Éppen
ma két éve kezdtem el dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, így talán ideje
néhány szót ejteni az itteni munkámról is, főleg, mivel némiképp eltér attól, amit
Syracuse-ban és Hawaiin csináltam, részben pedig, mert nagy szerepe volt abban,
hogy megkaptuk a zöldkártyánkat.
A houstoni
Baylor College of Medicine nevű orvostudományi egyetem gyógyszerfejlesztési
központjában dolgozom. Itt az úgynevezett DNA-encoded
library technology-t alkalmazzuk. Ez egy viszonylag új technológia a
gyógyszerkutatásban, így nincs még magyar neve. A lényege, hogy viszonylag
gyorsan és hatékonyan lehet vele potenciális hatóanyagokat keresni számos
betegség ellen. Ezt azáltal lehet megvalósítani, hogy ez a módszer óriási (akár többmilliós)
hatóanyaggyűjtemény gyors letesztelésére képes. Minden potenciális hatószer ugyanis egy
apró DNS-kóddal van ellátva, ami úgy funkcionál, mint egy vonalkód. Ha a
többmillió hatóanyag közül valamelyik hatásosnak bizonyul a kérdéses betegség gyógyítására, akkor a vonalkód segítségével könnyedén azonosítható lesz a hatószer, így
lényegében gyorsan megtalálható vele a tű a szénakazalban. Ennek köszönhető,
hogy ez a módszer jóval hatékonyabb és olcsóbb, mint a hagyományos
gyógyszerkutatás, ahol egy kísérlet során csupán egyetlen hatóanyagot lehet
letesztelni. Ennek az érdekes munkának az elvégzéséhez egy összetett csapatra
van szükség. A vegyészek a potenciális hatóanyagokat rendezik gyűjteményekbe,
míg a biológusokból álló szelekciós csapat végzi a különféle betegségekben
fontos fehérjék elleni teszteket, tehát magát a tűkeresést a szénakazalban. Én
is ennek a csapatnak vagyok a tagja és nagy hasznát veszem annak, hogy korábban
már többféle betegség kutatásával is foglalkoztam. Végül pedig egy másik
csapatnyi vegyész elemzi és érvényesíti a talált hatóanyagokat.
A
gyógyszerkutatás egy rendkívül hosszú folyamat, amit az ilyen és ehhez hasonló
előremutató technológiák remélhetőleg képesek lesznek jelentősen lerövidíteni.
Én mindenesetre élvezem az ezzel járó kihívásokat.
