Toyota Tacoma TRD Off-Road

A Toyota a világ legnagyobb autógyártója. Szinte minden autós szegmensben jelen van, és számos egyéb japán kocsimárkában is érdekelt, mint például a Suzuki, a Mazda, az Isuzu, vagy éppen a Subaru, amelynek 20%-os tulajdonosa. Amikor tehát platós járgányt kezdtünk keresni, akkor logikus választásnak tűnt a Toyota, főleg mivel ezt is a japán autók kiemelkedő megbízhatósága jellemzi. Amerikában azonban nem elérhető a világ többi részén elterjedt Hilux, ehelyett kifejezetten az amerikai piacra tervezett Tacoma kapható itt, illetve a nagyobb Tundra. Nekünk azonban a Hiluxszal megegyező kategóriájú Tacoma éppen elég. Az észak-amerikai igények számára készült Tacoma elég formás és sportos kialakítású lett, hiszen a klasszikus tereprally (pl. Dakar, vagy az itt népszerű Baja Rally) versenyautók stílusa is felismerhető rajta.

Pickup truck

A célunk ezzel a pickuppal, hogy egy kempingezésre optimalizált kalandjárgányt építsünk belőle. Ilyesmit persze a Subaruból is lehetne csinálni, de egy létravázas szerkezetű platós terepjáró sokkal ideálisabb platform erre a célra. A platóra felkerül majd egy lapos, zárható, rolós borítás, majd arra a kabin mögé egy tetősátor, ami így nem növeli a légellenállást, nem emeli meg nagyon a kocsi súlypontját és mivel nem lesz olyan magasan a sátor, így könnyebb kinyitni és összecsukni. A plató pedig tökéletes a koszos, szagos dolgok szállítására, mint például tartalék üzemanyag, láncfűrész, tüzifa, stb. A pickup felfüggesztése ráadásul jól bírja az extra tömeget, míg a méretes terepgumik, a felezőfokozattal rendelkező négykerékhajtás és az emelt hasmagasság biztosítja, hogy úttalan utakra is gond nélkül eljuthassunk vele.

Turbós benzinmotor

A Tacoma kizárólag egyféle motorral, de háromféle hajtással kapható. A motor minden esetben egy i-Force fantázianevű 2400 cm³-es négyhengeres turbós benzinmotor, ami 270 lóerő és 420 Nm nyomaték leadására képes. Választható manuális váltóval, automatával és hibrid verzióban is, ami az elektromos motor rásegítésével némileg erősebb, mint a nem hibrid verziók. Azonban a manuális váltós Tacoma is kellően fürge és 8 másodperc alatti 0-100-as futásra képes, ami elég tisztességes egy kisteherautótól, főleg ha a dízel Hiluxok 10-12 másodpercéhez hasonlítjuk. Mindeközben a Tacoma fogyasztása nem rosszabb, mint a Hiluxé.

6 sebességes manuális váltó

A Tacomát manuális sebességváltóval vettük, ami igazi ritkaságnak számít errefelé. Ez az egyetlen pickup az USA-ban, ami még kapható kézi váltóval, pedig az amerikai vásárló legalább 30-féle platós autó közül válogathat. A Tacoma manuális váltója mellesleg a Hiluxból származik, amit kifejezetten terepjárózáshoz terveztek. A sebváltó típusa egyébként a motorvezérlést is befolyásolja. Míg az automatánál a szokásos módon hírtelen érkezik meg a turbónyomás, addig a manuálisnál fokozatosan növekszik a fordulatszámmal. Sokkal inkább hasonlít ezáltal a motor működése egy méretesebb hathengeres szívómotorhoz, mint egy klasszikus turbóshoz. Éppen ez volt, ami a leginkább vonzott a manuális Tacomában, mert személy szerint nem igazán kedvelem a turbós motorokat. Manapság azonban szinte már csak feltöltős motorral lehet autót kapni, de ez a manuális Tacománál legalább nem zavaró.

Négykerékhajtás, vs. összkerékhajtás

Mivel a szinte már teljesen leaszfaltozott Európában nincs igazi hagyománya az offroadozásnak, ezért az öreg kontinensen gyakran még autós szakemberek is keverik a két fogalmat és egymás szinonímájának gondolják őket. Összkerékhajtású autóban általában a váltóban van egy központi elosztómű, ami automatikusan szétosztja a hajtást az első és a hátsó kerekek között, de sosem zárja őket teljesen össze. Ilyen megoldást használ például a Subaru, ami a szimmetrikus elrendezésével a legjobb a piacon. A 4x4-es járgányok esetében azonban a sebváltó mögött van egy terepváltó is, ami általában alaphelyzetben csak a hátsó kerekeket hajtja, majd a négykerékhajtás bekapcsolásával fixen összezárja az első tengelyt a hátsóval, így megvalósítva a valódi négykerékhajtást. A legfőbb különbség azonban, hogy a terepváltóban van egy felezőfokozat is, ami óriási segítség amikor nehezebb terepviszonyokat kell leküzdeni.

TRD Off-Road

A mi Tacománk egy TRD Off-Road típusú pickup truck. A TRD a Toyota Racing Development rövidítése, ami a márka észak-amerikai sportrészlege. Az ilyen Toyoták fejlesztésében aktívan részt vesznek a TRD versenymérnökei is és számos specifikus TRD alkatrész kerül beépítésre ezekbe az autókba. A TRD Off-Road verziót főleg terepjáráshoz fejlesztették. Ennek megfelelően rendelkezik hátsó differenciálzárral, a TRD-részleg által offroadozáshoz tuningolt extra tartályos Bilstein lengéscsillapítókkal, TRD könnyűfém felnikkel és terepgumikkal. Ezek azonban eléggé közútspecifikus abroncsok, ezért érdemes masszívabb terepgumikra cserélni őket. Ezeken felül az extrém terepezés megsegítésére még némi szoftveres javítást is kapott a kipörgésgátló, valamint néhány esztétikai módosítást is elvégeztek a truckon, mint a szélesített sárvédőívek, vagy a versenyautós stílusú piros indítógomb.

Felszereltség

A Forester Wilderness a Subaru csúcsmodelljei közé tartozott, ezért nem spórolták ki belőle a luxust sem, aminek mi nem igazán voltunk a rajongói. Ilyenek voltak például a magas fűszálaktól is megőrülő parkolószenzorok, a teljesen felesleges és előbb-utóbb problémát okozó tetőablak, valamint a télen hideg, nyáron meleg bőrülések, ezért a Tacománál ezeket kifejezetten kerülni akartuk. Emiatt esett a választásunk a TRD Off-Road alapmodelljére, amiből szerencsére kihagyták ezeket a számunkra haszontalan extrákat. Egyetlen kényelmi funkcióhoz ragaszkodtunk csupán, az északi régiókban nélkülözhetetlen ülésfűtéshez. Persze a modern autók esetében már számos dolog minden modellben alapfelszereltség, mint az ütközéselhárító (TSS) és a holttérfigyelő rendszerek, a ledes fényszórók és ködlámpák, a bőrborítású kormány, az elektromos ablakok és tükrök, az automata klíma, az automatikusan sötétedő visszapillantó, a műholdas rádióval is rendelkező sokhangszórós Hi-Fi, a Bluetooth és hasonló technikai vívmányok, így aztán nincs ok elégedetlenkedni a felszereltséggel még az alapmodellnél sem.

Funkció és forma

Egy platós járgány esetében főleg a praktikusság a lényeg, de a Tacoma negyedik generációja szerintem igencsak tetszetős lett. Az agresszív sárvédőívek, a formás lámpák, a szögletes élek és a fekete emblémák jól illenek ehhez a sportos stílusú pickuphoz. A bronz-oxid nevű barnászöld szín pedig ideális megjelenésű természetjáró járgánnyá teszi. A beltérre sem lehet panasz, bár a központi kijelzőn talán még egy kicsit dolgozhattak volna, hogy jobban belesimuljon a műszerfalba és ne legyen ennyire "toyotás". Az új Tacomában ezen túl már a vezető előtti műszeregység is digitális és jól testreszabható. A manuális váltó miatt nekem a nagy központi forduatszámmérővel tetszik a leginkább, de a motor minden fontos értékét kiraktam a kijelzőre, még a turbónyomásmérő sem maradt le. A klímaegység méretes tekerőgombjai nagyon praktikusak, míg a fém billenőkapcsolók a sportos stílust erősítik. A kéttónusú szövetülések is egész jól néznek ki és nagyon kényelmesek is. Összességében egy vagány offroad verda a Tacoma ezen verziója, ami ideális alapot nyújt egy természetfotós overland járgány építéséhez...

BBQ-parti

A hétvégén a barátainkkal barbeque-ztunk. Pablo volt a főszakács, aki egy korábbi munkatársamnak, Antonellának a férje. Rajtuk kívül még egy másik volt kollégám, Nick vett részt az argentín lakomán. Jól szórakoztunk a kellemes időben, a kaja is kiváló volt és jókat beszélgettünk szokás szerint főleg szakmáról, a politikai helyzetről, valamint a foci vébéről. A fejünk felett elhúzó kisrepülő pedig az égre írva az "Egész nyáron napsütés" feliratot csak tovább fokozta a nyári kerti parti idilli hangulatát.

Amerika 250

Ma 250 éves az Amerikai Egyesült Államok. A negyed évezredes ország ugyan fiatalnak tűnhet, de igazából Amerika a legöregebb modern demokrácia. A legidősebb olyan ország, melynek sosem volt királya, hiszen a Függetlenségi Nyilatkozatával az új ország a brit uralkodótól való függetlenségét mondta ki. Az Egyesült Államok története során mindig a nép demokratikus akarata érvényesült. Természetesen ez sem tökéletes rendszer, de nem véletlen, hogy a világ jobbik fele ma már az úttörő Amerika nyomdokaiba lépve szintén a demokratikus berendezkedést választotta országának, és így az USA ebben követendő példaként és inspirációként is szolgál az egész világnak. Ezáltal ma szerintem nem csupán Amerika 250 éves születésnapját ünnepeljük, hanem a modern demokráciák születésének az alapjait is.

Mi pedig igazán szerencsések vagyunk, hogy ennek a nagyszerű országnak is az állampolgárai lehetünk. Bevándorlóként persze ez igazából nem annyira szerencse kérdése volt, mint inkább kemény és kitartó munkának az eredménye, ami külön büszkeséggel tölt el minket.

Átélve annak idején a magyar államalapítás milleniumi évfordulóját és most az amerikai függetlenség negyed évezredes jubileumát is, az ember okvetlenül elgondolkodik azon, hogy mit jelent számára a hazaszeretet, legyen szó akár a szülőföldjéről, vagy a választott hazájáról. Habár számos indokot lehet találni, nekünk a legfontosabb mindenképpen a hazai természet szeretete. Az előttünk élő embertársaink éppen ezen kivételes adottságok miatt választották ezeket a földeket az otthonuknak. A hazaszeretet pedig leginkább ezen értékeknek a megőrzését jelenti számunkra. A természetvédelem nem csupán a tájnak, a növényeknek és az állatoknak, hanem az otthonunk karakterének a megőrzését is jelenti. Érthetetlen, hogyan hívhatja magát patriótának az, aki az elődeink földjén csupán betont, aszfaltot, kiírtott erdőket és felszántott, levegyszerezett földeket akar látni. Hálásnak kell lennünk azokért a természeti adottságokért, amelyek mindannyiunk identitását alapjaiban meghatározzák. Az igazi hazafiak szerte a világban a hazájuk természetes adottságainak megőrzését tűzik zászlajukra, csakis így van ugyanis jövője az országoknak. Az immáron 250 éves Amerika éppen a relatív fiatal korának köszönhetően sok más országnál egy kicsit még szerencsésebb helyzetben van. Ezért is olyan vonzó ez a földrész és ezért is olyan fontos eme ősi vadonnak a megőrzése. Happy Birthday, America the Beautiful!

Lecseréltük a Forestert egy Tacomára

A múlt hétvégén lecseréltük a Subaru Foresterünket egy Toyota Tacomára (ejtsd: takoma). A Forester hibátlanul szolgált minket az elmúlt négy és fél év során, sok szép helyre eljutottunk vele, és a megtett 29000 mérföld (46000km) alatt egyszer sem kellett aggódnunk miatta, így nem volt könnyű a döntés. A jövőbeli terveinkhez azonban egy platós járgány praktikusabbnak tűnik. A választásunk a Toyota Tacomára esett, ami lényegében a Hilux amerikai megfelelője. A választás pontos okára és a Tacoma részletes bemutatójára majd egy későbbi posztban kerül sor, most a csere folyamatáról lesz szó, ami merőben eltért az eddigi új autó vásárlásainktól.

Az egyik legfontosabb különbség, hogy Toyotát nem lehet úgy rendelni, ahogyan például a Crosstreket vettük, amikor is összeállítottuk a pontos elképzelésünket, amit egy kereskedő elküldött a gyárba és elkészítették nekünk a konkrét autót. A Toyotánál az igazgatóság dönti el, hogy mit gyártanak és aztán ezeket szortírozzák szét az ország kereskedői között. A honlapon lehet figyelni, hogy mik fognak készülni, és ha egy közeli kereskedésbe kerül valami, ami tetszik, akkor le lehet foglalni. A többség persze még ezt sem csinálja, hanem a kereskedésekben található aktuális kínálatból választ, de ez a mi esetünkben semmiképpen sem működött volna. Az egyik követelményünk ugyanis az volt, hogy manuális váltóval szerelt Tacománk legyen. Ez igazi ritkaságnak számít errefelé, hiszen mindösszesen a Tacomák 2-3%-a készül kézi váltóval. Tovább nehezítette a keresést, hogy kifejezetten nem akartuk a prémium csomagot a kocsiba, mert nem akartunk bőrülést, nincs szükségünk tetőablakra és egy csomó másra sem, ami ebben a 9000 dolláros extra csomagban benne van. A Toyotánál azonban úgy gondolják, hogy aki ragaszkodik a manuális váltóhoz, az biztosan minden egyéb luxusra is vágyik. Mi viszont nem ilyenek vagyunk, így aztán gyorsan eljutottunk az extrém ritkaságok földjére, az alapverziójú manuális Tacomák szokatlan világába. Az már csak hab volt a tortán, hogy az off-road verziót akartuk, és hogy még tovább rontsuk az esélyeinket, ragaszkodtunk a bronz-oxid (patina) színhez, ami szerintünk nem csak a legszebb szín a Tacomák között, de ez illik a legjobban egy természetfotós kalandjárgányhoz is. Nem véletlen, hogy a Forestert is hasonló színben választottuk.

A keresés januárban kezdődött, de pár hónap sikertelenség után be kellett látni, hogy stratégiát kell váltani és április elején elmentünk egy kereskedésbe segítséget kérni. Az autószalonban ugyanis olyan tervezett autókat is látnak, amelyek a Toyota honlapjára még nem kerültek fel, sőt egy rátermett értékesítő meg tud szerezni olyan járgányt is, amit a gyárban eredetileg máshová szántak. Nem tudom, hogy a kereskedő volt-e ennyire ügyes, vagy csak óriási szerencsénk volt, de pár nappal a foglaló kifizetése után találtak is egy olyat, ami pontosan megfelelt az elképzeléseinknek. Már csak meg kellett várni, hogy legyártsák és leszállítsák. A pickup végül májusban készült el a Toyota mexikói gyárában és június közepére ért Connecticutbe. Ezután azt kellett még kitalálni, hogy mi legyen a Foresterrel. Az autó eladásnak ugyanis több módja is van. Az egyik, ha magánemberként adnánk el, ez azonban nagyon macerás és kevés vevő engedheti meg magának, hogy készpénzzel fizessen egy ilyen értékű autóért, ami tovább nehezítené a dolgot. El lehet viszont adni szinte bármelyik autókereskedőnek, illetve be is lehet cserélni ott, ahol az új kocsit vesszük. Először elvittem a helyi Subaru kereskedésbe árajánlatért, gondolván, hogy mivel ők el tudják majd adni ún. Igazolt Használtként garanciával, így magasabb árat kínálnak érte. Végül elég tisztességes ajánlatot tettek, de azért elvittem a Toyotához is, ahol meglepő módon többet ajánlottak érte, mint a Subarunál. A jó ajánlatot tovább fokozta, hogy ezáltal egy tisztességes adókedvezményhez is hozzájutottunk. Amerikában a feltűntetett árak mindig nettó árak, amire államonként változó mértékű adót kell fizetni. Ez Connecticutban 50000 dollár alatt 6.35%, efelett pedig 7.75%. Azáltal azonban, hogy becseréltük a Forestert, nem a Tacoma teljes értékére kellett adót fizetnünk, hanem csak a különbségre, ami közel 1600 dollár kedvezményt jelentett, így nem volt kérdés, hogy ezt az utat választjuk. Ezentúl a kereskedő még ajánlott 2300 dollár kedvezményt is a truckból, így elég jó áron sikerült hozzájutni ehhez a pontosan az elképzeléseinknek megfelelő, rendkívül ritka és különleges Tacomához.

Medve az udvarban

Az egyik legjobb része annak, hogy az erdő mellett lakunk, hogy gazdag élővilággal találkozunk a hátsó udvarban. A madarakat télen még etetjük is, nyáron pedig egy kis madáritatóval segítjük őket, hogy az étkezőből egész évben élvezhessük a látványukat. Ugyancsak segíti az állatvilágot, hogy nem szokásunk rövidre nyírni a füvet, így a rovarok is jól érzik magukat nálunk. Szerencsére az emlősök is rendszeres látogatóink. A szokásos fajokon túl, mint a csíkosmókus, a szürkemókus, a gyapotfarkú nyúl és a fehérfarkú szarvas, láttunk már az udvarban mormotát, mosómedvét, oposszumot, bűzösborzot, rókát, sőt prérifarkast és még hiúzt is. Tulajdonképpen már teljesen megszokottá vált, hogy az ablakon kinézve valamilyen állat néz vissza ránk, de azért időnként akadnak még meglepetések is. A minap éppen reggeliztünk, amikor egyszercsak Gabi felkiáltott: medve, medve, medve! Gyorsan az ablakhoz rohantunk és csináltam róla egy fényképet a telefonommal (na jó, vagy húszat ☺), majd felkaptam a fotófelszerelésemet és kimentem az udvarra, hogy rendes fotók is készüljenek róla. Amikor először megláttuk, éppen a madáretető tartója körül szimatolgatot. Nem tudni, mit érezhetett, mert már legalább két hónapja abbahagytuk az etetést. Amíg kiértem, a medve átjött a madárfotós platformhoz is, hogy megkóstolja a madarak fürdővizét. Gabi éppen akkor készített róla egy fotót, amikor kiértem az udvarra és a medve észrevett. Ekkor nagyjából 8-10 méterre lehettem az állattól és elkészült az első képem egy fekete medvéről az udvarunkban.

A fekete medve egész Amerikában elterjedt, de Connecticutben nem számít gyakori látványnak, így különösen megörültünk a találkozásnak. A fekete medve kisebb, mint a barna társa és nagyon ritkán agresszív az emberrel szemben, még a bocsokkal rendelkező anyákra sem jellemző, hogy emberre támadjanak. Balesetek persze időnként előfordulnak. Ez a cuki példány becslésem szerint egy 2-3 éves nőstény lehetett. Mivel errefelé vadásszák, ezért igazából neki van félnivalója az embertől. Némi képzavarral élve, egy ideig farkasszemet néztünk egymással, majd hamarosan inkább úgy döntött, odébbáll. Az erdő szélén még visszanézett, hogy pózoljon egy jobb fotóhoz is, mielőtt eltűnt a fák között. Óriási élmény volt medvével találkozni az udvarban. Visszavárjuk…

Hawaii nyaralás 5. - Oahu

A hawaii nyaralásunk fő szakasza a végéhez ért. A Nagy-Sziget bár a legfiatalabb a Hawaii-szigetláncban, mégis ez őrzi talán leginkább az ősi hawaii vonásokat, így a kulturális látnivalóival, a különleges tájaival és csodás madaraival minden elképzelésünket felülmúlta. Néhány napot azonban a Nagy-Sziget tökéletes ellentétét képviselő Oahun is eltöltöttünk, hogy megnézzük az egykori kedvenc helyeinket a szigeten, amiket azóta nem láttunk, hogy tíz éve elköltöztünk onnan. Az egyes szigetek között kizárólag repülővel lehet közlekedni. A hangulatos kis konai reptér a nyitott tereivel azonban inkább hasonlított egy buszmegállóra, mint a szokásos repterekre, de ezt egy cseppet sem bántuk. A reptér Ellison Onizuka nevét viseli, aki a Nagy-Szigeten született, majd a légierő pilótájaként lett az első hawaii űrhajós, amikor a Discovery űrsiklóval 1985-ben 48-szor megkerülte a Földet. Második űrutazása 1986-ban lett volna, amikor a Challenger legénységének a tagja lett. Emlékét őrzi a Konai Reptér.

A honolului reptér felé közeledve feltűnik alattunk a fősziget, Oahu

Honoluluba megérkezve az első dolgunk az autóbérlés volt. Újabban már a hagyományos Rental Car helyeken is lehet az autók között válogatni, így a választásunk egy Subaru Foresterre esett. A szállás elfoglalása után az egyik kedvenc helyünk, a Kaena Point felé vettük az irányt, amit délről és északról is meg lehet közelíteni. Mi délről mentünk, de az útlezárások miatt sajnos nem lehetett eljutni a parkolóig, így a szomszédos strandon élveztük a naplementét. Kellemesen furcsa érzés volt újra Oahun lenni az ismerős, de mégis sok változáson átesett helyszíneken. Sajnos azonban megállapítottuk, hogy egyik változás sem vált a sziget javára. A különös hangulatot pedig csak fokozta, amikor a kocsiban felcsendült a jól ismert Modern Hungária dal, a Honolulu.

Másnap reggel átautóztunk a sziget keleti részébe lazulni. Az első megállónk a Kailua Beach volt, ahol a nagy szél miatt nem sok időt tötltöttünk, de a látványért így is megérte ide betérni. Innen aztán tovább autóztunk a keleti parton és több helyen is megálltunk nézelődni. Nem maradhatott ki az Oahu partjainál található leghíresebb kis szigetecskének a megtekintése sem. A Manana-sziget közelében lakott Magnum, aki gyakran kocogott a sorozatban ezen a partszakaszon. A déli partokra fordulva aztán egy másik csodás helyen, a Sandy Beach-en is elidőztünk egy kicsit, amit később az ősi vulkáni tevékenység nyomait őrző Lanai Kilátó követett.

Pompás napsütés a Kaiula Beach-en... 

... kár, hogy a szél túl erősen fújt

A Kaupo Beach-en szokott Magnum kocogni

Pazar látvány a Sandy Beach-en

Évmilliós vulkáni tevékenység nyomai a Lanai Kilátóból

A délutánt pedig Honolulu, de talán egész Hawaii legismertebb partján, Waikikiben töltöttük. Éppen ebédidőben érkeztünk ide, ezért először a Cheeseburger in Paradise nevű étterembe mentünk, hogy újra átéljük a klasszikus amerikai és hawaii ízek keverékéről híres vendéglő ínycsiklandó ételkínálatát és pompás smoothie-jait. Ebéd után aztán néhány órát a strandon henyéltünk. A víz kifejezetten meleg volt, így különösen jól esett úszni a Csendes-óceánban. A nap persze rettenetesen sütött, így a szörfös felső elengedhetetlen volt, ha az ember nem akart rákvörösre sülni. Végül aztán Waikikiben is egy szokásos hawaii naplementével zárult a nap.

Sajtburger a Paradicsomban

Új festmény, régi hangulat

Ízletes gyümölcssmootie-k

Összefordítva kész a sajtburger

Waikiki sétálóutcája

Waikiki Beach

Strandolók Waikikiben

A kellemes vízű Csendes-óceánban

Egy újabb szokásos hawaii naplemente Waikikiben

A következő az utolsó napunk volt Hawaiin, amit egy másik kedvenc helyünkön, a Turtle Bay-ben kezdtünk, ahová a festői Kamehameha-úton mentünk. Előtte azonban még a hegyeken átautózva, megálltunk a Nuuanu Pali Kilátóban, ahonnan a nagy szélben is remek kilátás nyílt a sziget keleti irányába. Itt még korábban sosem jártunk, így még Oahun is jutott számunkra némi újdonság. A Turtle Bay-ben aztán szerencsére a megszokott látvány fogadott, amit még a szomszédben épülő golfpálya sem tudott elrontani. Sajnos, ha elkészül, már nem biztos, hogy ugyanez elmondható lesz. Most azonban még a hawaii barátfókák kedvenc partszakaszát láthattuk itt. Ezen a helyen hozta világra a legtöbb utódát a Honey Girl nevű híres fóka is. Habár Honey Girl már nincs velünk, az utódai ugyancsak kedvelik ezt a partszakaszt. Holokaival, Honey Girl első unokájával ugyan nem találkoztunk, de az önkéntesek szerint még mindig szokott errefelé pihenni a ma már 11 éves hím fóka. Az egyik lánytestvére, Lei Ola is gyakran jár ide, sőt azóta számára is ez a hely lett az elsődleges szülőszoba. A partra érve rögtön bele is botlottunk az egy éves fiába, aki a Keola névre hallgat. Honey Girl dédunokája valószínűleg az algás bundáját jött levedleni a partra. Kicsit tovább menve aztán Lei Olát is láttuk, aki éppen aznap adott életet a legújabb kölykének. A hawaii barátfóka nagyon ritka és veszélyeztetett faj, ezért a zavarás elkerülése miatt, mi kellő távolságból figyeltük és fényképeztük az anyát és a csupán három órás csemetéjét. Hihetetlen szerencsések vagyunk, hogy a rövid látogatásunk során is újra láthattunk kisfókát Oahun.

A szélfútta kilátóban

Kilátás a Nuuanu Pali Kilátóból

Kamehameha Highway

Turtle Bay

A hawaii barátfókák kedvenc pihenőhelye

Keola az algás bundájában

Lei Ola a mindössze három órája született kölykével

A fókázás után pedig újra elmentünk a Kaena Pointra, ezúttal azonban az északi úton. Itt már nem volt gond eljutni a parkolóba, de sajnos itt kiderült, hogy már ezt a parkolót is bezárják este 7-kor, így csupán arra volt időnk, hogy szinte kirohanjunk a parkba, majd gyorsan vissza, mielőtt becsukják a kaput. Az ösvény elején itt is belefutottunk egy anyafókába, aki a nagyjából két hetes kölykét szoptatta. A nevüket nem sikerült kideríteni, de így is felejthetetlen élmény volt látni ennek a ritka fajnak néhány újabb példányát. A Kaena Point Ösvény egy közel 4 kilométeres túra, meg persze ugyanennyi visszafelé is. Ez volt a kedvenc természetfotós helyszínem, amíg itt éltünk, így számtalanszor jártuk végig ezt a gyönyörű ösvényt, kár, hogy most ennyire kellett sietni. Nagy öröm volt viszont újra látni a Laysan albatroszokat, főleg, mivel éppen költési időszak volt. Korábban még sosem láttunk ilyen nagy fiókát egyszerre mindkét szülejével, így a rohanás ellenére is nagyszerű élmény volt ez a rövid látogatás. Sajnos azonban a jobb fényviszonyokat már nem tudtuk megvárni a fotózáshoz. Így is éppen, hogy időben visszaértünk a parkolóba. A kapun kijutva aztán a szomszédos strandon még kiélveztük az utolsó hawaii naplementénket, majd visszaindultunk a szállásunkra. Másnap egy rendkívül hosszú repülőút várt ránk, de a repülőgép ablakából még elbúcsúztunk nem csak Oahutól, de újra láttuk a Nagy-Sziget felhők fölé magasodó hegyeit is, ami tökéletes keretet adott ennek az élményekben gazdag két hétnek.

A Kaena Point északi bejárata

A gyönyörű ösvény a Kaena Pointra

Itt is láttunk kisfókát

Kéthónapos albatroszfióka a szüleivel

Idejekorán vissza kellett indulni

Az utolsó hawaii napszállat, Mokuleia Beach

A felhők fölé magasodva búcsúzik tőlünk Hawaii Szigetén a négyezres Mauna Kea és Mauna Loa