Ez persze közhely, de nagyon igaz. Pedig
azt hinnénk, hogy mivel már harmadszor költözünk az USA-n belül, mostanra már
minden rutinból megy. Hát, sajnos nem. Mivel a köztes állomás egy távoli
szigeten volt, ezért minden költözés során csak fejenként kétbőröndnyi cuccot
vihettünk magunkkal. Hawaiira nem is vittünk mást, minden egyebet eladtunk a
költözés előtt, aztán Hawaiin újra megvettük a legszükségesebbeket, ami nem
volt éppen olcsó mulatság. Éppen ezért most inkább egy költöztető céggel
ideszállíttatjuk a dolgainkat, amik azonban még mindig nem érkeztek meg, szóval
egyelőre elég fapadosan élünk. Az igazi nehézséget azonban nem is ez okozza,
hanem az amerikai bürokrácia útvesztőiben való bolyongás, vagy pontosabban a
texasi ügyintézés bonyolultsága, ugyanis minden államban máshogyan működnek a dolgok és eddig
talán Texas tűnik a legkörülményesebbnek. A helyi jogosítvány elintézése igazi
kínszenvedés volt, ráadásul minden ügyintéző másképp értelmezi a szabályokat,
így fordult elő, hogy amíg nekem viszonylag könnyedén becserélték a hawaii jogsit, addig Gabinak ugyanazok
a papírok nem voltak elegendőek hozzá. Ahhoz ugyanis, hogy texasi jogosítványt
kapjunk, természetesen le kellett adni a hawaiit, bemutatni az SSN-t (társadalombiztosítási szám), majd igazolni, hogy legálisan
vagyunk az országban, és hogy van texasi lakcímünk. Mindehhez több, egymástól
független iratot kell bemutatni, amiket nem is olyan egyszerű beszerezni, ha az
ember alig pár hete érkezett Texasba. Egy másik bürokratikus bonyodalom miatt
ráadásul egyelőre nem tudunk autót bérelni, ami tovább nehezíti a dolgunkat.
Gabi jogsijának a megszerzésére tömegközlekedéssel egy teljes napunk ment rá,
mivel kétszer kellett elmenni az okmányirodába. Amerikában mindenhol nagyon
nehéz autó nélkül, de itt, Houstonban különösen. A tömegközlekedés szörnyű és ez a hely nagyon nem a
gyalogosoknak van kitalálva. Járdák alig vannak, a zebrákon való
átkelés nagyon lassú, sőt az autósok egy kicsit sem figyelnek a gyalogosokra. Egyszerűen
annyira nincsenek hozzászokva, hogy emberek gyalog is közlekedhetnek, hogy nem
számítanak rá, hogy a zebrán gyalogosok is lehetnek. Egy autókereskedés mottója
például az, hogy Nobody walks, azaz
senki sem gyalogol és valóban, rajtunk kívül senkit nem látunk gyalogolni. Itt
mindenhez autóra van szükség, még a bank automatákhoz sem kell kiszállni a
kocsiból. ☺
