Lassan itt is kezd beállni az életünk a normális irányba, ezért végre elkezdtem felfedezni a környéket, hogy
természetfotós helyszíneket keressek. A megfigyeléseim és némi internetes
kutakodás után úgy döntöttem, hogy először a Brazos Bend Állami Parkba megyek (térkép). Az állami parkok hasonló természetvédelmi területek, mint a nemzeti parkok, csak nem országos hatáskörbe
tartoznak, hanem az adott állam védelme alatt állnak. A Brazos Bend autóval körülbelül 40-45 percre van Houstontól. Igazi szubtrópusi vadon ez a hely, némi
prérivel és változatos mocsárvilággal, ami gazdag madárfaunának ad otthont. A fő
látványosságot azonban a mocsarakban élő aligátorok jelentik. A Mississippi
aligátor Amerika délkeleti felén őshonos Floridától Texasig. A legnagyobb állománya a floridai Everglades Nemzeti Parkban található, ahol korábban mi is találkoztunk vele. Itt a környéken is több helyen előfordul, de a Brazos Bendben él a legtöbb aligátor.
Többnyire a vízben tartózkodnak, ahonnan csak a szemük és az orruk látszik ki
miközben a főleg madarakból álló zsákmányukra lesnek. Néha azonban kimásznak a
partra is, hogy egy kicsit sütkérezzenek a napon. Habár oda kell rájuk figyelni,
a közhiedelemmel ellentétben nem olyan veszélyesek ezek az állatok, még a 4
méteres óriások is elmenekülnek, ha az ember közelít feléjük. A fotózásuk
azonban nagy élmény és számtalan kihívást rejt magában. Azt hiszem bátran
kijelenthetem, hogy a Brazos Bend az egyik kedvenc természetfotós helyszínem
lesz a környéken.