Múlt szombaton ismét New
York-ba indultunk, ahol a jól megérdemelt egy hetes szabadságunk első napjait töltöttük.
Ezúttal már végre saját autóval mentünk, ami az első komolyabb utunk volt a Subaruval, hiszen oda-vissza közel 1000 kilométert tettünk meg. Manhattanben szálltunk meg,
ugyanabban a hotelben, amelyikben a legutóbb is. Mivel szombaton elég későn érkeztünk meg,
már nem terveztünk semmi különös programot, csak sétálgattunk kicsit a
Broadway-n. Vasárnap szerencsére nagyon szép idő virradt ránk, így
keresztülsétáltunk a Central Parkon, a park déli részén elhelyezkedő állatkertbe. New York szinte minden városrészében van egy állatkert, ez a
legkisebb, de azért nem rossz állatkert ez sem. A kellemes séta után
egy kis időt eltöltöttünk a Time Square-en, majd megebédeltünk a már jól ismert Dallas BBQ-ban. Ebéd után pedig megnéztük Madame Tussaud Panoptikumát,
ahol órákon át mászkáltunk a kiállított hírességek viaszbábui között. Már
besötétedett, mire kijöttünk a panoptikumból és úgy döntöttünk, hogy metrózás
helyett inkább sétálunk. New York belvárosa mindig jól mutat éjszaka, de
ilyenkor, amikor már mindenki a karácsonyra készülődik, különösen szép.