Mostanság folyton esős-borús idő van erre
mifelénk, így a nyár elején épített madáritató hűsítő vize egyelőre nem túl
vonzó a madarak számára. Időközben azonban kiszórtam egy kis napraforgómagot és
az itató végéhez támasztottam egy farönköt, hátha a mókusok odaszoknak a les
elé. Persze a magvakat a madarak is kedvelik, ezért egy úgynevezett beszállófát
is elhelyeztem. A madarak ugyanis szeretnek előbb leszállni a közelben és körülnézni, mielőtt rárepülnek a kajára. Az ilyen ágakon pedig nagyon jól lehet fotózni a szárnyasokat. A nyár folyamán reményekkel telve többször is kiültem a lesbe fotózni és összességében nem is kellett csalódnom, a les bevált. Az ág egyik első használója a gyönyörű
nevű szürke légykapótirannusz volt. Persze rovarevő lévén nem a magok miatt
jött, csak megpihent egy kicsit az ágon és pózolt nekem a fotó kedvéért, majd
tovaröppent. A vörösmellű magvágó tojója viszont éhesen érkezett, sőt a közel
anyányi fiókáját is megetette egy kis szotyival. Szomjas madárral viszont sajnos
egyszer sem találkoztam a nyár folyamán. A csíkosmókusok viszont előszeretettel
járnak az itatóra, hogy a szomjukat oltsák. Persze a magvakat sem vetik meg,
hasonlóan a szürkemókusokhoz. Rájuk mindig lehet számítani, sőt néhány
szemtelen szürkemókus, nem elégedett meg a kihelyezett kajával és a les oldala
alatt járatot ástak a les belsejébe, hogy az összes ott tárolt napraforgó- és
kukoricamagot megegyék. Azóta keményfalú műanyagdobozban tárolom az eleséget,
meglátjuk ezzel is elboldogulnak-e ☺
