Tegnap sikeresen landoltuk a Marson. Ezt pedig szó szerint értem, hogy mi, Gabi és Gábor eljutottunk egy másik bolygóra, legalábbis a neveink egy kis fémlapkába gravírozva. Még 2019 augusztusában jelentkeztünk a NASA honlapján, hogy a mi nevünk is részt vegyen ezen a marsutazáson. Végül közel 11millió társunkkal együtt a NASA eljuttatta a nevünket a Marsra. Három kis körömnyi fémlapkába gravírozták bele a neveket elektronsugár segítségével mikroszkópikus méretben, amit aztán a marsjáróra rögzítettek. Az aprócska méret és a nagy zsúfoltság ellenére is elképesztő, hogy a neveink tavaly júliusban egy Atlas rakétával a Földről kilőve, végül tegnap egy távoli bolygón landoltak és most is ott bóklásznak valahol a marsjáróra rögzítve. A NASA még beszállókártyát is küldött nekünk félmilliárd kilométernyi hűségponttal.
A fémlapkák a belegravírozott nevekkel ... |
... a rover tetején lévő keresztdarabra rögzítve. |
Számunkra, biológusként már csak azért is nagyszerű érzés ezen eseményen "felfedezőként" részt venni, mert ez az első Mars küldetés, aminek az elsődleges célja az esetleges korábbi marsi élet kutatása. Sok-sok millió évvel ezelőtt ugyanis a Mars eléggé hasonlított a mai Földre, így nem kizárt, hogy régebben élet is kialakulhatott rajta. Az egy tonnás marsjárót pedig azért küldték a vörös bolygóra, hogy az egykor esetleg létező marsi élet mikroszkópikus nyomai után kutasson. A kutatások elősegítése érdekében még egy kis helikoptert is vitt magával, ami a marsjárótól távolabbi helyekről is tud felvételeket készíteni. A képeket és egyéb adatokat pedig a NASA két Mars körül keringő szondája továbbítja a Földre. Az alábbi térképen lehet követni, hogy éppen merre jár a mars rover, azaz merre járnak a neveink a Marson.
Ez a Perseverance (Állhatatosság) nevű rover a NASA ötödik robotjárműve, ami sikeresen eljutott a Marsra, hogy elvégezze a tudományos küldetését. A mai napig az Egyesült Államok az egyetlen ország, ami képes volt sikeresen landolni a vörös bolygón. A tegnapi landolás rövid összefoglalója az alábbi videóban tekinthető meg.