Kalandvideó Maine Északi Erdőrengetegéből

Augusztus végén néhány napot Maine állam Északi Erdőrengetegében töltöttem. A cél az volt, hogy egy igazi természetfotós úton is teszteljem a Tacomát és a tetősátrat. Maine távoli erdei tökéletesen alkalmasak voltak erre a célra, hiszen pár nap alatt több, mint 150 kilométert mentem elhagyatott földutakon és két éjszakát is a vadonban töltöttem mindenkitől távol, pont, ahogyan szeretem. Az út során ermészetesen jutott némi idő természetfotózásra is. Az első hajnalon látványos pirkadat fogadott a Penobscot-tó mellett (térkép), míg a második, kissé felhős, esős reggelen a Hurricane-tó partján (térkép) amerikai vörös mókusok vették körül a táborhelyemet, lehetőséget adva egy kis vadállatfotózásra is. A magányos kalandról ezúttal is készült egy videó, amelyben szöveg nélkül törekszem bemutatni a természetfotós miniexpedíciót jellemző légkört.

BÚÉK!

2024 ismét egy kalandokkal teli, nagyszerű év volt számunkra. A kisebb-nagyobb amerikai kirándulásokon túl az elmúlt év legnagyobb élménye kétségtelenül az ausztrál út volt.
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!

Ismét a Baxter Állami Parkban jártunk

Maine kétségtelenül az USA keleti részének legszebb és legvadregényesebb állama. Két fontos természetvédelmi területen igyekeznek megőrizni az állam nagyszerű adottságait, a vad tengerpart egy részét az Acadia Nemzeti Parkban, míg az állam középső részének erdős hegyvidékeit a Baxter Állami Parkban (térkép). Ez utóbbit már láttuk együtt is, valamint két éve egyedül is jártam itt természetfotózni, de eddig csak őszi színpompájában csodálhattuk meg ezt a kivételes helyszínt, így ideje volt már a zöldellő nyáron is megtekinteni. Néhány napot töltöttünk itt a múlt hétvégén, illetve a hét elején. Az időjárással nagy szerencsénk volt, végig sütött a nap, míg kellemes 25-26 fokos hőmérséklet fogadott bennünket.

Az első nap az északi bejáraton mentünk be a parkba, majd mintegy 70 kilométert autózva a murvás földutakon a déli bejáraton hagytuk el a területet. Közben természetesen több látnivalót is megtekintettünk. Az első túránkat a North Traveler Hegygerincen tettük. Itt nagyjából félúton megálltunk ebédelni. A szép kilátás mellett jól esett az előre elkészített gyulai kolbászos szendvics retekkel és paprikával. Ebéd után aztán továbbautóztunk a park déli irányába. A rázós utakon a normális 33-ról 25 PSI-ra leeresztett gumikkal elég kényelmes volt a közlekedés. A következő megállónk a Kidney Pondnál volt, ahonnan aztán elsétáltunk a gyönyörű Rocky Pondhoz relaxálni. Itt ugyanis senkivel sem találkoztunk, az egész környék csak a miénk volt.

180 fokos panoráma a hegygerincről

Az egész környék csak a miénk volt a Rocky Pondnál

A nap végére a park legfestőibb helyszínére, a Sandy Stream Pondhoz mentünk. Innen láthatóak Maine legnagyobb hegycsúcsai: a Mount Katahdin, a Hamlin Peak és a South Turner Mountain. Naplemente előtt értünk ide, így különösen szép oldalát mutatta a terület. Ami igazán izgalmassá teszi ezt a helyszínt, hogy a tó környékén jávorszarvasok élnek, így a szerencsések akár ezzel a hatalmas szarvasfajjal is találkozhatnak. Számos alkalommal jártunk már itt, a szerencse azonban eddig elkerült bennünket. Most azonban végre ránk mosolygott, amikor egy szarvastehén kisétált az erdőből egyenesen a tóba, hogy vízinövényeket legeljen. Nagyon nyugodt volt és mivel lassan és csendben mozogtunk, így több szögből is megfigyelhettük és lefotózhattuk.

180 fokos panoráma a Sandy Stream Pond partjáról

Másnap reggel a parkot a déli irányból közelítettük meg, hogy alaposabban is bejárjuk ezt a régiót. Első utunk a Katahdin-vízeséshez vezetett. Ez a túra része a híres Appalache Ösvénynek, amely végigvezet Amerika keleti részén. Az óriási Appalache-hegységet bejáró ösvény éppen ebben a parkban kezdődik a Mt. Katahdin csúcsán. A vízesés megtekintése után a Daicey Pondhoz mentünk túrázni. A tókerülő utunkon ismét házi szendvicset ebédeltünk, majd délután a Kis és Nagy Niagara-vízesésekhez sétáltunk. Természetesen ezeknek semmi közük az amerikai-kanadai határon található "igazi" Niagarához, de ezek az apróbb zuhatagok is jól néznek ki. Naplementére ezúttal is visszamentünk a Sandy Stream Pondhoz. Jávorszarvassal most nem találkoztunk, de a Maine-ben nagyon gyakori amerikai vörös mókusok jól elszórakoztattak. Számos példányt megfigyeltünk és kettőről még fotókat is sikerült készíteni. Az egyik példány egy gombával tömte a hasát, míg a másik egy tobozon falatozott éppen. Óvatosan megközelítve őket nem zavartatják magukat, csak a hasukkal vannak elfoglalva. Sötétedéskor a parkot elhagyva még gyorsan felpumpáltuk a gumikat, majd a fáradtságtól bedőltünk az ágyba és másnap az érkező esőt otthagyva hazajöttünk, és örültünk a szerencsénknek, ami ezt az utat kísérte.

Ismét az Acadia Nemzeti Parkban jártunk

Az Acadia Nemzeti Park (térkép) a hozzánk legközelebbi amerikai nemzeti park. Tavalyelőtt már jártunk itt, amit akkor abban a reményben hagytunk el, hogy egyszer még visszatérünk ide. Ez most meg is történt és ezzel az Acadia lett az első nemzeti park az USA-ban, amit többször is meglátogattunk, valamint ez az első nemzeti park, amit már amerikaiként néztünk meg. Ezúttal két teljes napunk volt a terület bejárására. Mivel korábban a legismertebb látnivalókat már letudtuk, ezért most a park olyan részeit kerestük fel, amelyek reményeink szerint kevesebb embert vonzanak. Az is segített ebben, hogy még a főszezon előtt járunk, így a nagy tömegek még nem érkeztek meg. Az időjárással is óriási szerencsénk volt, hiszen indulás előtt még úgy tűnt, hogy ezúttal is esős időnk lesz, de szinte végig napsütés fogadott bennünket Maine-ben. A hőmérséklet ilyentájt még elég hűvös itt északon, ami ideális túraidőt jelentett. Ezt ki is használtuk és számos túraösvényt bejártunk. Először a Mount Desert Island keleti részén lévő mintegy 2.5 km hosszú Great Head Trailt vettük célba.

Ezt követően a Jordan-tóhoz mentünk. Itt ugyan már két éve is jártunk, és akkor az egyik hegyre fel is mentünk, de most inkább úgy döntöttünk, hogy körbesétáljuk ezt a gyönyörű fekvésű tavat. Az 5.5 km hosszú túra elején befaltuk az előre csomagolt gyulai kolbászos szendvicseket, majd energiától duzzadva nekivágtunk a túrának. Az ösvény nem volt túl nehéz, az első fele kavicsos út volt, a másikat pedig a mocsári élővilág megőrzése végett egyfajta emelt padlón lehetett megtenni. A túra végét aztán a közeli étteremben egy jól megérdemelt kávéval ünnepeltük meg.

A Jordan-tavat elhagyva átautóztunk a sziget nyugati részébe, ahol a híres Bass Harbor Lighthouse-t néztük meg. Ez egy híres fotós helyszín, mivel a lemenő nap fényében remek képeket lehet itt készíteni a világítótoronyról. A helyszín felderítése után elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, majd még jóval naplemente előtt visszaértünk, ám addigra már óriási tömeg tolongott a helszínen, így be kellett érnünk a délutáni (turista)képpel.

Másnap reggel felautóztunk a Cadillac-hegyre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a környékre. Itt idővel ugyan befelhősödött, de azért így is remek látványban volt részünk.

Ezután ismét nyugatnak vettük az irányt és egy kellemes tengerparti túrát tettünk a lighthouse közelében. A 2 kilométeres sétán élveztük Maine állam tipikusan sziklás parti látványát.

Délután pedig felmentünk a Beech-hegyen található tűzfigyelő toronyba. A kilátóhoz vezető túra nagyjából 3 km hosszú volt és a mostani parklátogatásunk legnehezebb, legtechnikásabb ösvényének bizonyult. A panoráma miatt azonban mindenképpen megérte felmászni ide.

A nap hátralévő részében elautóztunk a nemzeti park kevésbé ismert részébe, a Schoodic-félszigetre. Itt is sétálgattunk egy kicsit a tengerparton, a naplementés fotózás azonban ismét elmaradt, amit ezúttal a felhők akadályoztak meg. Összességében azonban nincs okunk panaszra, nagyszerűen éreztük magunkat az Acadiában.