A
május végi vadnyugati road tripünk első állomása a Carlsbad Caverns Nemzeti Park volt New Mexicoban. Ez még nem igazán
tartozik a vadnyugathoz, de ha már útba esett, akkor mindenképpen érdemes volt
itt megállni. A park a Guadalupe-hegységben található és leginkább a barlangjairól
híres. Vasárnap estére értünk ide éppen naplemente előtt. Ekkortájt indulnak
éjszakai vadászútjukra a brazil szelindekdenevérek. A fő barlangban
többszázezer denevér él, akik az éjszaka folyamán több tonna rovart
fogyasztanak el. A denevérek kirepülése az egyik legnagyobb látványossága a
parknak, minden este emberek százai jönnek, hogy megfigyeljék ezt az érdekes
eseményt. A parkőrök a kirepülés előtt előadást tartanak, majd amikor
megjelennek a denevérek, akkor mindenki síri csendben figyeli az apró emlősök hangtalan
repülését. Legalább fél óráig tart, mire az utolsó denevér is elhagyja a
barlangot és csak reggel térnek vissza a nappali alvóhelyükre. A kirepülés
során tilos volt mindenféle elektronikus eszköznek a használata, ezért fotózni
sem lehetett. Az alábbi képet egy denevérbiológus, Nick Hristov készítette évekkel ezelőtt.
Természetesen
nagy élmény volt a denevérek megfigyelése, de a fő célünk a park legnagyobb
barlangjának a bejárása volt. Erre másnap délelőtt kerítettünk sort. Az
egyszerűen csak Nagy Teremnek (Big Room)
hívott barlanghoz két úton lehet lejutni. A természetes bejáraton, amit a
denevérek is használnak és lifttel. Mivel a természetes úton másfél órán át
tartana a lejutás, mi a liftet választottuk. Itt pár perc alatt leértünk a 200
méteres mélységben található barlangba, ahol aztán mosdókat, sőt még egy
éttermet is használhatnak a barlang modern "felfedezői". A
Guadalupe-hegység az Aggteleki-karszthoz hasonlóan mészkőhegység, így itt is
cseppkőképződményeket találhatunk a barlangokban. A Nagy Terem az egyik
legnagyobb cseppkőbarlang az egész világon és a méretén túl a látványa is
lenyűgöző. Számos érdekes cseppkövet láttunk és fotóztunk, így elmondhatjuk,
hogy jól indult a road trip.