A hétvégén egy Chevrolet Aveo-t
birtokolhattunk és ki is használtuk az autó és a viszonylagos jó idő adta
lehetőségeket. Vasárnap délelőtt az állatkertben
voltunk, majd utána elmentünk a Beaver Lake Nature Center-be, ami nagyjából 20
kilométerre van Syracuse-tól. Ez egy védett terület, ahol különböző ösvények
vezetnek keresztül-kasul az erdőben és a tó körül. Az ösvények elején ki van
írva, hogy melyik milyen hosszú, így senkit sem érhet meglepetés. Mi a
leghosszabbat, a tavat megkerülő, mintegy 5 kilométeres utat választottuk,
amiről aztán többször le is tértünk, így valószínűleg annál sokkal többet
mentünk. Nagyon kellemes volt mászkálni az erdőben és a tó környékén. A
mocsaras részeken hidak és pallók vezettek át, így közelről lehetett látni a
mocsarak élővilágát. Ilyenkor egyébként még csak éledezik a természet, a
hűvösebb klíma miatt, itt ugyanis kicsit később indul be a tavasz. Az erdőben
azonban rengeteg amerikai csíkosmókust láttunk, amiket egészen közelről meg
lehetett figyelni, a tavon pedig rengeteg madár élvezte a napsütést.