2021. július 7., szerda

Ünnepi Filmajánló: Fordulat: Washington kémei

Múlt vasárnap ünnepelte Amerika a Függetlenség Napját, mi pedig éppen aznap láttuk a Fordulat: Washington kémei (Turn: Washington's Spies) című sorozat záró epizódját. A valós történetet bemutató, négy évados sorozat az amerikai függetlenségi háború idején játszódik és egy kémhálózat történetét meséli el, amely meghatározta Amerika sorsát és az USA létrejöttét.

A kémjátszma 1776-ban kezdődik, nem sokkal azután, hogy július 4-én kihírdették a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyben az új ország kinyílvánította a Brit Birodalomtól való elszakadását. A britek persze nem akartak olyan könnyen lemondani erről a hatalmas kolóniáról, így éveken át zajlott a háború. Az amerikai haderőt Washington vezette, aki a sikeres hadviselés egyik alapját az ellenség terveiről szerzett információban látta, és megalkotta a történelem egyik első kémhálózatát. A hírszerzés vezetője Benjamin Tallmadge lett, az elsőszámú kém pedig Ben gyerekkori barátja, a farmer Abraham Woodhull volt, de a hálózat többi tagja is a baráti körből került ki. Valószínűleg ezért is lehettek sikeresek, mert jól ismerték egymást és nem csak Amerikához, de egymáshoz is lojálisak voltak. Woodhull egy Setauket nevű kis faluban élt a New York-i Long Islanden, ami brit megszállás alatt állt. Apja, Richard Woodhull inkább a brit királyhoz próbált hűséges lenni, de jellemző, hogy a falu lakossága sem mindig tudta eldönteni, hogy royalista legyen, vagy lázadó hazafi. Abraham azonban elszántan tevékenykedett a hazafiak oldalán és folyamatosan informálta Tallmadge alezredest. Mindenféle trükköt bevetettek az információcseréhez: láthatatlan ecettel írt üzenetek, timsóba mártott tojások, kódolt újsághírdetések és egyéb kódfejtési praktikák szolgálták a magasztos célt, értesíteni Washingtont a britek minden lépéséről.

A sorozat évadai során a kémhálózat működésén túl képet kapunk Washington zsenialitásáról is, valamint a készítők igyekeztek a briteket is realisztikusan bemutatni. Az egyetlen kivétel Simcoe tábornok lett, akit a valóságosnál jóval kegyetlenebb személynek állítanak be a sorozatban. Természetesen ezen a kis pontatlanságon túl is akadnak kitalált események és személyek, amelyek színesítik a szériát. Nyilvánvaló tehát, hogy a Turn nem egy történelmi dokumentumfilm, bár a főbb eseményeket nagyonis valósághűen mutatja be. A legnagyobb hibájának talán azt lehetne felróni, hogy számos utalás feltételezi a nézők történelmi háttértudásának a meglétét. Mindezek ellenére is kifejezetten élvezetes szórakozást nyújt a Turn négy évada, amelyben a harc a látványos csatajelentek helyett elsősorban az értékrendek és elvek között zajlik.


Mi a Netflixen láttuk, így biztosan Magyarországon is elérhető, de sajnos nem találtam hozzá magyar előzetest.