Sorozatgyilkosos kiállítás New Yorkban

Október közepén ismét New Yorkban jártunk. Az ősz még éppen csak elkezdődött a városban, így az igazán gyönyörű őszi színekhez még egy kicsit korán voltunk, de így is szép volt a Central Park. Ezúttal a kissé északibb részen, a Természettudományi Múzeumtól indulva sétálgattunk. Először megnéztük az 1869-ben épült Belvedere Kastélyt, majd körbesétáltuk a Jackie Kennedy Víztározót. Ez a tó 1862-től egészen 1993-ig látta el vízzel Manhattant, majd 1994-ben kapta a jelenlegi nevét az egykori First Ladyről. Ma a kocogni vágyók és a turisták kedvelt célpontja.

Kilátás Manhattan déli felhőkarcolóira a víztározó északi részéről (térkép)

A New York-i látogatásunk fő célja azonban egy kiállítás megtekintése volt, ami hírhedt sorozatgyilkosok elméjébe engedett betekintést azzal, hogy bemutatta a tevékenységüket, motivációjukat és végül a lebukásuk történetét is. A Mind of a Serial Killer nevű kiállítás Manhattan déli részén volt, így a városon átsétálva élvezhettük a City mindig csodás látványát is.

Számos sorozatgyilkos életét filmekben és TV-sorozatokban is feldolgozták már, amelyek remek néznivalót nyújtanak az éppen most esedékes halloween-i hétvégére. Az egyik legjobb sorozat Jeffrey Dahmer történetét mutaja be, aki 1978 ás 1991 között számos fiatal fiút és férfit ölt meg. Az áldozatait feldarabolta, a különböző testrészeiket a hűtőjében tárolta és gyakran fogyasztott is belőlük. 1992-ben életfogytiglanra ítélték, ám '94-ben a börtönben halálra verte az egyik rabtársa.

A leghíresebb sorozatgyilkos talán Ted Bundy volt, aki a '70-es években több, mint 30 fiatal lányt rabolt el. Az áldozatait megerőszakolta, majd végül meggyilkolta. A gyilkosságainak a számát azonban 100 fölöttire becsülik és éppen a napokban derült fény DNS-minták elemzéséből egy újabb áldozatának a kilétére. A jóképű és jól komminukáló Bundy a hírhedt járgányával, egy VW Bogárral járta az utcákat az áldozataira lesve. Bundyt már 1975-ben elkapták, ám 1977-ben megszökött. Ekkor ugyan csak 6 napig volt szabad, mielőtt ismét elcsípték volna, ám még abban az évben újra meglépett a börtönből. Coloradóból aztán Floridába menekült, ahol folytatta a gyilkosságokat, végül '78 februárjában újra elfogták, majd '79-ben halálra ítélték és végül 10 évvel később végezték ki. Az életéről készült legsikeresebb filmben Zac Effron alakította Bundyt, ami a Dahmeres sorozathoz hasonlóan a Netflixen megtekinthető.

A kiállításon számos kegyetlen sorozatgyilkos ténykedésébe nyerhettünk bepillantást, csakúgy, mint a hatóságok nyomozási módszereibe. Történelmi érdekességként megemlítik a korai sorozatgyilkosokat is, köztük a magyar Báthory Erzsébetet, akinek véres és kegyetlen tetteiről a mai napig számos kétes igazságtartalmú legenda kering. Habár manapság a legtöbben csak az amerikai eseteket ismerik, számos országban voltak (vagy vannak) sorozatgyilkosok. A legkegyetlenebb talán a kolumbiai Luis Alfredo Gravito volt, aki 147 kisgyerek megölését vallotta be, de az áldozatainak a valós száma elérheti akár a 300-at is. Különösen érdekesek voltak a magukat vámpírnak képzelő gyilkosok, vagy a kannibálok. A kiállítás alapján egy közös dolog említhető meg ezekről a kegyetlen emberekről, hogy mindannyiuknak szörnyű gyerekkora volt, és ezek a korai traumák nagy mértékben határozták meg a gyilkos elméjük kialakulását. (Figyelmeztetés: habár ez "csak" egy kiállítás, a képek a nyugalom megzavarására alkalmasak)

Magyarország - 2026

Az Alpokbeli kirándulásaink után két hetet Magyarországon töltöttünk a családdal és a barátainkkal. A Svájcban bérelt autót a kedvezőbb biztosítás miatt Bécsben lecseréltük, a vadonatúj Citroen azonban másnap reggel mindössze 188 kilométerrel az órájában bedöglött. Szerencsére a budapesti reptéren kaptunk csereautót. A kölcsön Volvo aztán már gond nélkül működött a közel két hetes magyarországi tartózkodásunk során. A program most is sűrű volt. Ezúttal sem maradt ki a családi kirándulás a Balatonhoz. Most is elmentünk Balatonalmádiba sült halat enni, majd ezúttal Balatonfüreden sétálgattunk a kikötő környékén, ahol Bujtor István szobránál emlékeztünk a balatoni legendára. A fővárosba is betértünk és a baráti találkozókon kívül megnéztük a legújabb tudományos Nobel-díjasaink falfestményét a Wesselényi utcában.

Debrecen felé autózva szokás szerint megálltunk a Hortobágyon és éppen naplemente környékén érkeztünk a Kilenclyukú-hídhoz. Most is volt nagy családi összejövetel a téglási kastélyban, és a baráti találkozók is jól sikerültek. Debrecent elhagyva betértünk a mátrafüredi Harkály Házba, aminek a vezetője az Egyetemről ismert barátunk, aki megmutatta nekünk ezt a gyönyörű bemutatóközpontot és a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi munkáját. Az otthon töltött két hét ugyan szokásosan fárasztóra sikerült, de ezúttal is kellemes emlékekkel tértünk vissza.

Rövid kirándulás a tiroli Alpokban

Svájcot magunk mögött hagyva Magyarország felé vettük az irányt. A hosszú utat Ausztriában megszakítottuk, ahol a tiroli Alpokban terveztünk egy kis hegyvidéki kirándulást. Innsbruckban szálltunk meg, ahol már kétszer is tartottak téli olimpiát (1964, 1976). Sajnos azonban nem volt annyi időnk, hogy az olimpiai létesítményeket is megnézzük, de a szállodánk éppen a jégcsarnok mellett volt és a síugró sáncra is ráláttunk a teraszról. A fő célunk azonban az Alpok hegyeiben található Karwendel Természetvédelmi Terület volt (térkép), amit egy felvonóval értünk el.

Valahol Ausztriában

Az Olimpiai Sportcsarnok Innsbruckban

Kilátás a túránk célpontjára

Felvonóval jutottunk fel a csúcsra

Innsbruck látképe a hegy csúcsáról

Fentről aztán csodás kilátás nyílt a várora és a tiroli Alpok csúcsaira. A délutáni túránkat szinte rögtön egy kis uzsiszünettel kezdtük és a várost fentről szemlélve eszegettünk. Ezt a havasi csókák is jó ötletnek találták és pillanatok alatt körbevettek minket kaját kunyerálva. Ilyen csókákkal már Svájcban is találkoztunk, de ott nem voltak ennyire barátságosak.

A túrát folytatva aztán felfedeztünk egy legelésző zergebakot az ösvény közelében. Ez a vadállat sem igazán félt tőlünk, csak a hasának a megtömésével volt elfoglalva, ami remek lehetőséget nyújtott ennek az antilopra hasonlító kecskefélének a megfigyelésére és fotózására. Szerencsére néha felemelte a fejét, így elkészülhettek az első "rendes" zergefotóim. Nagy élmény volt vadon látni zergét, és megállapíthatjuk, hogy az Alpok Ausztriában sem okozott csalódást.

Kőszáli kecskék a Svájci-Alpokban

Mialatt Gabi a konferencián tartózkodott Zürichben, én csakúgy, mint három éve, most is célba vettem a Berni-Alpokat, hogy kőszáli kecskék után kutassak. A Niederhorn régiót már jól ismertem, ezért most szerettem volna megnézni a gyönyörűnek ígérkező Entlebuch Bioszféra-rezervátumot (térkép). Már három éve is próbálkoztam itt, de akkor éppen felújítás alatt volt a felvonó. Mostanra már természetesen elkészült, így elvileg semmi akadálya nem volt a csodás túrának. Ezúttal azonban az időjárás nem volt velem, hiszen a hegy teteje teljesen ködbe borult, mire odaértem. Sebaj, gondoltam, ez legalább egyedi hangulatot ad majd a kecskés fotóknak. Fent persze nem csupán köd volt, hanem még az eső is esett, de még ez sem tudta elrontani a kedvem. A felvonóból kiszállva azonnal bevetettem magam a sűrű ködbe és elindultam a túraösvényen. Rajtam kívül persze senki sem volt itt, hiszen ki az a hülye, aki ilyenkor túrázik? Nagyjából 45 perc botorkálás után azonban beláttam, hogy nincs értelme tovább menni, hiszen gyakorlatilag semmit sem láttam. Néhány friss patanyom azonban mutatta, hogy jó helyen jártam és talán a kecskék is a közelben voltak, de, ha így is volt, teljesen elvesztek a ködben. Biztosan szép a hely is, de sajnos ez most sem derült ki. Ennek ellenére sem bántam meg ezt a túrát.

A konferencia másnapján azonban inkább a biztos utat választottam és a Niederhornra (térkép) mentem. A gondolával 15 perc alatt lehet feljutni a hegygerincre, ahol újabb 15 perc túrázás után rá is bukkantam a kőszáli kecskék egy kisebb csapatára. Ez a csorda főleg nőstényekből, a kicsinyeikből és néhány fiatal bakból állt. Hatalmas szarvú bakkal ezúttal sem találkoztam, azok általában az embertől rejtve töltik a napjaikat. Nem bántam annyira, örültem annak a csapatnak, amit találtam. Ezek legalább nem zavartatták magukat és jól elvoltak a túraösvény közelében, ahol rajtam kívül is jöttek-mentek az emberek. A kedvenc technikámat alkalmaztam, leültem és vártam, hogy az állatok jöjjenek hozzám. Az egyik legnagyszerűbb érzés, amikor a vadállatok elfogadják az ember jelenlétét, ezáltal mi is a természet részének érezhetjük magunkat.

Sorra fotóztam a legelésző kecskéket, készültek közeli porték is, sőt még játékos verekedéseket is sikerült megörökítenem, amikor egyszercsak sorra elkezdtek körülöttem lefeküdni az állatok és nekiálltak kérődzeni. Ebből látszott, hogy teljesen elfogadták a jelenlétem. Eddigre ráadásul egy másik csapat is csatlakozott az elsőhöz és összesen 28 vad kecskét számoltam magam körül. Hihetetlen élmény volt.

Nagyon jól éreztem itt magam, de lassan mennem kellett, hiszen még két óra vezetés várt rám Zürichbe. Óvatosan felálltam, hogy ne zavarjam a kérődző állatokat és elindultam. Kisvártatva azonban azt vettem észre, hogy a kecskék elkezdtek követni és úgy pozícionálták magukat, hogy a csodálatos havas hegycsúcsok előtt is le tudjam őket fotózni. Nagyon hálás voltam nekik ezért, hiszen ezek voltak azok a képek, amelyekre igazán vágytam. Tökéletes természetfotós nap volt.

A konferencia végeztével aztán együtt is visszamentünk a Niederhornra. Három éve Gabi nem járt itt, a Svájci Nemzeti Parkban pedig nem volt szerencsénk a kecskékkel. A Niederhorn azonban nem okozott csalódást. A kilátás is gyönyörű volt és a kecskék is pont ott voltak, ahol előző nap hagytam őket. Az idő ráadásul ragyogóan tiszta volt, ami ugyan nem a legideálisabb a fotózáshoz, de mivel tegnap már elkészültek a kívánt képek, ezúttal csak élveztük a gyönyörű panorámát. A kecskék figyeléséhez ugyanazt a módszert használtuk, mint a fotózásukhoz: leültünk és vártunk. Óriási élmény volt, amit csak fokozott a Berni Alpok híres hófödte hegycsúcsainak a látványa: Eiger, Mönch és Jungfrau. Az utóbbi a maga 4158 méteres tengerszintfeletti magasságával egyben a régió legmagasabb hegycsúcsa. Svájc ezúttal is csodás volt.