A
Hálaadás az egyik legfontosabb amerikai ünnep. Ilyenkor
összegyűlik a család, pulykát sütnek és hálát adnak minden jóért, ami az év
során érte őket. Hagyományosan november negyedik csütörtökén tartják az
ünnepet, aminek a gyökerei az Újvilágba érkező első telepesekig nyúlnak vissza.
1620 telén kötött ki egy Mayflower nevű hajó a mai Massachusettsnél. Az utasok
a hajón próbálták átvészelni a telet, de csak a fedélzeten lévők fele élte túl
a mostoha körülményeket. Tavasszal aztán partra szálltak és a helyi indiánok
tanították meg nekik, hogy hogyan kell kukoricát termeszteni, valamint a helyi
vadászat és halászat rejtelmeit. Az első bőséges kukoricaaratást 1621
novemberében háromnapos mulatozással ünnepelték és hálát adtak, hogy új
otthonra találtak az új hazában. Az elkövetkező években az ünnepek egyre
gyakoribbá váltak New England-szerte. Az amerikai függetlenség kikiáltása után aztán
George Washington hírdette ki az országos hálaadási ünnepet 1789-ben. Eleinte
az egyes államok különböző időpontban tartották a Hálaadást, sőt a déli
államok sokáig nem is éltek ezzel a szokással. 1863-ban Abraham Lincoln
egységesítette a Hálaadás ünnepét és onnantól november végén ünnepelték
országszerte. Végül 1941-ben Franklin D. Roosevelt tette a Hálaadást nemzeti
ünneppé.
A Hálaadás
ma már a családról szól és a középpontja általában a pulykavacsora, ami mellé
többnyire krumplipürét, desszertnek pedig leginkább sütőtökös pitét
fogyasztanak. Az ünnep jellegzetessége azonban, hogy idővel minden családban
egyedi hagyományok alakulnak ki. Mi is így teszünk és igyekszünk ezt a
tipikusan amerikai ünnepet némileg magyarossá (is) tenni. Például magyar
uborkát eszünk a roston sült pulyka és a krumpli mellé, a sütőtökös pite
tésztáját pedig némi kísérletezés után ma már inkább a magyar almáspite receptje
alapján készítjük el. A vacsora után pedig szokás szerint felbontunk egy üveg
Tokaji Aszút, így téve igazán sajátunkká a Hálaadás ünnepét.
