2020. augusztus 14., péntek

Körtúra a West Rock State Parkban

Múlt szombaton a közeli West Rock Állami Park "titkos" részén kirándultunk (térkép). Korábban már jártunk itt, de akkor csak a tó környékén sétálgattunk, illetve én madarakat fotóztam errefelé. Térképen viszont láttuk, hogy egy jó nagy körtúrát is lehet itt tenni, és egy ideje már terveztük is ezen útvonal bejárását. Úgy tippeltük, hogy nagyjából három óra alatt lehet körbeérni az ösvényen, végül azonban kicsit több, mint négy órába telt, mire visszaértünk a kocsihoz. Ennek részben az volt az oka, hogy a múlt heti trópusi vihar rengeteg fát kidöntött az erdőben is, melyek kerülgetése, vagy átmászása némileg lassította a haladást, másrészt pedig az út némileg hosszabbnak bizonyult, mint sejtettük (ekkor még mindig nem volt internetkapcsolatunk, hogy pontosabban megtervezhessük a túrát). Szokás szerint azonban volt nálunk némi eledel, meg víz, így nem volt gond, de azért kellemesen elfáradtunk a több, mint 10 kilométeres túrán.
Az első képen látható dombtetőről készült az utolsó két kép.