Köztudomású,
hogy Amerikában nagy hagyománya van a gyorséttermeknek. A legtöbben ilyenkor
hot-dogokra és burgerekre gondolnak, pedig a szendvicsek legalább olyan
népszerűek, elég csak a Jóbarátok azon jelenetére gondolni, amikor Ross megőrül, mert valaki megette a szendvicsét, vagy amikor Joey az életét kockáztatja a világ legjobb szendvicse miatt. Ennyit persze egy szendvics sem ér, de a nagy
választékból azért akad néhány valóban kiváló szendvicsbár. A mi kedvencünk a
Jimmy John's. Ezt a mára országos lánccá bővült szendvicsbárt 1983-ban alapította
Jimmy John, aki a mai napig a tulajdonosa a 2500 étteremből álló Franchise-nak,
amiből szokás szerint egy sem jutott Hawaiira, így az elmúlt években ezt is
nélkülöznünk kellett. Az első kapcsolatunk a JJ-szal rögtön az USA-ba
érkezésünk elején volt Gabi akkori munkahelyének a közelében. Annyira jó volt a
benyomásunk róla, hogy az első héten aztán minden nap itt ettünk és ketten
végigkóstoltuk szinte a teljes étlapot. Nem tudni, mi a titkuk, de az biztos,
hogy kiváló alapanyagokból dolgoznak, a mindig friss hús és zöldség mellett a
franciakenyér is tökletesen friss, hiszen mindig helyben sütik és legfeljebb
négy órán belül felszolgálják. Az éttermek hangulatosak, a falakon vicces
feliratok vannak, a szendvicsek pedig gyorsan elkészülnek és soha nem okoznak
csalódást.