Texasban már lassan beköszönt a tavasz, ezért az elmúlt hétvégén ismét a Brazos Bendben
kirándultunk. Ezúttal egy egyetemi évfolyamtársunk is velünk tartott. Anita
három hónapot tölt Houstonban, ahol az egyik helyi egyetemen végez
kutatómunkát. Nagyon kiváncsi volt már a "híres" Brazosra és habár
egész hétvégén felhős volt az ég, de legalább nem esett az eső, így végre
meg tudtuk neki mutatni a kedvenc helyi parkunkat. Szerencsére már az aligátorok
is aktívak voltak és ennek megfelelően rengeteggel találkoztunk. Szinte bármerre néztünk, egy-egy úszkáló, vagy pihenő hüllőbe botlottunk. Az igazi
meglepetést azonban egy kis aligátor jelentette, amilyet még mi sem láttunk korábban.
Valószínűleg tavaly nyáron kelt ki a tojásból és egy faágon sütkérezett, vagyis
a nap hiányában inkább csak pihent. A másik meglepetést pedig egy ökörbéka szolgáltatta.
A tehénbőgéshez hasonlító hangját már sokszor hallottuk, de most először
sikerült megpillantanunk ezt az óriási brekit. A kétéltűeken és hüllőkön kívül
számos madarat is sikerült megfigyelnünk és a szürke idő ellenére is nagyon
élveztük a kirándulást.