Az
amerikai Alzheimer Szövetség rendszeresen szervez adománygyűjtéssel összekötött
sétákat, hogy felhívják a figyelmet erre az alattomos betegségre és, hogy a
betegségben szenvedők kezelésére, illetve a betegség kutatására gyűjtsenek
pénzt. A múlt hétvégén New Havenben is volt egy ilyen séta, amin az új munkahelyem
csapatában mi is részt vettünk.
A
séta a tengerparton került megrendezésre a Lighthouse Point Parkban (térkép) valamivel több,
mint 2000 résztvevővel. A jelenlévőknek hála pedig összesen több, mint 300.000 dollár adomány gyűlt össze. A séta
mindössze másfél mérföld hosszú útvonalát elég szép környezetben jelölték ki, így egy kellemes vasárnap délelőtti program volt. További képek itt.
Mint
minden helyre, ahol eddig éltünk, úgy Connecticutbe is elsősorban a munka
hozott minket. Szeptember elejétől az Arvinas nevű biotechnológiai cégnél
kaptam állást New Havenben, ahol a pozícióm tudományos kutató, a feladatom
pedig, hogy létrehozzak egy DNA-encoded
library technology labort. Erről a technikáról itt már részletesebben is
beszámoltunk. Az Arvinas 2013-ban jött létre és azóta elég dinamikusan
fejlődik, jelenleg már több, mint 100 alkalmazottja van és ami még fontosabb,
hogy két gyógyszerük már klinikai tesztelés alatt áll. Ezek a
gyógyszerfejlesztések azonban még mások alapkutatásaira hagyatkoztak, tehát az
Arvinas már meglévő hatóanyagokat fejlesztett tovább. A vállalat azonban szeretne
belépni a hatóanyagkeresésbe is és ehhez tervezik a DNA-encoded library technologiát alkalmazni.
Amit különösen szeretünk Connecticutben, az a dimbes-dombos, többnyire erdővel
borított táj, ami az egész államra jellemző. Igazán nagy városok pedig nincsenek errefelé,
így a természet könnyen elérhető. A Sleeping Giant (Alvó Óriás) Állami Park (térkép) például mindössze 10 percnyi
autózásra van az otthonunktól. Szombat délután el is mentünk, hogy sok-sok év után újra egy északi erdőben kiránduljunk egyet. A park arról kapta a nevét,
hogy a közepén található hegy a távolból egy fekvő emberre hasonlít.
Balra látható az óriás "feje"
A
hegyen több, mint 50 kilométernyi túraútvonal található. A legkönnyebben a
környező erdőkre nagyszerű kilátást nyújtó toronyhoz vezető ösvény járható, de
a park inkább a durva terepviszonyairól ismert. Természetesen felmentünk az 1936-ban épült kő
kilátótoronyba és az óriás fejét is körbejártuk. A terep valóban nem volt
könnyű, de mindenképpen megérte. A túra végén még egy kis patakba is
belebotlottunk. Több állami park is található a közelben, de szerintem
az Óriás lesz az egyik kedvencünk.
Az
USA-ban teljesen megszokott, hogy az emberek költöznek, így komoly iparág épült
arra, hogy mindenki a számára leginkább megfelelő módon tehesse ezt
meg. Az egyik legelterjedtebb megoldás az önköltözés, amikor teherautót
bérelnek és maguk viszik a cuccaikat az új lakóhelyükre. Ez annyira amerikai,
hogy régóta álmodoztunk már arról, hogy egy ilyen szerelvénnyel egyszer mi is átszeljük
az országot. Mivel most először költöztünk úgy, hogy nem kellett egy óceánon is
átkelni, ezért rögtön kaptunk is az alkalmon. Az egyik legrégebbi és
legismertebb költözési felszerelések bérlésével foglalkozó cég a U-Haul. Mi is
őket választottuk, hiszen a teherautón kívül dobozokat és egyéb
csomagolóanyagokat, valamint a bútorok és a dobozok szállításához való eszközöket
is lehet tőlük bérelni.
U-Haul truckok 1973-ban
Mindenük van, ami a költözéshez kell
A
U-Haul egy országos elterjedésű cég, így bárhol lehet tőlük teherautót bérelni
és bárhol le is lehet azt adni. Különböző méretű járgányokkal rendelkeznek, mi
a 15 láb hosszú verziót választottuk, ami bőven elegendő volt nekünk. Béreltünk egy utánfutót is, amire felraktuk az autónkat
és így vontatva szállítottuk Connecticutbe. Így legalább együtt tudtunk utazni
a truckban és nem volt annyira unalmas ez a rendkívül hosszú út. A teherautó egy Ford E-450-es
modell volt, amit egy 6800 köbcentiméteres V10-es benzinmotor hajtott
hatsebességes automata váltóval. A több, mint 300 lóerő és a közel 600 Nm-es
nyomaték könnyedén mozgatta ezt a nagyjából 7 tonnás szerelvényt. Mi a
sebességhatárokat betartva, többnyire 90 km-es tempóval haladtunk, amit
emelkedőkön is könnyedén tudtunk tartani és így átlagosan 23 liter benzint
fogyasztottunk 100-on, ami egyáltalán nem rossz egy ekkora monstrumtól.
Az
út 2900 km hosszú volt és 4 napig tartott. Szeptember elsején (vasárnap) indultunk
és az egész útvonalat már korábban alaposan megterveztük. Kinéztük, hogy hogyan tudjuk
elkerülni a legtöbb nagyvárost és a potenciális szálláshelyeket is előre feljegyeztük,
hiszen egy ilyen karavánnal csak olyan helyeken tudtunk megállni, ahol van
kamionos parkoló is.
Az
utak helyenként rendkívül rossz minőségűek voltak, így nagyon izgultunk a
cuccaink miatt, de szerencsére mindent olyan alaposan becsomagoltunk és
kikötöttünk, hogy végül semmink sem károsodott ezen a hosszú és időnként nagyon
pattogós úton. A tréler egyik gumija azonban a második napon megsérült, amit szerencsére időben
észrevettünk, így elkerültük a durrdefektet. A segítség egy órán belül meg is
érkezett és néhány perc alatt kicserélte a kereket, így gond nélkül folytathattuk
az utunkat. A dél-keleti államok elég unalmasak, ezért a defekten kívül más
érdekesség nem is történt errefelé. Tennessee-től északra azonban már elég szép helyeken
jártunk. Összesen 11 államban vezettünk, amiből számunkra csupán egy volt új,
hiszen Nyugat-Virginiában még nem voltunk korábban. Most is csak egy pár mérföldes
szakaszig érintettük, de legalább már ezt az államot is kipipálhatjuk.
A
tervek szerint szeptember 4-én (szerdán) meg is érkeztünk New Havenbe.
Valójában Gabi munkahelye van csak ott, mi egy szomszédos kisvárosban,
Hamdenben lakunk. Csütörtökön fel is pakoltuk a cuccainkat, majd leadtuk a
truckot és a trélert. Pár nap alatt mindent el is rendeztünk a lakásban, ami
nagyon kényelmessé teszi az újrakezdést, összehasonlítva például a korábbi
költözéseinkkel, így egyértelműen megérte az önköltözést választanunk. Az útról
egy rövid kis videót is készítettünk, ami talán némileg visszaadja egy ilyen költözős
"road trip" hangulatát.
