2024. május 31., péntek

Vágatlan Május

A Vágatlan Május (No Mow May) kihívás egy nemzetközi mozgalom, amelynek a lényege, hogy egy hónapig nem vágjuk le a gyepet az udvarunkban. Mi eddig sem vittük túlzásba a fűnyírást a ház körül, a damilos, elektromos fűnyíróval általában a virágzó lóherék fölött szoktam levágni a gyepet és gyakran hagyok meg egy-egy virágzó növényt, vagy kisebb-nagyobb foltot, hogy legyen mit enniük a méheknek. A mozgalom célja éppen az, hogy hagyjuk felnőni és virágot bontani a növényeket az udvarban, hogy a méhek és egyéb beporzók számára legyen elég táplálék. A beporzó rovarok száma ugyanis drasztikusan fogyatkozik, ami nem csak a természetkedvelők számára gond, de komoly gazdasági problémákat is okoz és lassan már az élelmiszerellátást is veszélyezteti. A legjobb lenne persze teljesen leszokni a gyepek nyírásáról, a két centisre nyírt, egyenes pázsitnak a focipályákon kívül ma már sehol sincs létjogosultsága. Szemléletváltásra lenne szükség, hiszen sajnos még ma is sokan státuszszimbólumként tekintenek az udvari fűre, pedig egy szép virágos rét sokkal szebben mutat. A magasabb növényzet ráadásul szívósabb, nem szárad ki olyan gyorsan, több szén-dioxidot nyel el és még hűti is a talajt és a környezetét. Mi most csatlakoztunk először ehhez a mozgalomhoz és egy hónapig érintetlenül hagytuk az udvart. Azt eddig is tudtuk, hogy a mi "füvünk" inkább kétszikűekből áll, de azért kellemes meglepetést okozott, hogy mennyi vadvirág él az udvarunkban. Ezután valószínűleg még ritkábban fogjuk nyírni az udvart és inkább élvezzük a virágos mező színes látványát és az idevonzott vadállatok megfigyelését. Egy táblával pedig jelezzük, hogy nem lustaságból ilyen az udvarunk: Bocsánat a gazért, a méheket etetjük.

2024. május 14., kedd

Ismét az Acadia Nemzeti Parkban jártunk

Az Acadia Nemzeti Park (térkép) a hozzánk legközelebbi amerikai nemzeti park. Tavalyelőtt már jártunk itt, amit akkor abban a reményben hagytunk el, hogy egyszer még visszatérünk ide. Ez most meg is történt és ezzel az Acadia lett az első nemzeti park az USA-ban, amit többször is meglátogattunk, valamint ez az első nemzeti park, amit már amerikaiként néztünk meg. Ezúttal két teljes napunk volt a terület bejárására. Mivel korábban a legismertebb látnivalókat már letudtuk, ezért most a park olyan részeit kerestük fel, amelyek reményeink szerint kevesebb embert vonzanak. Az is segített ebben, hogy még a főszezon előtt járunk, így a nagy tömegek még nem érkeztek meg. Az időjárással is óriási szerencsénk volt, hiszen indulás előtt még úgy tűnt, hogy ezúttal is esős időnk lesz, de szinte végig napsütés fogadott bennünket Maine-ben. A hőmérséklet ilyentájt még elég hűvös itt északon, ami ideális túraidőt jelentett. Ezt ki is használtuk és számos túraösvényt bejártunk. Először a Mount Desert Island keleti részén lévő mintegy 2.5 km hosszú Great Head Trailt vettük célba.


Ezt követően a Jordan-tóhoz mentünk. Itt ugyan már két éve is jártunk, és akkor az egyik hegyre fel is mentünk, de most inkább úgy döntöttünk, hogy körbesétáljuk ezt a gyönyörű fekvésű tavat. Az 5.5 km hosszú túra elején befaltuk az előre csomagolt gyulai kolbászos szendvicseket, majd energiától duzzadva nekivágtunk a túrának. Az ösvény nem volt túl nehéz, az első fele kavicsos út volt, a másikat pedig a mocsári élővilág megőrzése végett egyfajta emelt padlón lehetett megtenni. A túra végét aztán a közeli étteremben egy jól megérdemelt kávéval ünnepeltük meg.


A Jordan-tavat elhagyva átautóztunk a sziget nyugati részébe, ahol a híres Bass Harbor Lighthouse-t néztük meg. Ez egy híres fotós helyszín, mivel a lemenő nap fényében remek képeket lehet itt készíteni a világítótoronyról. A helyszín felderítése után elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, majd még jóval naplemente előtt visszaértünk, ám addigra már óriási tömeg tolongott a helszínen, így be kellett érnünk a délutáni (turista)képpel.

Másnap reggel felautóztunk a Cadillac-hegyre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a környékre. Itt idővel ugyan befelhősödött, de azért így is remek látványban volt részünk.


Ezután ismét nyugatnak vettük az irányt és egy kellemes tengerparti túrát tettünk a lighthouse közelében. A 2 kilométeres sétán élveztük Maine állam tipikusan sziklás parti látványát.


Délután pedig felmentünk a Beech-hegyen található tűzfigyelő toronyba. A kilátóhoz vezető túra nagyjából 3 km hosszú volt és a mostani parklátogatásunk legnehezebb, legtechnikásabb ösvényének bizonyult. A panoráma miatt azonban mindenképpen megérte felmászni ide.


A nap hátralévő részében elautóztunk a nemzeti park kevésbé ismert részébe, a Schoodic-félszigetre. Itt is sétálgattunk egy kicsit a tengerparton, a naplementés fotózás azonban ismét elmaradt, amit ezúttal a felhők akadályoztak meg. Összességében azonban nincs okunk panaszra, nagyszerűen éreztük magunkat az Acadiában.