Szeretünk
moziba járni, bár Texasban egy idő után leszoktunk róla, mert az ottani mozik
elég lepukkantak és sokszor tűnt úgy, hogy az emberek is inkább csak a meleg elől
menekülnek a moziba, de a filmek nem érdeklik őket. Itt azonban egészen más a
helyzet. A moziban igazi luxuskörülmények vannak. A termek hatalmasak, a sorok
között óriási a hely, továbbá nagyon kényelmes, elektromosan dönthető támlájú,
lábtartós bőrülések vannak, akkorák, amelyekben még egy méretes amerikai is
kényelmesen elfér és a szomszédjának is marad elég hely.
Emiatt
aztán itt újra elkezdtünk moziban nézni filmeket, hiszen a nagy vászon és a
szuper hangtechnika otthon nem igazán utánozható, nem beszélve a moziban
átélhető közösségi hangulatról, és a vajtól tocsogó pattogatott kukorica, valamint
a vizezett gépi kóla egyedi ízvilágáról. A legutóbbi film, amit láttunk a Ford v Ferrari volt.
A
filmet szerencsére a legnagyobb teremben vetítették, ahol 22 méteres vásznon
élvezhettük minden idők egyik legjobb autóversenyzős moziját. A történet a '60-as
években játszódik és a Ford erőfeszítéseit mutatja be, hogy legyőzzék az akkor
már zsinórban ötödik Le Mans-i győzelmét arató Ferrarit. Az autó fejlesztéséhez
a legendás Carrol Shelby-t (Matt Damon) kérik fel, aki '59-ben az első amerikai
autóversenyző lett, aki nyerni tudott a Le Mans-i 24-órás versenyen, később
pedig autófejlesztőként vált igazi legendává (a Mustang csúcsmodellje a mai napig az ő
nevét viseli). Shelby pedig ragaszkodik a kor legjobb autóversenyzőjének
alkalmazásához, a közismerten seggfej, angol Ken Mileshoz (Christian Bale),
amiből aztán számos probléma adódik, hiszen a Ford karótnyelt vezetői nem
nagyon akarták, hogy egy ilyen öntörvényű pilóta esetleg rontson a vállalat
akkoriban igencsak unalmas imidzsén (ez még a lovas modellek, a Mustang és a
Bronco előtti időszak volt). A film tele van látványos jelenetekkel, de a
legnagyobb erőssége a két főszereplő kiváló alakítása, akik remekül jelenítik
meg karaktereik jellemvonásait. A trailer alapján a szinkron is elég jól sikerült,
de ha valaki teheti, akkor érdemes eredeti nyelven nézni, hiszen Shelby texasi,
valamint Miles angol akcentusát és tipikus brit káromkodásait nem lehet magyar
szinkronnal visszaadni.
Szinkronos előzetes:
Szinkronos előzetes:
Eredeti trailer: