Tegnap tartották az utóbbi időszak legfontosabb félidős választását az idén 250 éves Amerikában, ahol természetesen mi is szavaztunk. Itt minden második évben vannak országos választások, a legfontosabb természetesen a négyévenkénti elnökválasztás, de az elnöki ciklusok félidejében szintén fontos választásokat tartanak. Az alsóház képviselőit ugyanis két évre választjuk meg, így minden második évben van lehetőség a teljes alsóházról voksolni. Az egyes szenátorokról azonban hat évente dönthetünk, így államonként változik, hogy hol mikor kerül sor szenátorválasztásra is. Nálunk például idén nem volt erre lehetőség. Az országos választásokon túl azonban állami ügyekben is lehet szavazni. A kormányzók mandátuma négy évre szól, így az államok egy részében erre a félidős választásokon kerül sor. Így történt ez nálunk is, de ezen kívül az egyik állami szenátori székről, államtikárról, számvevőről, főügyészről, hagyatéki bíróról, választási anyakönyvvezetőről és kincstárnokról is döntöttünk. Végül minden választottunk nyert.
A félidei választás azonban elsősorban az országos ügyek miatt fontos, és úgy is szokták mondani, hogy ekkor az emberek az elnök munkájáról mondanak véleményt. Mivel a narancs bohóc beiktatásakor jósolt Hülyeség Kora minden egyes pontban beigazolódott, így nem csoda, hogy a rendkívül népszerűtlen elnök pártja súlyos vereséget szenvedett. Ami meglepő, hogy nem csupán a csatatérállamokban nyertek a demokraták, de mélyen konzervatív republikánus bástyákban is demokrata győzelmek születtek, mint például Texasban, ahol mind a szenátorválasztáson, mind a kormányzó esetében a demokraták diadalmaskodtak. Hasonló eredmények születtek Georgiában, Dél-Karolinában, Kansasben és Ohióban is, ami jól szemlélteti azt a kék hullámot, amit a közvéleménykutatók jósoltak és egyesek már kék cunamiként emlegetnek. Mi pedig abban reménykedünk, hogy talán ezzel a vereséggel véget is ér az elmúlt évtizedben globális jelenséggé vált szélsőjobbos populizmus. Ezt egyesek Európában patrióta mozgalomnak hívják, Amerikában pedig trumpizmusnak, leginkább azonban totális idiotizmusnak lehetne nevezni, aminek tudományellenes képviselői a nagytőkéseket gátlástalanul támogató, rendkívül környezetszennyező és természetpusztító politikájukkal a világ legkártékonyabb bagázsát alkotják. Szerencsére ma már egyre kevesebb hatalommal a kezükben. A mostani választási eredmények pedig azt is mutatják, hogy az amerikai társadalom talán mégsem annyira polarizált, mint korábban hittük, ami további reményekkel tölthet el minden valamirevaló amerikait.
