LEGO Mansell

A Senna tiszteletére kiadott LEGO-szett után egy újabb klasszikus Forma-1-es készlettel állt elő a dán kockagyár. Ezúttal Nigel Mansell 1992-es Williams autóját készítették el a hozzá illő bajszos minifigurával. Senna 1988 után '90-ben és '91-ben is megnyerte a világbajnokságot a McLarennel, de '91-re már a Williams volt a leggyorsabb autó Mansellel a kormány mögött. Az akkor még újdonságnak számító félautomata váltó viszont túl sokszor meghibásodott, így Senna hódította el a világbajnoki címet, amivel ő lett az utolsó pilóta, aki még manuális váltóval tudott nyerni. A Senna és Mansell közötti csatározás aztán '92-ben is folytatódott. A Williams akkoriban azonban szinte már űrtechnikának számított a többi autóhoz képest az aktív kerékfelfüggesztéssel, kipörgésgátlóval és a végre megbízhatóan működő félautomata váltóval, így Mansell végül simán nyerte meg a világbajnokságot. A szezon során kilenc futamon győzedelmeskedett, ami akkoriban rekordnak számított és meglepően korán, már az augusztusi Magyar Nagydíjon világbajnok lett.

Bár Sennának szurkoltam, Mansellt is kedveltem, így nagy öröm, hogy az ő Williamse lett a széria következő darabja. A szett szintén az Icons sorozat része és 799 darabból áll. A mérete megegyezik a sennás autóéval, így különösen jól néznek ki egymás mellett. Az építés is hasonlóan nagy élmény volt. Bár értelemszerűen sok hasonló darabból állnak, de azért volt annyi különbség a két járgány között, ami miatt nem volt unalmas az új szett összerakása sem. Sajnos ezúttal is rengeteg matricát kellett felragasztani, ami sosem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. A fő probléma a matricákkal azon túl, hogy elég egy pici hiba és máris ferde a felirat, az az, hogy a matrica színe sosem egyezik meg tökéletesen a kocka színével, ami közelről nézve kissé zavaró. Ami viszont mindig élvezetessé teszi egy ilyen felnőtt szett építését, azok az olyan részletek, mint a működő kormány, a rugózó felfüggesztés, vagy hogy meg kell építeni a motort, amit aztán később sosem fogunk látni, de tudjuk, hogy ott van a Renault V10-ese a borítás alatt.

Az új kocsiban ráadásul kiküszöbölték a McLaren-szett legnagyobb hibáját, és itt a hátsó kerék már arányosan szélesebb az elsőnél. Tetszetős lépés még, hogy a gumira a márkanév is rákerült, mégpedig szerencsére festve, így még élethűbb lett a Williams. Bár a Senna-féle autó is szép, a Williams határozottan mutatósabbra sikerült, ami persze részben az eredeti járgány látványosabb festésének és szponzori feliratainak is köszönhető. Természetesen az eredeti Camel cigireklám ebbe a szettbe sem került bele, de így is jól felismerhető a korabeli versenyautó. Ugyancsak remek lépés volt, hogy a klasszikus piros biztonsági övet is elkészítették, valamint az első szárnyon lévő, a felfüggesztés alá benyúló két különös aerodinamikai nyúlványt is beletervezték a LEGO Williams FW14B-szettbe. Szuper készlet ez is, ami kiválóan mutat a McLarennel együtt a polcon. Két nagyszerű pilótának állítottak már ezzel méltó emléket az F1 aranykorából.

Végre újra itt a strandszezon

Kemény telünk volt, de végül csak vége lett. A hó elolvadt és bár éjszakánként még gyakran van jeges idő, valamint nappal is alig megy fagypont fölé a hőmérséklet, de azért érezni már, hogy itt a tavasz. A hétvégén ki is használtuk a napsütést és elmentünk a Hammonasset Beachre kirándulni, hogy ezzel hivatalosan is megkezdjük az idei strandszezont. ☺

A tél nem ereszt

Idén igazi téli szezonunk van Connecticutben. Talán még Syracuse-ban sem volt hasonlóban részünk, pedig ott azért komoly telek vannak. Itt már tavaly decemberben leesett az első hó, ami sajnos pont Karácsonyra el is olvadt. Az ünnep második napján aztán jött a következő nagyobb havazás és itt azóta folyamatos a hóborítás, így már több, mint két hónapja nem láttuk a talajt. A múlt hétvégén pedig az elmúlt 20 év legnagyobb havazása történt a környéken. Az erős szélfúvások miatt nehéz a valós mennyiséget megállapítani, mert helyenként csak 15cm maradt, máshol viszont akár fél méteres hótorlaszok is előfordulnak. A hivatalos jelentések szerint nagyjából 30-35cm hó esett és az előrejelzések szerint még március elején is várható némi hószállingózás, mielőtt beköszöntene a tavasz.

Sasles

A múlt hétvégén saslesen voltunk a Shepaug Vízerőműnél (térkép). Az erőmű környéke különleges élőhelyet biztosít a vidék állatvilágának, főleg az itt telelő fehérfejű rétisasoknak. Az erőmű miatt ugyanis a gát mögötti vízfelület sosem fagy be, így a madarak a legnagyobb téli hidegben is akadálytalanul tudnak itt halászni. A sasmegfigyelő helyszín látogatása ugyan ingyenes, de a korlátozott létszám miatt előre foglalni kellett helyet. A helyszínre érkezve éppen egy ragadozó madár bemutató fogadott bennünket, ahol baglyokkal és más ragadozókkal ismerkedhettek a látogatók. A megfigyelő területről pedig kellő távolságból tudtuk megfigyelni a folyó madarait. A túlsó parton láttunk is egy fehérfejű rétisast, de sajnos még a nagy teleobjektívvel is túl messze volt a jó fotóhoz. A fényképezőgépen az élőképbe digitálisan belenagyítva azonban órákig tudtuk figyelni, ahogyan az állat nem csinált semmit. ☺ Egy nagyon erősen vágott emlékképet azért csináltam a gyönyörű madárról, mielőtt hazaindultunk.

Wobbly mókus emlékére

A múlt héten elpusztult a kedvenc mókusunk, Wobbly. Ami nem csupán azért volt szörnyű, mert a saját szemünkkel láttuk az esetet, hanem mert végül én kényszerültem arra, hogy bejezzem, amit a ragadozó madár nem tudott, vagy nem akart megtenni. De ne szaladjunk ennyire előre!

A természet csodás dolog, távolról szemlélve gyönyörű, békés harmónia jellemzi. Azok számára azonban, akik részleteiben is ismerik és nap, mint nap megfigyelhetik a környezetünk jelenségeit, a kevésbé szép események is feltárulkoznak. A vadon tele van ugyanis apró kis tragédiákkal és véres jelenetekkel. Emberi szemmel ezek akár kegyetlenségnek is tűnhetnek, de mindenképpen megkérdőjelezik a békés harmóniáról kialakult elképzelést. A természet persze nem kegyetlen, a természetben nincsenek érzelmek és nincs benne gonoszság sem. A vadonban viszont minden élőlény a saját életével foglalkozik, és a saját túléléséért küzd. Darwin óta pedig tudjuk, hogy a gyengék elhullanak, az erősek fennmaradnak. Ez az evolúció mozgatórugója. Persze attól, hogy megértjük a természetes eseményeket, még nem lesz könnyű saját szemmel látni, hogyan is néz ki ez a valóságban. Az alábbi videó durva képsorokat tartalmaz.

Telente rendszeresen etetjük a madarakat. Elsősorban a saját szórakozásunk miatt, mert szeretjük az étkezőnkből szemlélni az állatokat. A számtalan madáron túl ráadásul szarvasok és mókusok is gyakori vendégei a madáretető környékének. Nyilván néha ragadozók is feltűnnek, de csak elvétve látunk az udvarban sikeres vadászatot. Tavaly télen egy hiúzt sikerült megfigyelni, amint elkapott egy mókust, az ősszel pedig egy rőtfarkú ölyv vitte el az egyik nyúlunkat, de az még a madáretetési időszak előtt történt. Az ilyen események bár meghökkentőek, de mivel a legtöbb állatot nem lehet egymástól megkülönböztetni, így nem is hagynak igazán mély nyomot az emberben. Idén azonban volt egy mókus, ami más volt. Ez a mókus ugyanis nem volt teljesen egészséges. Valami fertőzés, vagy sérülés végett folyton imbolygott, mint akinek nincs egyensúlyérzéke. Ezért is neveztük el Wobblynak, ami magyarul Ingadozót jelent.

A furcsa mozgása miatt könnyű volt felismerni és heteken át figyeltük és szurkoltunk neki. A koordinációs problémáját leszámítva ugyanis egészségesnek tűnt, nem volt sovány, a bundája is szép volt, így reménykedtünk benne, hogy életben marad. A nehézkes mozgása miatt bátrabbnak tűnt, mint a többi mókus, amelyek általában nem szeretnek a szarvasok közelében lenni. Wobbly azonban jól elvolt a szarvasokkal, különösen az egyik fiatal borjúval. Valószínűleg egyszerűen csak nem akart feleslegesen eltávolodni a biztos élelemforrástól, amíg nem volt benne biztos, hogy valódi veszély fenyegeti. Többször láttuk, amint a madarak megriadnak, és a legtöbb mókus ilyenkor a biztonság kedvéért szintén elszalad, majd csak akkor tér vissza, amikor biztos benne, hogy nincs fenyegetettség. Wobbly azonban nem ilyen volt, ő nem akart feleslegesen futkosni és sajnos ez okozta a vesztét is. A minap éppen túl voltunk az ebéden és kicsit figyeltük a hátsó udvar állatvilágát. Wobbly is az etető körül szorgoskodott, amikor hirtelen az összes madár felröppent. Wobbly azonban szokásához híven kivárt, hogy kiderüljön vajon ez nem megint csak egy újabb vaklárma-e. Csupán egy-két másodpercbe telt, mire ő is érzékelte a veszélyt és futásnak eredt az erdő irányába, de ez már késő volt, különösen, mivel a bizonytalan lábaival lassabban mozgott, mint a többi mókus. A rőtfarkú ölyv pedig lecsapott és nem engedte el. Rettenetesen sajnáltuk, de ez a természet rendje. Mintegy negyed órán át néztük, ahogyan az ölyv próbálja megfojtani. A madár azonban nem bírt vele, vagy csak nem volt elég türelmes és végül ott hagyta a látszólag élettelen testet. Amikor láttam, hogy nem jön vissza a zsákmányért, kimentem és csak akkor láttam megdöbbenve, hogy a hideg hóban fekvő kis rágcsáló még mindig lélegzik. Természetesen nem hagyhattam tovább szenvedni és megszabadítottam a fájdalmaitól.

Habár közeli fotó, vagy videó nem készült Wobblyról, azért örülünk, hogy ezeken az ablakon keresztül készített, kissé homályos felvételen sikerült megörökíteni ezt a kedves kis állatot.

Tél

A csökkentett költségvetésből dolgozó meteorológusok enyhe téli szezont jósoltak az északkeleti régióba. Így persze nem is csoda, hogy tévedtek, és a tél felénél járva már négy nagyobb havazáson vagyunk túl, miközben rendszeresek a tartós -10 fokos fagyok is Connecticutben. A hétvégi hóvihar pedig akkora volt, hogy még a magyarországi hírekbe is bekerült. Nálunk az óceán közelsége miatt ugyan mindig enyhébb az időjárás, mint a belsőbb területeken, de így is esett 25-30cm hó. A hóesés közepén ki is mentem ellapátolni a kocsifeljáróról, hogy ne egyszerre kelljen majd a mély havat elrendezni. Másnapra szinte nyoma sem volt az előző napi munkámnak, de a friss 10-15cm havat természetesen már könnyebb volt eltakarítani. Mire végeztem, a hókotró is járt és az egész utca járható lett, mi pedig élveztük a szép hóborította város látványát.

A téli város kiváltképp jól néz ki a magasból, de a legutóbbi havazás után már nem repültem az égi kamerámmal, mert az ostoba kormányzat idéntől betiltotta a külföldi drónok és drónalkatrészek importálását Amerikába. A meglévőekkel ugyan még egyelőre lehet repülni, de ha megsérül, akkor bizonytalanná válik a javítása, új drón beszerzése pedig különösen kérdéses, hiszen amerikai gyártmányú kameradrón nem létezik. Ez persze rögtön megkérdőjelzi az egész döntés értelmét, de bárcsak ez lenne az egyetlen ésszerűtlen lépés az országban. Na mindegy, a lényeg, hogy ezek után igencsak meg kell gondolni, hogy hobbi célokra érdemes-e a magasba emelkedni a drónommal. Az alábbi képek még a decemberi havazás után készültek.

New Haven távoli emeletes házai mögött már az Atlanti-óceán található

LEGO holdjáró

A karácsonyfa alá legutóbb a NASA Lunar Roving Vehicle LEGO-szettje került, vagyis az Apollo programok holdjáró járgánya. Ez a felnőtteknek szánt készlet 1913 darabból áll és a Technic sorozatban jelent meg. A Technic szériába mindig olyan összeállítások kerülnek, ahol a funkció fontosabb, mint a szépen kidolgozott dizájn. A Technic darabok általában működő elemeket, felfüggesztéseket, kormányműveket, vagy akár sebességváltókat is tartalmaznak. Nehéz a holdjárónál alkalmasabbat elképzelni ebbe a sorozatba, hiszen az eredeti Lunar Rover esetében is a funkció volt a legfontosabb szempont, így a LEGO verziója anélkül lehetett működőképes modell, hogy igazán áldozni kellett volna a valósághű kinézeten. A méretes szett pedig tökéletes kiegészítése lett az eddigi NASA Legóimnak: Saturn V rakéta, Holdkomp, és az Űrsikló.

A LEGO Lunar Roving Vehicle az Apollo 17 holdjáróját vette alapul, ami az utolsó, sorban a harmadik járgány volt, amit a Holdra szállítottak. A NASA eddigre tökéletesítette a magyar származású Pavlics Ferenc által tervezett holdjárművet, így a LEGO építészei ezzel adtak méltó lezárást az Apollo programnak és annak az egyedülálló mérnöki teljesítménynek, amivel az emberiség többször is eljutott a Holdra 1969 és 1972 között. A szettben minden részletre figyeltek a készítők. Az asztronauták három utat tettek meg az LRV3-mal, amelyek során számos vizsgálatot végeztek, kőzetmintákat gyűjtöttek és különféle felvételeket is készítettek a Hold felszínéről. A készlet pedig tartalmazza a három utat ábrázoló térképet, amiből egyébként egy holdi baleset miatt rögtönzött sárvédő lett, bár ez az apróság végül kimaradt a LEGO-szettből. Megtalálhatóak azonban a különféle eszközök, mint a kék színű gravitométer, az akkumulátorok, a narancs színű TV-kamera és a kis szürke adatrögzítő filmfelvevő, számos szerszám és még a kőzetminták is, amelyek közül egyet mi is megérintettünk a NASA houstoni múzeumában. Az Apollo 16-ra utalva a Big Muley nevű hatalmas kődarab másolata is bekerült a készletbe.

Az LRV3 az első Technic Legóm, így nekem igazán érdekes volt az összerakása. A számomra teljesen ismeretlen alkatrészek és építési technikák igazán élvezetessé tették az összeszerelést. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy rengeteg ragasztani való matrica került a szettbe. Jobban örülnék, ha kizárólag festett komponensekből állna egy ilyen minőségi darab. Igazán figyelemre méltó teljesítmény azonban, hogy a jármű teljesen működőképes: rugózik, kormányozható, sőt az igazihoz hasonlóan állítható, hogy négy kerékkel, vagy csak az elsőkkel kormányozzon. A kamerák mozgathatóak, az akkumulátor zsanérokkal láthatóvá tehető, az eszközök és kiegészítők leszerelhetőek és az információs táblákkal ellátott talapzaton külön-külön is kiállíthatóak. Ami azonban tökéletessé teszi a LEGO holdjárót, hogy az eredetihez hasonlóan kis méretűre összecsukható, hiszen az csak így fért el a holdkompban a szállítás során.

Persze mindig éppen a legújabb LEGO-szett tetszik a legjobban, de az biztos, hogy a holdjáró az egyik legkülönösebb darabja az eddigi kollekciómnak. A gyorsított építési folyamat és a készlet összes működő funkciója az alábbi videóban részletesen is bemutatásra kerül.

A holdjáróval együtt egy kis nosztalgikus szettet is begyűjtöttem. Ez a készlet nem kapható a boltokban és nem is elérhető a nagyközönség számára, kizárólag a LEGO Insiders program 18 évesnél idősebb tagjai tudják megszerezni az összegyűjtött pontjaik alapján. Ez a darab pedig a 80-as évek LEGO űrkészleteinek a retro logóját ábrázolja a kis sárga bolygó körül piros kondenzcsíkot húzó űrhajóval. Tartalmaz továbbá egy korabeli stílusú klasszikus kék-fehér miniűrhajót egy aprócska kék űrruhás figurával is. Gyerekkoromban volt egy-két ilyen szettem, így nagyon megörültem ennek a nosztalgikus 150 darabos szettnek is.