A Hawaii-szigetek igazi értéke a
különleges természeti adottságaiban rejlik. Itt mindentől távol, elszigetelten
élhettek az élőlények, aminek következtében Hawaii őshonos élővilágának 90%-a
bennszülött fajokból állt, tehát olyan állatok és növények éltek itt, amelyek
sehol máshol a világon nem fordultak elő. A múlt idő sajnos indokolt, hiszen az
első emberek megjelenésével és különösen az európai / amerikai kolonizációval
Hawaii fokozatosan a kihalások szigeteivé vált. A legrosszabb a helyzet kétségtelenül Oahun, míg a legkevésbé átalakult sziget éppen a névadó Hawaii-sziget.
Ezért aztán a nyaralásunk során joggal bíztunk benne, hogy itt még
sikerül megfigyelni valamit az ősi hawaii élővilágból. A szigetek legérdekesebb
állatai vitathatatlanul a hawaii gyapjasmadarak. Ezek a madarak kizárólag a Hawaii-szigeteken fordulnak elő, sőt a legtöbb
szigetnek saját bennszülött madárfajai vannak. Egyetlen idetévedt pintyfajból
évmilliók alatt alakultak ki ezek a különféle csőrformájú, színezetű és
viselkedésű gyapjasmadarak. Ezeket a csodás szárnyasokat igyekeztünk megtalálni a Nagy
Szigeten tett madarásztúráinkon.
Lávafolyás visz a kipukába
Az erdő leggyakoribb fája az ohia
A hangulatos erdőben mindenhonnan a hawaii madarak dallamos éneke hallatszott
Az egyik ismert
madarászhelyre a fenti képeken látható Puu Oo Ösvényen lehet eljutni
(térkép). Az ösvény egy öreg erdőszigetre vezet, amit egy korábbi lávafolyás
vesz körül. Az ilyen megmaradt erdőket nevezik kipukának. A tűző napsütésben a madarak fotózásával nem próbálkoztunk, de legalább itt rögtön láttuk és hallottuk a három leggyakoribb
gyapjasmadarat: apapane, amakihi, iiwi. Ez rögtön meg is adta a jó hangulatot a
többi madarászutunkhoz. Egy másik népszerű hely, ahol végül többször is jártunk,
a Kaulana Manu Ösvény (térkép), ami szintén egy kipukába vezet. Ebben az
erdőben ugyancsak az elterjedtebb fajokkal lehetett találkozni, azok közül is az iiwi volt
a leggyakoribb faj, amit az egyik túránkon végre sikerült is lefotózni. A madarat
könnyű felismerni a hangjáról, mert amikor érkezik, rögtön bemutatkozik: i-ívi.
Magyarul skarlát gyapjasmadárnak hívják és véleményem szerint a világ talán legszebb
madara. Főleg virágok nektárjával táplálkozik az erre specializálódott
csőrével. Ez a madár az összes nagyobb szigeten előfordul, bár Oahun annak
idején nem sikerült megtalálni és azóta már úgy vélik, hogy onnan kihalt.
Szerencsére a Nagy Szigeten még elég gyakorinak számít.
Térkép mutatja az utat a madarak előhelyéhez
Egy lávafolyáson vezet az ösvény az erdőbe
Az iiwi, vagy skarlát gyapjasmadár talán a legszebb madár a bolygón
A legjobb hely viszont az
őshonos hawaii madarak megfigyeléséhez egyértelműen a Hakalau Forest
Vadvédelmi Rezervátum (térkép). A Mauna Kea keleti, tehát esős lejtőin
található védett erdő azonban a nagyközönség számára nem látogatható. Kizárólag vezetővel
lehet ide bejutni, mégpedig egy hosszú, rázós és mivel szakadt az eső, így
sáros földúton, ahová a túravezetőnk Toyotájával mentünk. Ez a hely a bolygó
egyik legcsapadékosabb helyszíne, évente átlagosan 6000mm, azaz 6 méter
csapadék esik. Összehasonlításként, Magyarországon átlagosan 600mm az évi
csapadékmennyiség, tehát a Hakalau Forestben éppen tízszer annyi az eső. Ennek
következtében itt egy csodás hegyvidéki trópusi esőerdő alakult ki, ami ideális
élőhelye Hawaii különleges madarainak. A túravezetőnk Jack Jeffrey volt, aki igazi
legenda, ha a hawaii gyapjasmadarakról van szó, ezért nagyon örültünk, hogy
sikerült őt felfogadni. Jack több, mint 50 éve
foglalkozik az őshonos hawaii madarak megfigyelésével és fotózásával. Az alábbi
8 perces videóban nagyjából 15 évvel ezelőtt mesél a munkájáról és a Hakalau
Forestről.
Jack évtizedeken
át volt a Hakalau Forest hivatásos biológusa, így mindent tud az itteni
élővilágról. Hatalmas tudása és remek stílusa kiváló túravezetővé teszi. A
túránkon aztán szakértelmét kiváló humorral fűszerezve mutatta be a terület
történetét, a nélkülözhetetlen természetvédelmi munkát és persze az erdő
különös élővilágát.
Rázós földúton lehet a védett területre jutni
A nagyközönség előtt innentől zárva az erdő
Jack kiváló vezetésével végül az erdő minden madárfaját sikerült megfigyelni
A rezervátum öreg raktárépülete előtt parkoltuk le a terepjárót, majd a szakadó
esőben bevetettük magunkat az esőerdőbe madarászni. Az erdő egy részében ugyan még
találhatóak évszázados fák is, de a legtöbb helyen a korábbi marhatartás
pusztítása után ültetett fiatal fákat láttuk csupán. A két legfontosabb hawaii
fa a koa és az ohia. Mindkét fafaj csak a Hawaii-szigeteken él. A koa elég
gyorsan nő, az ohia viszont rendkívül lassan. Az alábbi egyik képen a nagy koa
fák és a még mindig csak bokorszerű ohia fák is nagyjából 40 éve lettek
ültetve. Az ohia viszont az egyik legtovább élő fafaj a Földön. Láttunk itt 1200
éves példányt is. Amikor megkérdeztük Jacket, hogy honnan lehet tudni a korát,
azt mondta, hogy emlékszik rá, amikor még kicsi volt. ☺
Felkészülés a madarászatra
Az eső ellenére is élveztük a túrát
A szakállzuzmók élvezik a magas páratartalmat
A bokorszerű ohia és a nagy koa fák is 40 évesek
Az 1200 éves ohia akkor volt csemete, amikor az első polinézek a szigetre érkeztek
Az eső ellenére
is nagy élmény volt ebben a különleges erdőben madarászni. Összesen csupán öten
voltunk, így nem zavartuk a madarakat és végül mind a hat gyapjasmadárfajt
sikerült megtalálni, ami a Hakalau Forestben él. Túrázni ugyan nem volt túl
kellemes az esőben, de a fotózáshoz ideális volt ez a szórt fény. Természetesen
minden fajt nem tudtam lefotózni, de így is felejthetetlen élmény volt ez a
túra, hiszen csupán látni is ritkaság ezeket a különleges madarakat. Itt is az
iiwit kaptam legtöbbször lencsevégre, amit egy cseppet sem bántam. A hawaii
amakihi szintén elég gyakran került a szemünk elé. Ez a faj csak a Nagy
Szigeten, Mauin és Molokain él. Az iiwihez hasonlóan főleg nektárevő, de az
amakihi időnként rovarokra is vadászik. Kissé hasonló kinézetű faj az alawi,
ami viszont már sokkal ritkább, hiszen kizárólag itt, a Nagy Szigeten él és a
fák törzsén kúszva vadászik rovarokra. Szerencsére sikerült egy szép hím példányt
lefotózni, miután elkapott valamit egy öreg ohia fa kérgén. Az egyik legritkább
gyapjasmadár viszont a hawaii akepa. Ez a madár kizárólag ezen a szigeten él és
ebben az erdőben van a legnagyobb populációja. Különleges, kissé keresztbe álló
csőrével a virágok mélyén, illetve a rügyekben élő rovarokra vadászik. Fotózása
rendkívül nehéz, mivel legtöbbször a magas fák lombkoronájában tartózkodik.
Ezért aztán óriási szerencsénk volt, amikor egy gyönyörű hím példány pár
méterrel az orrunk előtt kezdett el vadászni egy ohelo bokron.
Ötfős csapatunk nem zavarta a madarakat
Nem volt könnyű fotózni a fürge szárnyasokat
Iiwi
Hawaii amakihi
Alawa
Hawaii akepa
Az iiwi a hawaii esőerdők királyaként tekint szét birodalmában
Az erdei
madarásztúra az utolsó programunk volt a Nagy Szigeten, ami fel is tette a
koronát a hawaii utunkra, mielőtt átrepültünk Oahura. Látni és persze néhányat fényképeken
is megörökíteni ezekből a csodás hawaii madarakból felejthetetlen élmény volt.
Akit részletesen is érdekel, hogy milyen egy madarásztúra a Hakalau Forestbe,
annak Jack néhány évvel ezelőtti videója mintegy 40 percbe sűrítve mutatja be azt a
körülbelül hat órát, amit az erdőben töltöttünk.
Hawaii
legnagyobb szigete rendkívül változatos tájakkal és élővilággal rendelkezik.
Eme változatosságból már sikerült némi ízelítőt kapnunk a nyaralásunk eddigi
állomásain is, a legérdekesebb látnivalók azonban még ezután következtek. A Nagy Sziget
ráadásul nem csupán eleve nagy és sokszínű, hanem még ma is
folyamatosan növekszik, hiszen két aktív vulkán is található itt, amelyek
rendszeresen öntik magukból a friss lávát, ezzel növelve a sziget területét és
folyamatosan alakítva a tájképet. Ezeket a tűzhányókat őrzi a Hawaii
Vulkánok Nemzeti Parkja (térkép). Ebben a nemzeti parkban több, mint fél
évszázaddal ezelőtt Balogh János ökológusprofesszor is járt és a
megfigyeléseiről szokásához híven a rádióban is beszámolt:
A nemzeti park két aktív vulkánja a Mauna Loa, amit a Mauna Kea csúcsáról már korábban is láttunk, és a Kilauea. A Mauna Loa néhány évtizedenként szokott
kitörni, a legutóbbi kitörése 2022-ben volt. A Kilauea pedig szinte folyamatosan
aktív 1983 óta. A hawaii vulkánok ún. pajzsvulkánok, amelyekre nem jellemző a
robbanásos kitörés. A pajzsvulkánok kráteréből a híg láva egyszerűen csak
kifolyik és szétterül a hegyoldalon. A lávafolyások lankás, nagy területű
hegyeket hoznak létre, mi pedig ezekre a lejtős hegyoldalakra voltunk
kíváncsiak, ezért egy gyönyörű úton leautóztunk a vulkáni krátertől egészen a tengerpartig. A lávafolyások ugyan önmagukban is elég látványosak, néhányuk azonban érdekes
kulturális örökséget is hordoz. Az ősi hawaiiak ugyanis a megszilárdult
lávafolyásokat használták a sziklarajzaikhoz, amelyeket petroglifáknak hívunk. Az egyik leghíresebb ilyen helyre mi is kisétáltunk. A Puuloa
Petroglifák védelmére egy faösvényt emeltek a terület fölé, hogy a látogatók
károkozás nélkül tudják megtekinteni a sziklaképeket. A lávába vájt mintázatok
pontos jelentését nem igazán tudjuk, de úgy sejtik, hogy többnyire születéseket és
családtörténeteket örökítenek meg. A nap végére aztán leértünk a tengerpartig,
ahol elfogyasztottuk a korábbi posztban említett remek vacsoránkat, majd megnéztük
a Holei Sea Arch-ot, ami egy természetes sziklaív a lávakőben.
A tengert elérő láva megszilárdul és az erózió időnként ilyen érdekes formákat alakít ki benne
A Kilauea (térkép) kétségtelenül a park fő látványossága. A Kilauea a Föld
egyik legaktívabb vulkánja, igaz, többnyire csak a kráter mélyén bugyog az izzó magma és csupán
a füstje látszódik, de néhány hetente egyszer a magasba szökik a láva. Nekünk
meg kellett elégednünk a füst látványával. A Kilauea szomszédságában található a kisebb Kilauea Iki kráter, melynek utolsó kitörése 1959-ben
volt. A kitörés során egy lávató alakult ki a kráterben, és erre a megszilárdult lávatóra ma
már rá lehet menni. A Kilauea Iki túra egy 6.5 km hosszú körút, amelynek első
része a nagyjából 1.5 kilométeres megdermedt lávatavon vezet keresztül. A
láva persze nem mindenhol szilárdult meg egyenletesen, ezért a lávató felszíne
nem teljesen sima. Mindeképpen felejthetetlen
élmény volt viszont az egykori lávató felszínén sétálni. A Kilauea Iki közelében található a Nahuku Lávabarlang, amit egy 500 évvel ezelőtti
kitörés lávája hozott létre. A túrák után a
Vulkánház kávézójából kényelmesen iszogatva figyeltük a Kilauea 3.5 km átmérőjű
kalderáját. A teraszra kilépve pedig teljes valójában láthattuk a Kilauea
kalderáján belül található Halemaumau krátert. A hawaii legenda szerint itt
lakik Pele, a tűz és a vulkánok istennője.
A Halemaumau kráterben lakik Pele, a tűz és a vulkánok istennője
Ottlétünk alatt Pele csak a
nyugodtabb arcát mutatta nekünk, és csupán a füst utalt rá, hogy valami folyamatosan
fortyog a mélyben. Ilyenkor csak sötétedés után válik igazán láthatóvá bármiféle
lávára utaló jel, ahogy a mélyben izzó magma fénye vörösre színezi a felette
gomolygó sűrű füstöt. Ezért az egyedi látványért és persze az elkészült fotóért viszont okvetlenül megérte az ekkorra
már hideg és esős időben is megvárni az alkonyatot.
Természetesen a Mauna Loát
sem hagyhattuk ki és az egyik nap felautóztunk a hegyoldalban található kilátóba. A Mauna Loa csúcsát
azonban beborították a felhők, de legalább innen a távolból is élveztük a füstölgő
Kilauea látványát. Lefelé jövet pedig beugrottunk a Kipukapuaulu védett
erdejébe, ahol évtizedekkel korábban Balogh János ökológusprofesszor is
madarászott. Hawaii különleges madarairól azonban majd legközelebb számolunk
be.
Ilyen erdőkben élnek a szigetek legkülönösebb madarai, a hawaii gyapjasmadarak
Hawaii sokkal több annál, mint a prospektusokból ismert vízparti paradicsom. Éppen ezért a hawaii nyaralásunk során mi elsősorban a sziget természeti és történelmi látnivalóira koncentráltunk, de azért van itt olyan strand, amit vétek lett
volna kihagyni. A Nagy Sziget ugyanis az aktív
vulkáni tevékenység következtében számos fekete homokos tengerparttal rendelkezik. A leghíresebb ilyen strand a sziget déli régiójában található Punaluu
Beach (térkép). Az egykoron hömpölygő,
forró láva a hideg tengervizet elérve időnként olyan gyorsan hűlt le, hogy
apró, homokszerű darabokra töredezett és ilyen különleges, fekete homokos
tengerpartok jöttek létre. Egy pár órát pedig mi is örömmel henyéltünk a fekete
homokban. A másik ok, amiért ezt a partot választottuk, hogy itt szeretnek
pihenni a tengeri teknősök is. Ott létünk alatt hat teknős napozott a parton és
egy másikat is láttunk a vízben úszkálni. A közönséges levesteknősnek már a
neve is jelzi, hogy milyen sorsot szánt neki az ember. Szerencsére itt ma már
nyugodtan élhetnek.
Jól esett kicsit a fekete homokos tengerparton lustálkodni
A Nagy Sziget rendkívül
változatos régiókkal rendelkezik. A déli részén alig láttunk fákat és még a szokásosnál is kevesebb turista járt errefelé, pedig igazán kivételes legekkel lehet itt
találkozni. Itt található ugyanis nem csak az állam, hanem az ország
legdélebbi pontja (térkép). Mi mindenképpen látni akartuk ezt, különösen,
mivel a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan innen délre már csak a végtelen Csendes-óceán látható, ami egészen az
Antarktiszig ér.
Mögöttönk az óriási óceán, az Antarktiszig ott már nincs több szárazföld
A legdélebbi pont
pedig jó marketinglehetőségeket is rejt, amit a helyiek ki is használnak. Így az USA
legdélebbi éttermében ebédeltünk, ahol olyan méretes adagot adtak, hogy maradt
belőle vacsorára is. Utána pedig betértünk az ország legdélebbi cukrászdájába, hogy megkóstoljuk a híres fagyijukat, és hogy vegyünk későbbre malasadast
is, ami a fánk hawaii verziója.
Az USA legdélebben található cukrászdája
A vacsorát és a desszertnek
szánt malasadast pedig már a szállásunk erkélyén fogyasztottuk el. Utána aztán megnéztünk egy újabb csodás hawaii napnyugtát. Ez volt azonban az utolsó
naplementénk a Nagy Szigeten, mert másnap a nyugati, Kona-régióból átköltöztünk
a sziget keleti felébe, hogy közelebb legyünk a hátralévő kalandjainkhoz.
A Nagy Sziget utolsó napszálltája sem okozott csalódást
Útközben, másnap délelőtt beugrottunk egy kávéültetvényre, hogy megnézzük, hogyan készül a híres
Kona-kávé. Természetesen itt volt lehetőségünk megkóstolni a különféle
pörköléssel készült kávétípusokat is. A legjobban az ún. Black & Tan
ízlett, ami a dark és a light pörkölésű kávénak a keveréke. Megtudtuk,
hogy a light kávé rendelkezik a legmagasabb koffeintartalommal, míg a
dark a legalacsonyabbal. Ez utóbbi viszont a hosszabb pörkölés során
ízletesebbé válik. Ezért lesz a kettő keverékéből a legjobb kávé, ami nem
ugyanaz, mint a sokkal elterjedtebb medium típus. Az idegenvezető bemutatta
a kávészemek válogatásának a menetét, valamint a folyamat fontosságára is
rámutatott, hogy a lehető legjobb kávé készülhessen. Az új szállásunkra már késő délután érkeztünk, ami a sziget
fővárosában, Hiloban volt (térkép). Habár összességében ez sem nézett ki rosszul, a konai resortnak a
nyomába sem érhetett.
Másnap aztán a
sziget északi régiója felé vettük az irányt, ahonnan Kamehameha származik, aki
az 1700-as évek végén egyesítette a Hawaii szigeteket és létrehozta a
Hawaii-királyságot. Itt, a Kohala-régióban látható Kamehameha király szobra.
Legalábbis az egyik. Érdekes történet, hogy a Párizsból származó bronzszobrot
szállító hajó elsüllyedt a Falkland-szigeteknél 1880-ban, ezért készítettek egy
másik szobrot is. Az új szobor 1883-ban került Honoluluba, amit korábban már mi
is láttunk. Időközben viszont megtalálták az eltűnt szobrot is, ami végül ide
került, Kamehameha szülőföldjére. Itt található tehát az eredeti szobor. Később a csodás Waipio-völgyet
is megnéztük (térkép). Ezen a helyen nőtt fel Kamehameha, aki olyan a hawaiiaknak, mint nekünk István király. Lemenni sajnos nem
lehet a völgybe, de a kilátóból is nagy élmény volt látni ezt a helyet.
Közelebbről nézve jól látható, hogy itt is egy fekete homokos tengerpart található.
Az eredeti szobor a Nagy Szigeten
A másik szobor Oahun 2012-ben
A gyönyörű Waipio-völgyben töltötte gyerekkorát Nagy Kamehameha
Az északi
régióból visszafelé jövet, megálltunk egy rendkívül hangulatos és igazán a
hawaii tájba illő, friss trópusi gyümölcsöket árusító bódénál. Itt frissen
szedett vegyes trópusi gyümölcsökből készítenek zamatos tálakat.
Az időjárás továbbra is esős maradt, de így is remek kilátás mellett
fogyasztottuk el a gyümölcstálainkat, miközben a családi farm kiskacsái vettek minket körül. Ezt követően megnéztük a Nagy Sziget leghíresebb vízesését, az Akaka-vízesést (térkép), ami a
135 méteres magasságával a legnagyobb is. Bár a vízesés önmagában is lenyűgöző,
igazi szépségét a környező trópusi esőerdők vadregényes tája adja. Ebédre aztán
betértünk egy remek őserdei étterembe, ahol olyan jó burritókat ettünk, hogy
rögtön vettünk belőle vacsorára is, hogy a nemzeti parkban se maradjunk éhesek.
Ez azonban már a következő történet lesz.
Kiváló ételek kaphatóak ebben a hangulatos, erdei étteremben