Az egyik legnagyobb előnye a háznak, hogy gazdag élővilág él a hátsó udvarunkban. A mókusokon kívül leginkább a madarak sokasága figyelemreméltó, de szarvasok is rendszeresen vonulnak át az udvarunkon. Annak érdekében, hogy fotókat készíthessek a kis szárnyasokról, egy madárfotós platformot készítettem, amire különféle madáretetőket helyeztem. Úgy alakítottam ki, hogy mind a talajon keresgélő, mind pedig az ágakon ücsörgő madarakról tudjak képeket készíteni. A tálcán lévő rönköt és a magasabbra kihelyezett vékony ágat rendszeresen cserélni fogom, hogy változatos képek készülhessenek. A platform oldalára pedig egy függőleges fatörzset is rögzítettem, hogy a fakopáncsokat is le tudjam fényképezni természetes környezetükben.
A madáretetés azonban igencsak érdekes kalandnak bizonyult. A fő gondot a mókusok okozzák. Nagyjából 4-5 mókus él a közelünkben, amik óriási mennyiségű madáreleséget képesek elfogyasztani. Az amerikai madarászok különféle megoldásokat alkalmaznak a távoltartásukra, például igyekeznek mindentől távol, egy fémrúdra rögzíteni a madáretetőt, de ez a fotós lehetőségek megszünésével járna. Az első trükk, amivel próbálkoztam, szappanok rögzítése volt a platform aljára. Az elv, hogy a mókusokat majd zavarja a szappan erős illata és nem jönnek a platform közelébe. Ez egyáltalán nem vált be. A másik ötlet csípős szósz hozzákeverése volt a magokhoz. A madarak ugyanis nem érzik a csípős ízeket, a mókusok viszont igen. Ez többé-kevésbé bevált, de még dolgozni kell az arányokon és néha úgy tűnik, mintha egyáltalán nem zavarná őket a csípős szósz. Gabi szerint biztos covidosak és azért nem érzik sem a szappan illatát, sem a csípős ízt. ☺ Persze szeretjük a mókusokat is, ezért végül úgy döntöttünk, hogy az állandó harc helyett inkább őket is etetjük és speciális mókuseleséget tettünk ki az etetőtől távol az erdő több fájára is. Ez némiképp segít, de még mindig elég gyakran látjuk őket a madáretetőn is. A háborúnak tehát még koránt sincs vége...
A másik problémát a seregélyek okozták. A seregély Amerikában inváziós fajnak számít, amit egy ostoba Shakespeare rajongónak "köszönhet" a kontinens, aki azt az őrültséget vette a fejébe, hogy minden madarat betelepít az USA-ba, ami az angol szerző műveiben szerepelt. A New York-i Central Parkban 1890-ben eleresztett 100 madár állománya mára 200 millióra növekedett, sokmilliárd dolláros kárt okozva országszerte, nem is beszélve a mérhetetlen természetvédelmi problémáról, amit ezen madarak előidéznek. A madáretetőnél a fő gondot a tömeges megjelenésükkel okozzák. Egyrészt elzavarják a többi madarat, másrészt pillanatok alatt képesek felzabálni mindent, főleg a fakopáncsoknak fellógatott "téglácskákat". Ezt a problémát azonban úgy tűnik, sikerült gyorsan megoldani. Az etetőbe a vegyes magkeverék helyett a kerti pórsáfrány magját tettem ki, ami túl kemény a seregélyek gyenge csőrének, az őshonos madarak azonban ezt is nagyon szeretik. A fakopáncsok etetőjére pedig készítettem egy kis tetőt, így a seregélyek nem tudnak könnyen hozzáférni, ugyanis nem képesek olyan jól egyensúlyozni, mint a fakopáncsok, vagy az őshonos énekesmadarak, amelyek akár fejjel lefelé lógva is tudnak csipegetni a téglácskából. Néha azért bepróbálkozik egy-egy seregély, de annyit kell csapkodni a szárnyaikkal, amíg egyensúlyozni próbálnak a rácson, hogy inkább gyorsan feladják.
 |
| Inváziós szépség a seregély |
Szerencsére a problémákon túl számos kellemes élményünk is volt már az etetőn. Nagyon élvezzük a madarakat lesni a konyhából és az étkezőből, sőt a múlt heti havazást kihasználva, már fotózni is tudtam őket (több kép itt). A madarak mellett a szarvasok látványa is nagy öröm, szinte nincs olyan nap, hogy ne látnánk 3-4 szarvast az étkezőnk ablakából.
 |
| Kardinálispinty |
 |
| Indiáncinege |
 |
| Karolinai küllő |
 |
| Fehérfarkú szarvas |