Tegnap
ismét egy NBA meccsen voltunk. Tavaly egy történelmi múltú csapatot, a Boston Celticset
néztük meg, míg idén korunk egyik legjobb csapatát választottuk, a LeBron
Jamesszel felálló Cleveland Cavalierst. A Cleveland az elmúlt három szezonban
döntőt játszott és 2016-ban bajnok is lett. Idén azonban nem megy nekik olyan
jól, most a Boston vezeti a Keleti főcsoportot, míg a Nyugati trónján jelenleg
a Houston ül. Ehhez persze a Houston
Rocketsnek meg kellett nyernie ezt a meccset is. LeBronék eléggé összeszedték magukat erre a mérkőzésre és végig
remekül játszottak, többször vezettek is. Mi nagyon örültünk, hogy korunk talán
legjobb játékosát jó formában láthattuk, több látványos zsákolással is
megmutatta, hogy miért tartják őt a legnagyobbnak. Még ennél is jobban örültünk
azonban annak, hogy a Houston még jobb volt és hogy James Harden kiváló
formájával lassan kiérdemli, hogy az NBA legjobbjának tartsák, maga mögé utasítva
LeBront és a többieket. A játéka nem olyan látványos, hiszen nem egy zsákolóbajnok,
ahhoz ugyanis nem elég magas, de rendkívül hatékony. Most is 35 pontot dobott,
közben adott 13 gólpasszt és volt 11 lepattanója is. A meccset végül 117 -
113-ra nyerte a Rockets.
A
showra most sem lehetett panaszunk. A mérkőzés előtt a Guns N' Roses billentyűse,
Melissa Reese énekelte el az Amerikai Himnuszt. A meccs közbeni szünetekben
pedig gyakran hangzott el többek között a Welcome to the Jungle és lehetett
jegyet is nyerni a ma esti koncertre, ami ugyanebben a sportcsarnokban lesz (mi
ezt azonban kihagyjuk). Természetesen nem feledkeztek meg felhívni a figyelmet az
árvíz okozta károkra és a városban zajló újjáépítési folyamatokra sem. Most is
volt szektorok közötti hangossági verseny, pólóelkapás és egyebek. Ismét
nagyszerű élmény volt egy ilyen sport show-n részt venni.