G és G Amerikában: Ausztrál Road Trip 7 - Kenguru-sokadalom a Flinders-hegységben

Miután fájó szívvel búcsút vettünk a csodás Ulurutól, folytattuk a kalandozásunkat az ausztrál sivatagban. A következő fő állomásunkig két hosszú nap volt előttünk, amelyek az egész ausztrál road trip legkevésbé érdekes napjainak bizonyultak. Ha eddig azt hittük, hogy isten háta mögötti hely az Outback, akkor most megtapasztaltuk, hogy ez mit is jelent igazán. Itt már fák egyáltalán nem voltak, csak apró bokrok tarkították a vörös homokot és a szél akadálytalanul rángatta a dobozformájú kempingjárgányt. Az úton semmi sem érzékeltette, hogy haladunk, csak a folyamatosan csökkenő üzemanyagtartály utalt rá, hogy valami történik. A képeink mind egyformák lettek, azt sem lehet tudni, hogy melyik, hol készült. A legjobban sikerült azt hiszem talán valahol Dingócsurrantás és Kengururöcsöge között. :)

Néhány óra után aztán átértünk Dél-Ausztráliába, ahol, ha lehet, még döglöttebb lett a táj. Az egyetlen izgalmat csupán az jelentette, hogy a legtöbb gyümölcsöt és zöldséget tilos bevinni ebbe az államba a gyümölcslegyek terjedésének megakadályozása végett. Vagy megeszed, vagy kidobod az ételt mielőtt belépsz ide. Mi úgy döntöttünk, hogy befalunk mindent. Természetesen előre tudtunk erről a szabályról, ezért úgy terveztük, hogy ne legyen nálunk sok kaja.

A rövid pihenőt követően haladtunk tovább. Este lett már, mire elértünk Coober Pedybe (térkép), amit a világ opál fővárosának is neveznek a környéken található sok opálbánya miatt. Szokás szerint, itt is egy karavánparkban szálltunk meg, majd másnap reggel megnéztünk egy földalatti opálmúzeumot. Az érdekes földbe süllyesztett építményben tanultunk az opálbányászat nehéz mesterségéről és láttunk néhány fosszíliát is, amit a bányászok találtak az ásás során. Sokat nem időztünk azonban, mert még egy hosszú, 700 kilométeres szakasz hátra volt.

Tíz órával később aztán végre megérkeztünk az Ikara-Flinders Ranges Nemzeti Parkba (térkép). Legalábbis a bejáratához. A hatalmas nemzeti parkban ugyanis még legalább másfél órányi autózás várt ránk, hiszen a park legtöbb része, beleértve a kempingeket is csak köves földutakon közelíthető meg, ami még a terepes kempingjárgánnyal is időbe telt. Sőt, az előre kiválasztott kempingünkhöz végül el sem értünk. Időközben ugyanis ránkesteledett, amikor elértünk egy patakhoz, ami a földúton folyt át. A sötétben úgy döntöttünk, hogy nem próbálkozunk meg a vízátkeléssel és visszamentünk egy másik kempingbe, abban bízva, hogy találunk ott szabad helyet. Szerencsére így is lett és az egész út legizgalmasabb, legszebb éjszakáját töltöttük itt a fényszennyezéstől mentes csillagos égbolt alatt, amit még az időnként bekúszó felhők sem tudtak elrontani. Soha nem láttunk még ennyi égi fényforrást, ráadásul a déli mennybolt teljesen ismeretlen a számunkra, ami még meseszerűbbé tette az éjjelt. Másnap egy gyors reggelivel és kávéval korán kezdtük a napot ezen a pompásan vad kempinghelyen, majd elindultunk felfedezni ezt a lenyűgöző nemzeti parkot.

Ez a nemzeti park teljes egészében a Flinders-hegységben található, így nem csoda, hogy bámulatos, vad tájak és izgalmas élővilág fogadja az ide látogató alkalmi felfedezőket. Ennek megfelelően gyakran láttuk itt a nemzeti park leggyakoribb madarát, az emut. Ez egy repülésre képtelen futómadár, ami csak Ausztráliában él és közeli rokona az afrikai struccoknak. Általában nem voltak túlságosan félénkek, így könnyű volt közel kerülni hozzájuk. A legmeglepőbb találkozás pedig egy hangyászsünnel történt. Ez a tüskés testű tojásrakó emlős a nevének megfelelően főleg hangyákat és más rovarokat eszik. A kacsacsőrű emlőshöz hasonlóan ez is tojásokkal szaporodik, majd a kikelt kissünt az erszényében szoptatva neveli fel. Az út mellett találkoztunk egy példánnyal és az egyik legnagyobb élmény volt ezt a különleges állatot a vadonban látni. Az üregi nyulakba, vagy pontosabban a járataikba viszont mindenfelé belebotlottunk. Bármilyen aranyosak, a legkárosabb állatok közé tartoznak Ausztráliában. Természetesen ezek nem őshonosak itt, egy felelőtlen vadász telepítette be őket ide a 19. században, hogy a barátaival vadászhassanak rájuk. Azóta mindenhol elterjedtek és hatalmas mezőgazdasági és természetvédelmi károkat okoznak a kontinensen.

A legkedvesebb szórakozást számunkra a kenguruk megfigyelése és fényképezése okozta. Sehol másutt nem láttunk ennyi ugrabugrászt, mint az Ikara-Flindersben, ezért ez a nemzeti park gyorsan a kedvencünkké vált. Leggyakrabban a hegyi óriáskenguru került elénk. Ez olyan változatos kinézetű, hogy nem voltunk benne mindig biztosak, hogy ugyanannak a fajnak a példányait látjuk. A színük a szürkétől a vörösön át egészen a feketéig változhat, a hím óriáskenguruk pedig akár kétszer akkorák is lehetnek, mint a nőstények. Főleg a füves domboldalakon lehetett látni őket. A sárgalábú szirtikenguru viszont tökéletesen alkalmazkodott a sziklákon való közlekedéshez. Nehéz elképzelni, de ez a górugrány úgy pattogott a sziklákon, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Egyébként veszélyeztetett faj, aminek Ausztrália keleti felében vannak csupán elszórt populációi. Mi a Brachina-szurdokban találkoztunk ezzel az imádni való erszényessel. Kisebb kolóniában élnek a sziklákon, ahol fiatal példányokat is láttunk, amelyek különösen cukik voltak. Korábban ezt a talpancsot gyűrűsfarkú szirtikengurunak hívták és szerintünk ez az egyik legszebb kengurufaj Ausztráliában.

Az este ismét hamar utolért minket, ezért útnak indultunk a mostanra már ismerős erdei úton az eredetileg lefoglalt kempinghelyünk felé. Ez a kemping is csodás volt. Alig akadt rajtunk kívül más, azok is jó messze voltak tőlünk, így ezúttal is igazi vad expedíciós élményben volt részünk. Itt még kora reggel kenguruk is ugráltak a kempingjárgány körül, ami megkoronázta a nemzeti parkban eltöltött időt. Pontosan ilyen élményekről álmodoztunk, amikor ezt az utat terveztük. Az utolsó reggelinket még jókedvűen elköltöttük a vadonban, majd egy ötórás autózással kissé szomorúan tértünk vissza a civilizációba. Adelaide nyüzsgő nagyvárosában (térkép) még aludtunk egyet az Alice-Springs-ihez hasonló, saját fürdőszobás karavánparkban, beletöltöttük a verdába a Kakadu óta cipelt tartalék üzemanyagot, majd elbúcsúztunk a lakóautótól és tovább indultunk, hiszen még számos izgalmas kaland várt ránk Ausztráliában...