2024. február 5., hétfő

Motoros szánkózás és Subaru WinterFest

Évek óta szeretnénk kipróbálni a motoros szánkózást. Telente rendre le szoktunk foglalni egy-egy hétvégét Vermontban, vagy New Hampshire-ben, de eddig mindig le kellett mondanunk hóhiány miatt. Idén már nem akartuk a véletlenre bízni, ezért három különböző hétvégére is foglaltunk, hátha végre valamikor lesz hó is a hegyekben. Az első túránk a múlt hétvégén volt esedékes és végre minden tökéletesen alakult. A helyszín Vermontban volt a Green Mountainsban (térkép). Friss hó ugyan már itt is régebben esett, de a hideg időjárás miatt szerencsére a nagy része megmaradt a hegyi erdőkben. Szép napos, de kellően hideg idő volt, amikor megérkeztünk. Kezdő motoros szánkósként egy kétórás vezetett túrára fizettünk be. Előtte a nagyon hangulatos kis váróban kitöltöttük a szükséges papírokat, felpróbáltunk pár bukósisakot, hogy megtaláljuk a legkényelmesebbet, majd megnéztünk egy rövid oktatóvideót a szán kezeléséről és a biztonsági szabályokról. Szerencsére egy kisebb csoportot sikerült kifogni, a túravezetőt is beleszámítva mindössze négy szánnal. Mi dupla szánt béreltünk, hogy együtt mehessünk. Kifejezetten szép erdei utakon jártunk, amit nagyon élveztünk. A kétórás túra során talán 10-12 kilométert jártunk be változatos, dimbes-dombos ösvényeken. Nagyjából fél távnál elértünk egy nagy erdei tisztást, ahol az addigra összegyűjtött "rutinunkat" kihasználva lehetőség adódott kiélni a sebesség iránti  rajongásunkat is. Körülbelül 10-15 perc őrült száguldozás után aztán folytattuk a kellemes erdei túrázást. Hatalmas élmény volt motoros szánon járni a fák között a hegyekben.


A szánkós kirándulás után pedig betértünk a közeli síközpontba (térkép), ahol éppen ezen a hétvégén volt a Subaru WinterFest. Ez a program az Amerikában rendkívül népszerű Subaru márka téli dzsemborija, amit különféle helyszíneken tartanak országszerte és a legújabb járgányok népszerűsítésén túl érdekes természetjáró és téli sporteszközöket is bemutatnak. Természetesen van étel és ital is, sőt még élő zenével is igyekeznek a résztvevőket szórakoztatni. Mindezt gyönyörű környezetben a sielőktől és snowboardosoktól hemzsegő hegyen rendezték. Hétvége lévén már az út mellett kilométeres sorokban parkoltak a környékről érkező síelők, de a bejárat közelében volt egy elsősorban subarusoknak fenntartott parkoló is, ahol szerencsénkre éppen akadt is egy szabad hely a számunkra. A WinterFesten mindhárom Subaru Wilderness modell ki volt állítva, hiszen idén az Outback és a Forester után már a Crosstreknek is van Wilderness verziója. Mi egyébként a Foresterrel mentünk. Minden Subaru legendásan jó havon, köszönhetően a rendkívül hatékony szimmetrikus elrendezésű állandó összkerékhajtásnak, így természetesen az éppen ma öt éves Crosstrekünk is, de az új Wilderness verzió a szöges téligumikkal egyenesen megállathatatlan lehet a nagy hóban. A rövid látogatás mindenképpen megérte itt, jó volt a WinterFest és a profi síközpontnak is nagyszerű hangulata volt.