Sasles

A múlt hétvégén saslesen voltunk a Shepaug Vízerőműnél (térkép). Az erőmű környéke különleges élőhelyet biztosít a vidék állatvilágának, főleg az itt telelő fehérfejű rétisasoknak. Az erőmű miatt ugyanis a gát mögötti vízfelület sosem fagy be, így a madarak a legnagyobb téli hidegben is akadálytalanul tudnak itt halászni. A sasmegfigyelő helyszín látogatása ugyan ingyenes, de a korlátozott létszám miatt előre foglalni kellett helyet. A helyszínre érkezve éppen egy ragadozó madár bemutató fogadott bennünket, ahol baglyokkal és más ragadozókkal ismerkedhettek a látogatók. A megfigyelő területről pedig kellő távolságból tudtuk megfigyelni a folyó madarait. A túlsó parton láttunk is egy fehérfejű rétisast, de sajnos még a nagy teleobjektívvel is túl messze volt a jó fotóhoz. A fényképezőgépen az élőképbe digitálisan belenagyítva azonban órákig tudtuk figyelni, ahogyan az állat nem csinált semmit. ☺ Egy nagyon erősen vágott emlékképet azért csináltam a gyönyörű madárról, mielőtt hazaindultunk.

Wobbly mókus emlékére

A múlt héten elpusztult a kedvenc mókusunk, Wobbly. Ami nem csupán azért volt szörnyű, mert a saját szemünkkel láttuk az esetet, hanem mert végül én kényszerültem arra, hogy bejezzem, amit a ragadozó madár nem tudott, vagy nem akart megtenni. De ne szaladjunk ennyire előre!

A természet csodás dolog, távolról szemlélve gyönyörű, békés harmónia jellemzi. Azok számára azonban, akik részleteiben is ismerik és nap, mint nap megfigyelhetik a környezetünk jelenségeit, a kevésbé szép események is feltárulkoznak. A vadon tele van ugyanis apró kis tragédiákkal és véres jelenetekkel. Emberi szemmel ezek akár kegyetlenségnek is tűnhetnek, de mindenképpen megkérdőjelezik a békés harmóniáról kialakult elképzelést. A természet persze nem kegyetlen, a természetben nincsenek érzelmek és nincs benne gonoszság sem. A vadonban viszont minden élőlény a saját életével foglalkozik, és a saját túléléséért küzd. Darwin óta pedig tudjuk, hogy a gyengék elhullanak, az erősek fennmaradnak. Ez az evolúció mozgatórugója. Persze attól, hogy megértjük a természetes eseményeket, még nem lesz könnyű saját szemmel látni, hogyan is néz ki ez a valóságban. Az alábbi videó durva képsorokat tartalmaz.

Telente rendszeresen etetjük a madarakat. Elsősorban a saját szórakozásunk miatt, mert szeretjük az étkezőnkből szemlélni az állatokat. A számtalan madáron túl ráadásul szarvasok és mókusok is gyakori vendégei a madáretető környékének. Nyilván néha ragadozók is feltűnnek, de csak elvétve látunk az udvarban sikeres vadászatot. Tavaly télen egy hiúzt sikerült megfigyelni, amint elkapott egy mókust, az ősszel pedig egy rőtfarkú ölyv vitte el az egyik nyúlunkat, de az még a madáretetési időszak előtt történt. Az ilyen események bár meghökkentőek, de mivel a legtöbb állatot nem lehet egymástól megkülönböztetni, így nem is hagynak igazán mély nyomot az emberben. Idén azonban volt egy mókus, ami más volt. Ez a mókus ugyanis nem volt teljesen egészséges. Valami fertőzés, vagy sérülés végett folyton imbolygott, mint akinek nincs egyensúlyérzéke. Ezért is neveztük el Wobblynak, ami magyarul Ingadozót jelent.

A furcsa mozgása miatt könnyű volt felismerni és heteken át figyeltük és szurkoltunk neki. A koordinációs problémáját leszámítva ugyanis egészségesnek tűnt, nem volt sovány, a bundája is szép volt, így reménykedtünk benne, hogy életben marad. A nehézkes mozgása miatt bátrabbnak tűnt, mint a többi mókus, amelyek általában nem szeretnek a szarvasok közelében lenni. Wobbly azonban jól elvolt a szarvasokkal, különösen az egyik fiatal borjúval. Valószínűleg egyszerűen csak nem akart feleslegesen eltávolodni a biztos élelemforrástól, amíg nem volt benne biztos, hogy valódi veszély fenyegeti. Többször láttuk, amint a madarak megriadnak, és a legtöbb mókus ilyenkor a biztonság kedvéért szintén elszalad, majd csak akkor tér vissza, amikor biztos benne, hogy nincs fenyegetettség. Wobbly azonban nem ilyen volt, ő nem akart feleslegesen futkosni és sajnos ez okozta a vesztét is. A minap éppen túl voltunk az ebéden és kicsit figyeltük a hátsó udvar állatvilágát. Wobbly is az etető körül szorgoskodott, amikor hirtelen az összes madár felröppent. Wobbly azonban szokásához híven kivárt, hogy kiderüljön vajon ez nem megint csak egy újabb vaklárma-e. Csupán egy-két másodpercbe telt, mire ő is érzékelte a veszélyt és futásnak eredt az erdő irányába, de ez már késő volt, különösen, mivel a bizonytalan lábaival lassabban mozgott, mint a többi mókus. A rőtfarkú ölyv pedig lecsapott és nem engedte el. Rettenetesen sajnáltuk, de ez a természet rendje. Mintegy negyed órán át néztük, ahogyan az ölyv próbálja megfojtani. A madár azonban nem bírt vele, vagy csak nem volt elég türelmes és végül ott hagyta a látszólag élettelen testet. Amikor láttam, hogy nem jön vissza a zsákmányért, kimentem és csak akkor láttam megdöbbenve, hogy a hideg hóban fekvő kis rágcsáló még mindig lélegzik. Természetesen nem hagyhattam tovább szenvedni és megszabadítottam a fájdalmaitól.

Habár közeli fotó, vagy videó nem készült Wobblyról, azért örülünk, hogy ezeken az ablakon keresztül készített, kissé homályos felvételen sikerült megörökíteni ezt a kedves kis állatot.

Tél

A csökkentett költségvetésből dolgozó meteorológusok enyhe téli szezont jósoltak az északkeleti régióba. Így persze nem is csoda, hogy tévedtek, és a tél felénél járva már négy nagyobb havazáson vagyunk túl, miközben rendszeresek a tartós -10 fokos fagyok is Connecticutben. A hétvégi hóvihar pedig akkora volt, hogy még a magyarországi hírekbe is bekerült. Nálunk az óceán közelsége miatt ugyan mindig enyhébb az időjárás, mint a belsőbb területeken, de így is esett 25-30cm hó. A hóesés közepén ki is mentem ellapátolni a kocsifeljáróról, hogy ne egyszerre kelljen majd a mély havat elrendezni. Másnapra szinte nyoma sem volt az előző napi munkámnak, de a friss 10-15cm havat természetesen már könnyebb volt eltakarítani. Mire végeztem, a hókotró is járt és az egész utca járható lett, mi pedig élveztük a szép hóborította város látványát.

A téli város kiváltképp jól néz ki a magasból, de a legutóbbi havazás után már nem repültem az égi kamerámmal, mert az ostoba kormányzat idéntől betiltotta a külföldi drónok és drónalkatrészek importálását Amerikába. A meglévőekkel ugyan még egyelőre lehet repülni, de ha megsérül, akkor bizonytalanná válik a javítása, új drón beszerzése pedig különösen kérdéses, hiszen amerikai gyártmányú kameradrón nem létezik. Ez persze rögtön megkérdőjelzi az egész döntés értelmét, de bárcsak ez lenne az egyetlen ésszerűtlen lépés az országban. Na mindegy, a lényeg, hogy ezek után igencsak meg kell gondolni, hogy hobbi célokra érdemes-e a magasba emelkedni a drónommal. Az alábbi képek még a decemberi havazás után készültek.

New Haven távoli emeletes házai mögött már az Atlanti-óceán található

LEGO holdjáró

A karácsonyfa alá legutóbb a NASA Lunar Roving Vehicle LEGO-szettje került, vagyis az Apollo programok holdjáró járgánya. Ez a felnőtteknek szánt készlet 1913 darabból áll és a Technic sorozatban jelent meg. A Technic szériába mindig olyan összeállítások kerülnek, ahol a funkció fontosabb, mint a szépen kidolgozott dizájn. A Technic darabok általában működő elemeket, felfüggesztéseket, kormányműveket, vagy akár sebességváltókat is tartalmaznak. Nehéz a holdjárónál alkalmasabbat elképzelni ebbe a sorozatba, hiszen az eredeti Lunar Rover esetében is a funkció volt a legfontosabb szempont, így a LEGO verziója anélkül lehetett működőképes modell, hogy igazán áldozni kellett volna a valósághű kinézeten. A méretes szett pedig tökéletes kiegészítése lett az eddigi NASA Legóimnak: Saturn V rakéta, Holdkomp, és az Űrsikló.

A LEGO Lunar Roving Vehicle az Apollo 17 holdjáróját vette alapul, ami az utolsó, sorban a harmadik járgány volt, amit a Holdra szállítottak. A NASA eddigre tökéletesítette a magyar származású Pavlics Ferenc által tervezett holdjárművet, így a LEGO építészei ezzel adtak méltó lezárást az Apollo programnak és annak az egyedülálló mérnöki teljesítménynek, amivel az emberiség többször is eljutott a Holdra 1969 és 1972 között. A szettben minden részletre figyeltek a készítők. Az asztronauták három utat tettek meg az LRV3-mal, amelyek során számos vizsgálatot végeztek, kőzetmintákat gyűjtöttek és különféle felvételeket is készítettek a Hold felszínéről. A készlet pedig tartalmazza a három utat ábrázoló térképet, amiből egyébként egy holdi baleset miatt rögtönzött sárvédő lett, bár ez az apróság végül kimaradt a LEGO-szettből. Megtalálhatóak azonban a különféle eszközök, mint a kék színű gravitométer, az akkumulátorok, a narancs színű TV-kamera és a kis szürke adatrögzítő filmfelvevő, számos szerszám és még a kőzetminták is, amelyek közül egyet mi is megérintettünk a NASA houstoni múzeumában. Az Apollo 16-ra utalva a Big Muley nevű hatalmas kődarab másolata is bekerült a készletbe.

Az LRV3 az első Technic Legóm, így nekem igazán érdekes volt az összerakása. A számomra teljesen ismeretlen alkatrészek és építési technikák igazán élvezetessé tették az összeszerelést. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy rengeteg ragasztani való matrica került a szettbe. Jobban örülnék, ha kizárólag festett komponensekből állna egy ilyen minőségi darab. Igazán figyelemre méltó teljesítmény azonban, hogy a jármű teljesen működőképes: rugózik, kormányozható, sőt az igazihoz hasonlóan állítható, hogy négy kerékkel, vagy csak az elsőkkel kormányozzon. A kamerák mozgathatóak, az akkumulátor zsanérokkal láthatóvá tehető, az eszközök és kiegészítők leszerelhetőek és az információs táblákkal ellátott talapzaton külön-külön is kiállíthatóak. Ami azonban tökéletessé teszi a LEGO holdjárót, hogy az eredetihez hasonlóan kis méretűre összecsukható, hiszen az csak így fért el a holdkompban a szállítás során.

Persze mindig éppen a legújabb LEGO-szett tetszik a legjobban, de az biztos, hogy a holdjáró az egyik legkülönösebb darabja az eddigi kollekciómnak. A gyorsított építési folyamat és a készlet összes működő funkciója az alábbi videóban részletesen is bemutatásra kerül.

A holdjáróval együtt egy kis nosztalgikus szettet is begyűjtöttem. Ez a készlet nem kapható a boltokban és nem is elérhető a nagyközönség számára, kizárólag a LEGO Insiders program 18 évesnél idősebb tagjai tudják megszerezni az összegyűjtött pontjaik alapján. Ez a darab pedig a 80-as évek LEGO űrkészleteinek a retro logóját ábrázolja a kis sárga bolygó körül piros kondenzcsíkot húzó űrhajóval. Tartalmaz továbbá egy korabeli stílusú klasszikus kék-fehér miniűrhajót egy aprócska kék űrruhás figurával is. Gyerekkoromban volt egy-két ilyen szettem, így nagyon megörültem ennek a nosztalgikus 150 darabos szettnek is.

 

BÚÉK!

2025-ben is eljutottunk néhány szép és érdekes helyre. Az év legfontosabb kalandjaira emlékezve kívánunk mindenkinek Boldog Új Évet!

Kellemes Karácsonyt!

 Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

Gymkhana 2025: Aussie Shred

2022 után újabb Gymkhana videó készült. Az új videóban Pastrana, a többszörös amerikai rally-bajnok és kaszkadőr Ausztráliában pörög, repül, sőt még vízen is siklik egy speciálisan erre a célra épített 670 lóerős Subaruval. Az eddigi talán legjobb Gymkhana videó tele van érdekes ausztrál ikonokkal: kenguruk, Outback, Krokodil Dundee, Mad Max, az Operaház, Toyota Land Cruiser, a motoron Dakar-győztes Toby Price, sőt még az egykoron szintén Subaruval versenyző ausztrál WRC pilóta, Chris Atkinson is feltűnik egy pillanatra. Az autó ezúttal egy 1978-as Subaru BRATen alapul, ami egy kis platós autó volt. Ezt a vagány járgányt az úgynevezett Csirke-adónak köszönhetjük, ami egy 25%-os vám volt Amerikában a külföldről importált kisteherautókra. A Subaru a Brattel úgy kerülte ki a vámokat, hogy a platóra is szerelt két ülést és így nem teherautóként, hanem nyitott szedánként hozták forgalomba. Ez a vicces és merész lépés mutatja, hogy miért lett a Subaru az egyik legkülönlegesebb és legnépszerűbb autómárka Amerikában. A Brat egyébként Ausztráliában is kapható volt Brumby néven. A videóban szereplő Brataroo 9500-at a Vermont SportsCar építette, a szám pedig a maximális fordulatszámra utal. Ezt az extrém magas fordulatszámot kizárólag a hangzás miatt érték el egy 2 literes turbós boxermotorral. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy mi értelme van az egész Gymkhanának? Természetesen semmi, azon kívül, hogy lássuk, mire képes a kreativitás, az elszántság és a technika. A végeredmény pedig egy újabb rendkívül szórakoztató autós videó lett.

Magyar-Argentin Gasztro-találkozók az USA-ban

Nyílt egy új európai étterem New Havenben ROLi néven. A tulajdonos egy magyar séf, Oláh Roland, ezért mindenképpen ki akartuk próbálni, sőt úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk az argentin barátainknak is. Az étteremben derült ki, hogy a kedd a specifikusan magyar nap, mi pedig hétfőn voltunk ott. Szerencsére azonban a legfontosabb magyar ételeket minden nap elkészítik, így tudtunk enni nagyon finom gulyást és sajtos-tejfölös-fokhagymás lángost is. Mindkettő ízlett a barátainknak is.

Pár héttel később aztán Antonella és Pablo elvitt minket egy argentin étterembe, ahol kipróbáltuk a remek dél-amerikai konyhát, amiről kiderült, hogy nem is áll olyan távol a magyartól. Hatalmas hústálat rendeltünk, amiben mindenféle oldalasokon és sztéken kívül volt például véres hurka is. Pont olyan finom volt, mint a magyar hurka. Desszertnek pedig churrost ettünk, ami egyfajta édes rudacska és nagyon népszerű Latin-Amerikában.