Vasárnap, a U2-koncert feledhetetlen
élménye után, fáradtan ébredve gyorsan megreggeliztünk, majd búcsút vettünk
Montreáltól és a kanadai fővárost is útba ejtve hazaindultunk. Dél körül
érkeztünk meg Ottawába, ami Kanadában a negyedik legnagyobb város, nagyjából
egymillióan laknak itt. Először a Parlament épületét néztük meg, majd sétáltunk
egy kicsit az Ottawa-folyó partján, végül pedig a világháborús emlékművet is
megörökítettük. Sok időt nem tudtunk a városban tölteni, mert hétfőtől vissza
kellett térni a dolgos hétköznapokba, amit nagyon sajnáltunk, mert a három
kanadai nagyváros közül, ahol eddig jártunk (Toronto, Montreál, Ottawa), ez tűnt a legszimpatikusabbnak.
Talán egyszer még visszatérünk ide.