Filmajánló: Chief of War

Habár Hawaiira a legtöbben turistaparadicsomként gondolnak, a biológusoknak esetleg a szigetvilág különleges élővilága is eszébe jut róla, Hawaii azonban kivételes történelemmel is rendelkezik. Érdekes módon eddig Hollywood nemigen mutatta be a Hawaii-szigetek ezen oldalát. Erre vállalkozott most Jason Momoa, aki Oahuról származik és egy epikus sorozatban dolgozta fel a Hawaii-szigetek egyesítésének a történetét. A sorozat címe: Chief of War (Hadvezér). Ő nem csak írója és producere a szériának, de a főszereplője is.

Az 1700-as évek végén az egyes szigetek önálló királyságok voltak, így volt Kauai-, Oahu-, Maui- és a ma Nagy Szigetként ismert Hawaii-királyság. A szigetek háborúban álltak egymással és a szigetvilág mai nevéből már sejthető, hogy végül melyik sziget győzött. Érdekes azonban belegondolni, hogy ha mondjuk Maui győzött volna, ami egyébként sokáig nagyon esélyes volt erre, akkor ma Maui-szigetekről beszélnénk és nem hawaiiaknak hívnák az ott lakókat, hanem mauiaknak. A különböző szigeteknek azonban volt egy közös hiedelme egy próféciáról, hogy majd egyetlen nagy király fogja egyesíteni a szárazulatokat. Természetesen minden sziget királya magát hitte a prófécia kiválasztottjának. Ma már tudjuk, hogy ez végül Kamehameha lett, aki a Nagy-sziget egyik hadvezére volt és az ottani király unokaöccse. A sorozat pedig azt meséli el, hogy hogyan jutott el oda Kamehameha, hogy a Nagy-sziget, azaz Hawaii királya lett. A sorozat itt ér véget és őszintén remélem, hogy lesz folytatása, hiszen a történet ezután kezd csak igazán érdekes lenni, ahogyan Kamehameha meghódítja a többi szigetet is, ráadásul a történet egy érdekes csavart is tartogat majd, ha a készítők továbbra is hűek maradnak a történelemhez.

Jason Momoa mint Kaiana

Kaiana harcba vezeti az embereit

Kamehameha szerepében Kaina Makua, aki valóban az egykori király leszármazottja

A sorozat azonban nem Kamehameha szemszögéből, hanem egy maui hadvezérnek a történetén keresztül mutatja be az eseményeket. Ő Kaiana, akit Jason Momoa alakít és a valóságban is létező személy volt. Kaiana eltávolodott Mauitól és Kauiain élt, ám végül egy kalandos hajóút után Hawaiira került, ahol modern fegyverekkel segítette Kamehamehát. A sorozat történelmi szempontból nagyon valósághű lett, hiszen hawaiiak készítették. Az Apple TV pedig garancia volt arra, hogy igazán minőségi sorozatot kapjunk. A helyszínek nagyon látványosak, a díszletek gyönyörűek, sőt még az eredeti hawaii nyelv használatával is igyekeztek valósághűvé tenni. Emiatt persze egy kicsit nehezebb nézni, hiszen végig feliratozva van, habár a történet előrehaladtával és az európaiak, valamint az amerikaiak megjelenésével egyre több angol beszéd is belekerült. A sorozat címéhez méltóan a csatajelenetek is igazán látványosra, sőt sok esetben brutálisra sikerültek. Külön érdekesség, hogy az utolsó nagy csatában a sorozat egyik hawaii nyelvtanára is kapott egy kis szerepet, amiben Kaiana megöli őt és kitépi a nyelvét. Jason Momoa ezzel jelképesen utalt rá, hogy nem volt könnyű a színészeknek az ősi hawaii nyelv elsajátítása. A kilenc részes sorozat szerintem mindenképpen megéri a rá fordított időt, különösen, ha valakit érdekelnek a ritkán látott történelmi események és érdekes kalandok.

Megkerültük a Holdat

Több, mint 50 évvel azután, hogy az Apollo 17 asztronautái 1972-ben elhagyták a Hold felszínét, ismét eljutottunk a Holdhoz. A többes szám első személy egyrészt vonatkozik az egész emberiségre, másrészt egészen konkrétan ránk is. A NASA ugyanis a Mars-utazás után lehetővé tette, hogy a Hold-kerülő útra is eljuttassuk a neveinket. Akik időben regisztráltak, azoknak felmásolták a nevét egy memóriakártyára, amit az Artemis II űrmisszió hivatalos kabalafigurájába helyeztek, így aztán mi is rajta voltunk az Orion űrhajón, és a négy űrhajóssal, valamint 5.6 millió társunkkal együtt mi is megkerültük a Holdat. A fotók a NASA honlapjáról származnak.

Együtt mosolygunk az asztronautákkal a súlytalanságot jelző kabalafigurában ☺

Az Artemis-program 2017 óta zajlik. A mitológiában Artemis Apollón ikertestvére és a Hold istennője. A múlt századi öt sikeres holdraszállás és az Apollo 13 szerencsés végkimetelű kudarca után az Artemis-program célja már a hosszútávú holdi jelenlét megteremtése lesz, amely akár a jövőbeli Mars-missziókhoz is ugródeszkaként szolgálhat. A felbocsátásért ezúttal a Space Launch System (SLS) felel. A 98 méter magas hordozórakéta habár valamivel kisebb, de 15 százalékkal nagyobb tolóerőt állít elő, mint a Saturn V. Az Artremis I 2022-ben még ember nélküli tesztút volt. A mostani alkalom során viszont már négy űrhajós is a fedélzeten volt. A Holdra ugyan még nem szálltak le, de az április 1-én indult misszióval megkerülték azt, és a 10 napos utazás alatt tesztelték az űrhajó különböző rendszereit és az asztronauták egészségét, valamint elemezték és fényképeket készítettek a Hold túlsó, a Földről sosem látható feléről.

Space Launch System

Kilövésre várva

A kilövés pillanata

Útban a Hold felé

A négytagú legénység három amerikai és egy kanadai asztronautából állt: Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és Jeremy Hansen küldetésfelelősök. A misszió sikerrel zárult, habár a WC-vel folyamatosan akadtak problémák. A Holdat viszont az ötödik napon sikeresen megkerülték, amit élőben is közvetített a NASA. Hihetetlen élmény volt átélni ezt a hatalmas teljesítményt, főleg, mivel a mi életünkben ez volt az első ilyen jellegű űrutazás. Az Apollo-program hatalmas teljesítményéről rengeteget olvastunk, láttuk az archív felvételeket is, de most először láthattunk bármit, ami ahhoz hasonlítható volt. A fotók, amiket az űrhajósok készítettek pedig egyszerűen lélegzetállítóak. Az utazás során ráadásul megdöntötték az Apollo 13 távolsági rekordját is, ekképp soha nem járt még ember ilyen messze a Földtől. Az Artemis II 406 ezer kilométer messzire jutott a bolygónktól, ami nagyjából 6000 kilométerrel több, mint a korábbi rekord. Április 10-én aztán sikeresen landoltak a Csendes-óceánban, így akadálytalanul folytatódhat az Artemis-program. Az első emberes holdraszállást 2028-ra tervezik.

Az űrhajós figyeli a Földet

A gyönyörű bolygónk, a Föld

Az Orion közeledik a Hold felé

Az asztronauta kémleli a Holdat

Égi kísérőnk az űrhajóból

Természetfotózás

A hold kráterei

Földkelte

Az emberiség történetének talán eddigi legjobb természetfotója

LEGO Mansell

A Senna tiszteletére kiadott LEGO-szett után egy újabb klasszikus Forma-1-es készlettel állt elő a dán kockagyár. Ezúttal Nigel Mansell 1992-es Williams autóját készítették el a hozzá illő bajszos minifigurával. Senna '88 után '90-ben és '91-ben is megnyerte a világbajnokságot a McLarennel, de '91-re már a Williams volt a leggyorsabb autó Mansellel a kormány mögött. Az akkor még újdonságnak számító félautomata váltó viszont túl sokszor meghibásodott, így Senna hódította el a világbajnoki címet, amivel ő lett az utolsó pilóta, aki még manuális sebességváltóval tudott nyerni. A Senna és Mansell közötti csatározás aztán '92-ben is folytatódott. A Williams akkoriban azonban szinte már űrtechnikának számított a többi versenyautóhoz képest az aktív kerékfelfüggesztéssel, kipörgésgátlóval és a végre megbízhatóan működő félautomata váltóval, így Mansell végül simán megnyerte a világbajnokságot. A szezon során kilenc futamon győzedelmeskedett, és meglepően korán, már az augusztusi Magyar Nagydíjon világbajnok lett.

Bár Sennának szurkoltam, Mansellt is kedveltem, így örülök, hogy az ő Williamse lett a széria következő darabja. A szett szintén az Icons sorozat része és 799 darabból áll. A mérete megegyezik a sennás autóéval, így különösen jól néznek ki egymás mellett. Az építés is ugyanolyan nagy élmény volt. Bár hasonló darabokból áll mindkét készlet, azért volt annyi különbség a járgányok között, hogy ne legyen unalmas az új szett összerakása sem. Sajnos ezúttal is rengeteg matricát kellett felragasztani, ami sosem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. A fő probléma a matricákkal azon túl, hogy elég egy pici hiba és máris ferde a felirat, az az, hogy a matrica színe sosem egyezik meg tökéletesen a kocka színével, ami közelről nézve kissé zavaró. Az olyan apró részletek viszont mindig élvezetessé teszik egy ilyen felnőtt szett építését, mint a működő kormány, a rugózó felfüggesztés, vagy hogy össze kell szerelni a motort, amit aztán később sosem látunk, de azért tudjuk, hogy ott van a Renault V10-ese is a borítás alatt.

Az új kocsiban ráadásul kiküszöbölték a McLaren-szett legnagyobb hibáját, és itt a hátsó kerék már arányosan szélesebb az elsőnél. Tetszetős lépés még, hogy a gumira a márkanév is rákerült, mégpedig szerencsére festve, így még élethűbb lett a Williams. Bár a Senna-féle autó is szép, a Williams határozottan mutatósabbra sikerült, ami persze részben az eredeti járgány látványosabb festésének és szponzori feliratainak is köszönhető. Természetesen az eredeti Camel cigireklám ebbe a szettbe sem került bele, de így is tökéletesen felismerhető a korabeli versenyautó. Ugyancsak remek húzás volt, hogy a klasszikus piros biztonsági övet is elkészítették, valamint az első szárnyon lévő, a felfüggesztés alá benyúló két különös aerodinamikai nyúlványt is beletervezték a LEGO Williams FW14B-szettbe. Szuper készlet ez is, ami kiválóan mutat a McLarennel együtt a polcon. Két nagyszerű pilótának és a Forma-1 aranykorában is kiemelkedő versenyautóiknak állítottak már ezzel méltó emléket a LEGO tervezői.

Végre újra itt a strandszezon

Kemény telünk volt, de végül csak vége lett. A hó elolvadt és bár éjszakánként még gyakran van jeges idő, valamint nappal is alig megy fagypont fölé a hőmérséklet, de azért érezni már, hogy itt a tavasz. A hétvégén ki is használtuk a napsütést és elmentünk a Hammonasset Beachre kirándulni, hogy ezzel hivatalosan is megkezdjük az idei strandszezont. ☺

A tél nem ereszt

Idén igazi téli szezonunk van Connecticutben. Talán még Syracuse-ban sem volt hasonlóban részünk, pedig ott azért komoly telek vannak. Itt már tavaly decemberben leesett az első hó, ami sajnos pont Karácsonyra el is olvadt. Az ünnep második napján aztán jött a következő nagyobb havazás és itt azóta folyamatos a hóborítás, így már több, mint két hónapja nem láttuk a talajt. A múlt hétvégén pedig az elmúlt 20 év legnagyobb havazása történt a környéken. Az erős szélfúvások miatt nehéz a valós mennyiséget megállapítani, mert helyenként csak 15cm maradt, máshol viszont akár fél méteres hótorlaszok is előfordulnak. A hivatalos jelentések szerint nagyjából 30-35cm hó esett és az előrejelzések szerint még március elején is várható némi hószállingózás, mielőtt beköszöntene a tavasz.

Sasles

A múlt hétvégén saslesen voltunk a Shepaug Vízerőműnél (térkép). Az erőmű környéke különleges élőhelyet biztosít a vidék állatvilágának, főleg az itt telelő fehérfejű rétisasoknak. Az erőmű miatt ugyanis a gát mögötti vízfelület sosem fagy be, így a madarak a legnagyobb téli hidegben is akadálytalanul tudnak itt halászni. A sasmegfigyelő helyszín látogatása ugyan ingyenes, de a korlátozott létszám miatt előre foglalni kellett helyet. A helyszínre érkezve éppen egy ragadozó madár bemutató fogadott bennünket, ahol baglyokkal és más ragadozókkal ismerkedhettek a látogatók. A megfigyelő területről pedig kellő távolságból tudtuk megfigyelni a folyó madarait. A túlsó parton láttunk is egy fehérfejű rétisast, de sajnos még a nagy teleobjektívvel is túl messze volt a jó fotóhoz. A fényképezőgépen az élőképbe digitálisan belenagyítva azonban órákig tudtuk figyelni, ahogyan az állat nem csinált semmit. ☺ Egy nagyon erősen vágott emlékképet azért csináltam a gyönyörű madárról, mielőtt hazaindultunk.