Szombaton
ismét autóba ültünk és elmentünk a tengerpartig, sőt még egy kicsit tovább is.
A célunk ugyanis a Galveston-sziget volt (térkép), ami nagyjából három
kilométerre található a parttól. Szerencsére két hídon is át lehet jutni a
szigetre, így nem kell kompozni. A déli hídon a Brazoria Rezervátum irányából
érhető el Galveston, mi azonban északról érkeztünk a szigetre. A kirándulásunk
fő célja a Karácsonyi Fényfesztivál megtekintése volt a híres Moody Gardenben,
de a délután során még lementünk a partra is egy kicsit madarászni. Láttunk is egy-két
érdekes fajt, például barna pelikánt, kormoránokat és még néhány parti madarat
is megfigyeltünk. A kis túrázásunkat követően, nem sokkal sötétedés előtt érkeztünk
a Moody Gardenbe. Most már itt is korán sötédedik és a hőmérséklet is nagyon
télies volt, így amint beindultak a fények, könnyű volt ünnepi hangulatba
kerülni. Mindenképpen megérte eljönni ide.