Több,
mint másfél hónap telt el az
árvíz elvonulása óta. Több ismerősünk is
érdeklődött azóta, hogy visszaállt-e már a rend, ezért úgy döntöttünk, itt a
blogban mutatjuk be, hogy hogyan is néz ki a város hetekkel a katasztrófa után.
Röviden, közel sem állt még helyre az élet. Az apartmanközpontunk menedzsmentje
szerint még legalább hat hónapba fog telni, mire az épület újra olyan lesz,
mint régen. Ráadásul az itteni munkások nem csak
lassan dolgoznak, hanem rendkívül igénytelenül és felelőtlenül is. Ez okozta a
tüzet is egy hónapja és egy héttel később is valószínűleg csak a szerencsének
volt köszönhető, hogy nem lett újabb tűz, ezúttal közvetlenül az alattunk lévő
lakásban. A munkások ugyanis bekapcsolták a klímát a kibontott falú lakásban,
ami emiatt folyamatosan ment, hiszen lényegében a kinti 40 fokot kellett volna
lehűtenie. A légkondi alá aztán még egy ventilátort is beraktak, majd mindent
így hagytak a hétvégére. A klímából persze ömlött a víz, egyenesen a
ventilátorra. Ha nem vesszük észre és nem kapcsolunk ki mindent, ki tudja mi
történt volna.
Amikor
pedig éppen nem azon dolgoznak, hogy hogyan gyújthatnák fel a házat, akkor egyszerűen
csak a rendetlenségükkel okoznak bosszúságot. Azon itt már meg sem lepődünk,
hogy az új ajtónk beszerelésénél trehányabb munkát még az életben nem láttunk.
Azon sem, hogy egy hónapnak kellett eltelnie, mire nekiálltak a lépcsőház és az
ajtófélfák körüli fal rendbetételének, azon viszont már a szavunk is elakadt,
hogy kb. 10 percnyi munka után mennyi szemetet hagytak az ajtónk előtt.
A
földszinti lakásokban a falak visszaépítését is még csak a héten kezdték el és
a kidobált bútorok, falmaradványok elszállítása is éppen csak megindult. A
város egy része továbbra is jobban hasonlít egy háborús övezetre, mint Amerika elvileg
egyik legfejlettebb városára. Az utak ráadásul tele vannak a teherautókról
lepotyogott törmelékkel, így nagyon oda kell figyelni, amikor autózunk. A
házunkhoz tartozó mosoda még mindig nem üzemel, ezért nyilvános mosodát kell
használnunk. A vezetőséget szemmel láthatóan nem nagyon érdekli, hogy azok,
akiknek elázott az autójuk és nem tudtak újat venni, hogyan oldják meg a ruháik
tisztítását. Ha már vízkáros autók, a totalcar magazin írt róluk egy rövid
cikket, ami
ide kattintva megtalálható. Valószínűleg a legtöbb ilyen autó
előbb-utóbb valahogyan visszakerül a forgalomba, ezért a jövőben nagyon résen
kell lennie annak, aki használt autót vesz Texasban. Az biztos, hogy sokára
lesz még Houston olyan, mint amilyen előtte volt.
|
Földszinti folyosó |
|
Földszinti lakás |
|
|
A házunk parkolója |
|
Kertvárosi utcakép Houstonban |