Az
egy hét alatt, amit a houstoni árvíz miatt Dallasban töltöttünk, főként a
szállodában néztük a híreket, de azért néhány programot is beiktattunk, ha már
egyszer ott jártunk. Dallas tipikus amerikai nagyváros. A legjellemzőbb
ismertetőjegyei az óriási méretű, többszintes autópálya-csomópontok, amiben
nagyon könnyű eltévedni. Ha csak egyetlen helyen is elvéti az ember a lehajtót,
akkor legalább negyed órába telik, mire újra irányba kerül, ami velünk is
megtörtént néhányszor, amíg a város nevezetességeit kerestük. Dallas
történelmében kétségkívül a legfontosabb esemény a Kennedy elnök elleni
merénylet volt. A merénylet köré számos összeesküvés elmélet szövődött, de mára
az kétségkívül bebizonyosodott, hogy egyetlen lövész volt és, hogy a lövések
egy könyraktár hatodik emeletéről jöttek. Ebben az épületben találták meg Lee
Harvey Oswaldot, akit a merénylet elkövetésével gyanúsítottak és akit az
elfogását követően Kennedy egyik rajongója agyonlőtt, így végül sosem tudták
rendesen kihallgatni és az indítékára sem derült fény, ami csak tovább erősíti
az összeesküvésben hívők meggyőződését. A lényeg, hogy a könyvraktár ma
múzeumként szolgál, ahol részletesen bemutatják az elnök életének utolsó
pillanatait (videó), a legfontosabb összeesküvés-elméleteket, valamint az
Oswald bűnösségére utaló bizonyítékokat is, továbbá a látogatók kinézhetnek az
ablakon is, hogy láthassák, amit a lövész látott. Dallasban talán ez a múzeum
legérdekesebb látnivaló, ami rendkívül igényesen állít emléket az amerikai
történelem egyik legsötétebb eseményének.
Kennedy
halála után egyébként az alelnöke, LBJ vette át az ország vezetését, akinek a
birtokán még a tavasszal jártunk.
Idén lenne 100 éves Kennedy |
Itt érte a halálos lövés az elnököt a szemközti épületből |
Kilátás a lövész fészkéből |
Dallas
másik nevezetessége a Southfork Ranch, ahol a városról elnevezett tévésorozat
főszereplői, a Ewing család tagjai laktak. A valóságban egy texasi építési vállakozó
élt itt a családjával és csak a farm külső helyszíneit használták a
forgatásokhoz, a beltéri jeleneteket hollywoodi stúdiókban forgatták. Az
épület, habár nem kicsi, a filmben megszokott mérettől azért elmarad, mivel
a forgatáshoz főleg nagylátószögű optikákat használtak, hogy minél nagyobbnak tűnjön. A
farmot aztán néhány évad után eladták a tulajdonosai, mivel a sorozat
népszerűségével arányosan csökkent a magánéletük. Ma már
turistalátványosságként funkcionál és bár nem voltunk kifejezetten rajongói a
sorozatnak, azért nagyon érdekes volt ott sétálni, ahol egykoron Bobby és J.R.
(a magyar verzióban Jockey) is rendszeresen megfordult.
Természetesen
néhány vadonban tett kirándulásra is szakítottunk időt. Az egyik ilyen
túrázásunk egy madarászparkban volt Dallas közelében (térkép). Elég meleg volt, tipikus
texasi nyári idő, de azért jól éreztük magunkat, habár ilyen kánikulában nem
sok madarat láttunk. A másik kiruccanásunk Oklahomában volt, hogy gyarapítsuk a
meglátogatott államok listáját is. A Murray-tavat jártuk körbe (térkép) és nagyon
élveztük, csak azt sajnáltuk, hogy nem volt rá több időnk.