2021. február 3., szerda

Amerika 5 legjobb elnöke

A történészek, a jogtudósok és a tudományos élet képviselői is egyetértenek abban, hogy 2021. január 20-án az amerikai történelem talán legrosszabb elnöksége ért véget. Trump rendkívül rövidlátó módon, önfejűen, a szakértőket is mellőzve, senkire sem hallgatva hozta meg a döntéseit, így nem csoda, hogy négy éves ciklusa alatt Amerika egy gazdasági, egészségügyi, környezetvédelmi és társadalmi krízistől szenvedő országgá vált. Most azonban, hogy végre véget ért a "valóságshow-sztár" menedzselési és morális katasztrófával felérő négy éves fehér házi ámokfutása, ideje áttekinteni, hogy kik voltak az USA legjobb elnökei. Természetesen, mint minden ilyen lista, így ez is szubjektív, de ebben a bejegyzésben kizárólag olyan elnökökről lesz szó, akiket a szakértők többsége is a legjobbak közé sorol.


1. George Washington, független (1789-1797)

Az Egyesült Államok első elnöke volt és az egyetlen párton kívüli, akit a "Nemzet Atyjaként" tartanak számon. A függetlenségi háború győztes hadvezéreként elvitathatalan szerepe volt az ország megalapításában. Részt vett az Alkotmány megírásában, majd elnökként a gazdaság megszilárdításával és morális karakterével írta be magát a történelemkönyvekbe. Számos földrajzi egységet neveztek el róla, a legismertebb természetesen az amerikai főváros neve.

 

George Washington
Washington tábornok a csatamezőn a függetlenségi háborúban    /    Washington elnök portréja

2. Abraham Lincoln, republikánus  (1861-1865)

Az Egyesült Államok 16. elnökét tartják általában minden idők legnagyobbjának. Legfontosabb erényeként a kiváló kríziskezelő képességét, becsületességét és emberségét szokták említeni. A polgárháborúban az Egyesült Államok főparancsnokaként legyőzte a szakadáspárti déli Konföderációs Államokat és egyben tartotta az országot, valamint törvényileg eltörölte a rabszolgaságot. Második ciklusában a "rekonstrukció" lett volna a fő célkitűzése, de pár héttel a beiktatása után egy merényletben életét vesztette. Egy ciklus alatt is többet tett azonban az ország egységesítéséért és az emberi jogokért, mint bárki előtte és utána.

 

Abraham Lincoln
Lincoln elnök    /    Lincoln a tábornokai között a polgárháborúban

3. Franklin D. Roosevelt, demokrata (1933-1945)

Az ország 32. elnöke, az egyetlen, akit kettőnél több ciklusra is megválasztottak (a 22. alkotmánykiegészítés ma már tiltja, hogy egy személy kettőnél több ciklusban is elnök lehessen). FDR a nagy gazdasági világválság idején vette kezébe az ország kormányzását és a New Deal nevű programjával talpra állította a gazdaságot. A második világháborúban a szövetséges hatalmak fő vezetőjeként elévülhetetlen szerepe volt a náci Németország legyőzésében és a háború utáni világ megformálásában, így nem csoda, hogy a legnagyobbak között tartják számon.

 

Franklin D. Roosevelt
Franklin D. Roosevelt elnök    /    Roosevelt elnök a jaltai konferencián Churchillel és Sztálinnal

4. Theodore Roosevelt, republikánus (1901-1909)

Az USA 26. elnöke, aki a személyes kedvencem. FDR unokatestvére volt.  McKinley elnök meggyilkolása után, 42 évesen lett az ország legfiatalabb elnöke. Az egyik legprogresszívebb elnök volt, akit azonban mind a konzervatívok, mind a liberálisok hősként tisztelnek. A legtöbb problémát morális oldalról közelítette meg, egyik fő programja a Square Deal (becsületes játszma) volt. A dolgozó emberek barátjaként szerzett hírnevet és elnöksége alatt szabályozta számos iparág működését. A világpolitikában elért sikereivel az ő elnöksége alatt lett az USA világhatalom. Legnagyobb eredményeit pedig a környezet- és természetvédelem területén érte el. Hivatali ideje alatt megduplázódott a nemzeti parkok száma és az összes elnök közül az ő elnöksége alatt került a második legtöbb természeti terület országos védettség alá. Elnöksége után, 1910-ben Magyarországon is járt, ezzel ő lett az első ilyen magas rangú amerikai politikus, aki hazánkat is meglátogatta. 1912-ben merényletet követtek el ellene, de úgy döntött, hogy a golyóval a mellkasában is megtartja a beszédét és csak utána ment kórházba. Innen származik egyik leghíresebb mondása: "it takes more than that to kill a Bull Moose", azaz "ennél több kell, hogy leterítsenek egy jávorszarvasbikát". Leghíresebb róla készült emlékmű a Dél-Dakotában található Mount Rushmore, ahol Washington, Jefferson, Lincoln és Teddy Roosevelt arcképe van a hegy sziklájába vájva. Másik népszerű öröksége a róla elnevezett világhírű plüssmackó, a Teddy-maci. Igazi államférfi volt, aki természetvédő elnökként vonult be a legnagyobbak közé.

 

Teddy Roosevelt
Teddy Roosevelt elnök    /    John Muir természettudóssal a Yosemite Nemzeti Parkban

5. Ronald Reagen, republikánus (1981-1989)

Az ország 40. elnöke volt. Pályafutását színészként kezdte, kiváló beszédkészségét aztán a politikában is kamatoztatta. Nyolc évig volt Kalifornia kormányzója, így a Fehér Házba már tapasztalt politikusként érkezett. Elnöksége idején felgyorsult a gazdasági növekedés, majd meghírdette a csillagháborús tervet, ami végül hozzájárult a Szovjetunió megroppantásához. Legnagyobb eredményeként kétségtelenül a kommunizmus bukásának elősegítését és a hidegháború lezárása érdekében tett lépéseit tekinthetjük. Az első elnök, akiről már nekünk is vannak emlékeink, mivel ugyan a keleti blokkban, de már éltünk az elnöksége idején. A 80-as évek amerikai kulturális hozadéka pedig a mai napig meghatározó számunkra, így aztán természetesen kissé elfogultan tekintünk a korszak elnökére, de a legtöbb szakértő szerint is Reagennek helye van a 10 legjobb elnök listáján, ahova még leggyakrabban Jefferson (DR), Truman (D), Eisenhower (R), Kennedy (D) és LB. Johnson (D) szokott felkerülni.

 

Ronald Reagen
Reagen elnök    /    Gorbacsovval aláírják a nukleáris rakéták leszerelésének szerződését

+1. Barack Obama, demokrata (2009-2017)

A 44. elnök, aki az első fekete elnökként vonult be a történelembe. Elnökségét a 2008-as gazdasági válság után kezdte. Első és legfontosabb tevékenységei a válsággal szembeni intézkedések voltak, aminek hatására helyreállt a gazdaság és elnöksége végére a felére csökkent a munkanélküliség. Az egészségügyi reformja pedig húszmillió, korábban biztosítatlan amerikai számára tette elérhetővé az egészségbiztosítást. Obama nevéhez fűződik a történelem legkeresettebb terroristájának, Bin Ladennek a likvidálása is. A legfontosabb érdemei azonban az emberi jogokért és az esélyegyenlőség érdekében végrehajtott tettei, valamint a jövőnk legnagyobb kihívására, a környezetszennyezésre és különösképpen a klímaváltozásra adott válaszlépései. Elnöksége alatt előtérbe került a tudomány, az egészségügy és a környezetvédelem. Obama lett az az elnök, aki a legtöbb területet helyezte országos védelem alá, megelőzve ebben még Teddy Rooseveltet is. Számunkra pedig azért is foglal el különös helyet, mert hivatalba lépése után alig két héttel érkeztünk Amerikába és lényegében a teljes elnökségét itt élhettük meg. Mivel nagyon kellemes emlékeink vannak amerikai életünk első nyolc évéről, így persze némileg elfogultak vagyunk Obamával szemben is. Ettől függetlenül a szakértők többsége is kifejezetten jó elnöknek tartja, legtöbbször a 10-12. helyre teszik a legjobb elnökök listáján, mi pedig bízunk benne, hogy egykori alelnöke, Joe Biden elnökként folytatja Obama tudományalapú kormányzását.

 

Barack Obama
Obama elnök    /    Biden, Obama és Clinton felügyelik a Bin Laden akciót

A bejegyzésben szereplő képek a Wikimédia Commons alapján lettek felhasználva.