettük volna a forgatási helyszíneket, ha már úgyis Washingtonban jártunk. Twin Peaks természetesen kitalált város, de megtalálható az a hely, ahol egykoron a várostábla állt (térkép). Felkerestük a gyönyörű Salish Lodge-ot is, ami a sorozatban Ben Horne hotelje volt (térkép). Itt szállt meg Cooper ügynök és a hotel számos jelenet helyszíne volt a sorozatban, a csodás vízesés pedig még a főcímbe is bekerült, ahol minden idők egyik legszebb filmzenéjére nézhetjük a csodás képeket. Ezután betértünk a Twede's kávézóba, ami a legendás Double R Kávézóként szerepelt a sorozatban (térkép). Ez a hely híres volt a jó kávéjáról és a cseresznyés pitéjéről, ami ha jól emlékszem a magyar verzióban meggyes piteként szerepelt. Itt ma is minden a Twin Peaks körül forog és Coopert idézve "rohadt jó kávét" szolgálnak itt fel. A pite pedig szintén méltó a sorozatbeli hírnevére, talán sosem ettünk jobbat.

"This is a damn fine cup of coffee!" - Special Agent Dale Cooper

“Twin Peaks-től” nem messze található egy másik kedvenc sorozat forgatási helyszíne: az alaszkai Cicely a Miért éppen Alaszkából. Ezt a sorozatot nem Alaszkában, hanem szintén Wahsingtonban forgatták, mégpedig Roslyn városkájában, ami a mai napig pontosan úgy néz ki, mint a sorozatban (térkép). Annyira, hogy például Holling étterme, a Brick valóban ezt a nevet viseli. Fleischman doki rendelője ma már ugyan ajándékbolt, de a neve még mindig megtalálható az ajtó mellett. Ránézésre a falat sem festették le a sorozat bejezeése óta. Maurice irodája és Chris rádiállomása a neon KBHR felirattal is pont olyan, mint a tévében volt. A híres festmény a falon, ami előtt a jávorszarvas elsétál a főcímben szintén tökéletesen visszaidézi a sorozatot.

A jávorszarvassal végül nem találkoztunk. :)

A sok-sok érdekes történelmi, filmes és persze természeti látnivaló után hazafelé vettük az irányt. Mint minden ilyen úton, itt is akadtak érdekesebb és unalmasabb részek. A legszebb régió talán (ha nem számítjuk a Glacier Nemzeti Park híres Goin to the Sun Roadját) a Cascade-hegység környéke volt Washingtonban, míg a legkevésbé érdekesnek Montana keleti része bizonyult, ami főleg végeláthatatlan marhatelepekből áll. Egy helyen ráadásul 20 percet vártunk a kocsiban, hogy az ország talán öt legügyetlenebb lovas cowboya  áthajtson az úton egy tehéncsordát. Valószínű, hogy ezt a feladatot egyetlen magyar gulyás egy darab juhászkutyával negyedannyi idő alatt megoldotta volna. Szerencsére 6-7 óra autózással elhagytuk ezt a szakaszt is, Észak-Dakota pedig már jóval élvezetesebb volt. Az itt található Teddy Nemzeti Park után még három nap volt az út hazáig. A Michigan-tavat ezúttal is észak felől kerültük meg pont úgy, mint négy éve. Egy rövid pihenőre ezúttal a Hiawatha Nemzeti Erdőben is megálltunk (térkép), hogy elmélázzunk az átélt eseményeken. Megállapítottuk, hogy ismét egy remek road tripet csináltunk. Ezúttal is sokat láttunk és tanultunk az USA-ról, valamint sok-sok élménnyel gazdagodtunk. A következő néhány blogbejegyzésben majd bemutatjuk az út természeti látványosságait is.

Ez ismét jó móka volt...