Egyszer
mindenkinek látnia kell egy NBA meccset. Már a tévé képernyőjén is egyértelműen
átjön, hogy mennyire más színvonalat képviselnek az amerikai kosarasok, mint
bármely egyéb nemzet játékosai. Most, hogy olyan városban élünk, aminek van
profi kosárlabda-csapata, alig vártuk, hogy láthassunk élőben egy ilyen showt.
Amerikában a sportesemények ugyanis nem csak egyszerű sportrendezvények, hanem
igazi showműsorok. A jegyárak ennek megfelelően elég borsosak, de a felső szektorokban
azért még megfizethetőek. Kicsit féltünk, hogy messze leszünk a pályától, de
tökéletes volt, sőt így legalább hasonló szögből láthattuk,
mint ahonnan a tévé is közvetíteni szokta. A meccs hétfő este volt és a Houston Rockets a Boston Celtics ellen játszott. Nem véletlenül választottuk ezt a párosítást,
hiszen a Celtics az egyik legnagyobb múltú csapat az NBA-ben. A mérkőzés
rendkívül fordulatosan zajlott. Mindkét csapat remekül játszott, a vége pedig
olyan izgalmasra sikerült, amilyet forgatókönyvírók szoktak kitalálni egy
sportfilm döntő jelenetére. Végül tökéletesen alakult, hiszen egyetlen ponttal
ugyan, de nyert a Rockets, így hibátlan lett az első NBA élményünk és igazi
örömünnep közepette hagytuk el a sportcsarnokot. Az alábbi videóban látható a mérkőzés összefoglalója.
A nagyszerű viadalon túl sem lehetett panasz a hangulatra, a meccs előtt és a
szünetekben táncosok, akrobaták és különféle nyereményjátékok szórakoztatták a
nézőket. Az egyik ilyen játék például az volt, hogy véletlenszerűen kiválasztottak két szektort és az
ott ülő nézőknek kellett minél zajosabban lármázniuk, majd a hangosabb szektorba Rockets pólókat dobáltak a hoszteszek. A mi szektorunk (427) volt az egyik kiválasztott, így az óriási kijelzőre is felkerültünk. Mi vagyunk
az a két nyugodtan ücsörgő figura az őrjöngő tömeg előtt. Nekünk még újdonságot jelentenek az ilyen show-elemek, ezért eleinte nem engedtük el annyira magunkat, meg aztán csípőből tüzelve próbáltam néhány éles képet
is készíteni magunkról a kijelzőn. Ezután azonban mi is beálltunk a kiabálók közé és
mivel a mi szektorunk nyerte a hangversenyt, így megpróbálkozhattunk a pólók
elkapásával is, ami azonban végül nem jött össze. Sebaj, az este így is
feledhetetlenre sikerült.