A
héten volt egy hónapja, hogy megvettük a Subaru Crosstreket. Közel 700
mérföldet mentünk eddig vele, ami ugyan nem túl sok, de azért arra már elég,
hogy némi személyes véleményünk is legyen a csillagos márka crossoveréről. Ha
már csillagos márka, akkor érdemes megemlíteni, hogy a Subaru 1955-ben alakult
6 különböző cég egyesülésével és erre utal a márka emblémájában a hat csillag,
ami egyébként a Fiastyúk csillagképet formázza. Eme csillagképnek a japán neve
pedig Subaru, innen ered hát a név és az embléma. A hat cég összeolvadásának ellenére
azonban a Subaru egy kis gyártónak számít, ami főleg csak Japánban, Svájcban és
Észak-Amerikában népszerű. Ennek egyik következménye pedig, hogy nincs arra igazán
kapacitásuk, hogy minden egyes típust külön-külön fejlesszenek, így technikailag
minden Subaru eléggé hasonló, lényegében csak a méretben és a dizájnban
különböznek egymástól. Ez pedig kifejezetten előny, amikor a Subaru fő típusa egy
utcai rallyautó, a WRX, így ugyanis minden Subaruba jut ebből az egzotikus
rallytechnikából is, legyen szó akár a különleges motorról, vagy a minden Subarura jellemző
legendás összkerékhajtásról. Nem véletlen tehát, hogy a Subarut elsősorban
rallymárkaként ismerik, a Crosstrek (Európában XV) ráadásul még kinézetre is
ezt a vonalat erősíti, engem legalábbis egy Safari Rally-ra felkészített, emelt
futóművű rallyautóra emlékeztet a leginkább.
A
némiképp rallys stílus ellenére, a Crosstrek külsejére nem lehet azt mondani,
hogy igazán karakteres lenne. A Subaru sosem volt túlontúl erős dizájn vonalon,
mindig is inkább a praktikusságra helyezték a hangsúlyt, bár a Crosstrek
sólyomszemre emlékeztető első lámpája azért kifejezetten jól sikerült. Az autó
formájával azonban elsőre nehéz mit kezdeni, hiszen a magassága terepjáróra utal,
míg a formája nem követi a manapság divatos túrabakancs-formát, amit egyébként
éppen a Subaru tett népszerűvé az első generációs Foresterrel. A kissé
jellegtelen forma azonban inkább előny, nincs itt semmi csicsa, semmi
felesleges díszítés, egyszerűen csak szép. Tökéletes példája annak is, hogy nem
szükséges mamutméretű járgány a terepezéshez. Bár a Crosstrek sem éppen
kisnövésű, hiszen közel 4,5 méter hosszú, valamint 1,8 méter széles, amivel
lényegében a középkategóriába tartozik, de ez a mai szabadidőautók között már inkább
kompaktnak számít. Formája alapján a Crosstrek tulajdonképpen egy emelt hasmagasságú
Impreza, néhány robusztusságot növelő műanyag borítással téve hangsúlyossábbá,
hogy ez akár masszív terepezésre is használható.
Subaruk
esetében persze a külcsínnél mindig fontosabb a belbecs, hisz a csillagos márka
híres a különleges technikai megoldásairól. Köztudott például, hogy minden
Subaru orrában boxermotor duruzsol. Ennek a különleges motorelrendezésnek a
lényege, hogy a hengerek egymással szemben vízszintesen mozognak, egyfajta
boxoló mozgásra emlékeztetve. Kis gyártóra jellemzően a Subaru természetesen nem
rendelkezik nagy motorválasztékkal. Olyannyira nem, hogy a Crosstrek Amerikában
kizárólag 2000 cm³-es, négyhengeres benzinmotorral
kapható. Ez a 2000-es szívó boxer pedig 152 lóerőt és nagyjából 200 Nm-es nyomatékot
tud leadni, ami bőven elegendő ennek a valamivel több, mint 1400 kilós autónak
a lendületes mozgatásához. A boxermotor számos előnnyel rendelkezik, melynek egyike a lapos elrendezés, így ugyanis
alacsonyra kerül az autó tömegközéppontja, ezért a Crosstrek még a magas és kényelmesen lágy
futómű ellenére is stabil a kanyarokban. Azt már az eddigi pár hét során is
megállapítottuk, hogy valóban élmény vele kanyarogni. Ez persze nagy mértékben
köszönhető a szimmetrikus elrendezésű állandó összkerékhajtásnak is. A boxermotorok további előnye ugyanis, hogy a rövid kialakításukból fakadóan
az autó orrában hosszanti irányban lehet őket elhelyezni, ami lehetővé teszi az
összkerékhajtás szimmetrikus elrendezését, amivel megvalósul a súly és a
nyomaték egyenletes elosztása. A Subaru hajtásrendszerének másik
különlegessége, hogy állandóan hajtja mind a négy kereket, ami óriási előny
hóban, sárban, vagy akár nedves aszfalton is. Ennek a hajtásnak köszönhetően az
SUV-k és Crossoverek elterjedésével a rally szerelmesei mellett a természetjáró
embereknek is a kedvenc márkája lett a Subaru Amerikában és különösen az északi államokban vált rendkívül népszerűvé.
Az
Egyesült Államokban a Crosstrek háromféle felszereltséggel kapható, létezik egy alapmodell, valamint a Premium és a Limited verzió. Mi a Premium felszereltséget
választottuk, mert ez adta a legjobb ár-érték arányt. A legfontosabb számunkra,
hogy az alapmodellhez képest ebben megtalálható a négyévszakos csomag is, ami
tartalmazza a ködlámpákat, a fűthető üléseket és a fűthető tükröket, továbbá az
ablaktörlőlapátok alatt fűthető az első szélvédő is. Ezeken felül jobb hi-fivel és
hangszórókkal rendelkezik, valamint néhány sportosságot hangsúlyozó
változást is kapott, mint amilyen a narancssárga cérnával varrott bőrkormány és
az ugyancsak narancssárga varrású üléskárpitok. Természetesen minden verzióban
van riasztós központizár, elektromos ablakok és tükrök, klíma, hét légzsák, továbbá egy
kiváló központi fejegység iPhone és Androidos telefon csatlakozási lehetőséggel,
így nem csak telefonálni és zenéket hallgatni lehet az okostelefonunkról, de a
navigáció is kitehető a központi kijelzőre. Amennyiben pedig nem a saját
zenéinket akarjuk hallgatni, akkor rendelkezésre áll hagyományos és műholdas
rádió is. A Crosstrek természetesen állandó internetkapcsolattal is rendelkezik és el van látva mindennel, ami 2019-ben elvárható egy autótól technológia, biztonság és kényelem szempontjából. A Premium verziónak pedig a belterére is illik a prémium kifejezés, erre a Subarura ugyanis már
nem annyira a japános puritánság, hanem sokkal inkább a németes igényesség a jellemző.
Az
autó megrendelésekor néhány extra funkciót is kértünk a kocsiba. Az egyik
legfontosabb az automata váltó volt, amit részben az alacsonyabb fogyasztás
miatt választottunk, részben pedig, mert csak ezzel volt elérhető a Subaru
biztonsági és kényelmi funkciókkal ellátott vezetéssegédje, az EyeSight
rendszer. Ez egy olyan érdekes szerkezet, ami megér majd egy külön bejegyzést
is. Annyit azonban most is megemlítenék, hogy a kiváló töréstesztekkel együtt
az EyeSightnak köszönhető, hogy ma már a Subaru számít az egyik
legbiztonságosabb autómárkának. Ami pedig a fogyasztást illeti, az eddigi 700
mérföld alatt sikerült hozni a gyári adatokat, sőt azoknál még egy kicsit
jobbat is tudtunk produkálni. Vegyes használatban 7.5 liter körüli fogyasztást
mértünk, ami kifejezetten jó érték egy ekkora autótól, amely állandóan hajtja
mind a négy kereket. Ezt a kiváló fogyasztást pedig a speciális váltónak
köszönhetően lehet elérni. A Subaru ugyanis fokozatmentes automata váltót (CVT)
használ, ami képes mindig a legoptimálisabb tartományban tartani a motor
fordulatszámát. Emiatt ez a váltó eléggé más vezetési élményt nyújt, mint a
hagyományos sebességváltók és kétségtelenül szokni kell a használatát. Ha
azonban mi magunk akarjuk szabályozni a váltásokat, akkor rendelkezésre áll
manuális mód is, ilyenkor pedig a kormányon lévő kis fülekkel tudunk sebességet
váltani, mégpedig hét sebességfokozat közül. A Crosstrek egyik legérdekesebb funkciója
azonban az X-mód. Ez a technika szintén csak a CVT váltóval érhető el és a
lényege, hogy egy gombnyomással terepmódba állítható az autó, ezáltal pedig mély
hóban, nagy sárban, sőt szinte mindenféle terepen elboldogul, ahol a 22
centiméteres hasmagasság elegendő, így ez a rendszer remek természetjáró
masinává teszi a Crosstreket.
Már az
eddigi egy hónap alatt is igazán mély benyomást tett ránk a 2019-es Subaru
Crosstrek, a mi életmódunkhoz ugyanis valóban tökéletes választásnak tűnik ez a járgány.
Persze még ezer mérföldet sem tettünk meg vele, de mindenképpen úgy látszik,
hogy a megfelelő autót választottuk. Leginkább a sokoldalúságát szeretjük,
hiszen a mérete miatt jó városi autónak számít, ugyanakkor ideálisnak tűnik hosszú road
tripekhez is, hisz nagyon kényelmes és alacsony a fogyasztása is, sőt emiatt még talán környezetbarátnak is nevezhetjük, ami számunkra fontos tulajdonság. Továbbá
kiválóan használható lesz majd hóban és terepre is bátran lehet vele menni, miközben
a kitűnő kanyarstabilátásnak és a manuális váltási lehetőségnek köszönhetően
akár sportos autózásra is használható. Persze ehhez még egy kicsit várni kell,
mivel jelenleg még bejáratós, így egyelőre azért csak óvatosan rallyzunk vele.