BÚÉK!

2024 ismét egy kalandokkal teli, nagyszerű év volt számunkra. A kisebb-nagyobb amerikai kirándulásokon túl az elmúlt év legnagyobb élménye kétségtelenül az ausztrál út volt.
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!

Kellemes Karácsonyt!

Tökéletes időzítéssel ma reggelre hó lepte be a tájat Connecticutben.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

Fairytale of New York

December elején színházban voltunk. A New Haven-i Schubert Színházban ír karácsonyi koncert volt Fairytale of New York címen. Egy ír színtársulat hármas szereposztásban járja a világot ezzel a hangulatos karácsonyi műsorral, amit mi sem akartunk kihagyni. Jól éreztük magunkat a látványos táncos, zenés előadáson, a decemberi hideg időjárás pedig csak tovább fokozta az ünnepi hangulatot.

Ausztrál Road Trip 10 - Az utolsó kaland: Mount Kosciuszko

Mielőtt az ausztrál road tripünk a végére ért volna, még egy utolsó kaland várt ránk. Fel akartunk menni Ausztrália legmagasabb hegycsúcsára, a 2228 méter magas Mount Kosciuszkóra. Ez a hegy az Ausztrál Alpokban van, ami a Kosciuszko Nemzeti Parkban található (térkép). A vombatkaland helyszínéről egy napnyi autózás várt ránk. Az út során visszaértünk Új-Dél-Walesbe, abba az államba, ahol hetekkel korábban az egész utazás elkezdődött. Az éjszakát a híres síközpontban, Thredbóban töltöttük (térkép), ahonnan csodás kilátás nyílt a hegyre. Október a tavaszt jelenti Ausztráliában, ami tökéletes időszak a hegyi túrázáshoz.

Másnap korán keltünk, hiszen hosszú túra várt ránk. A szálloda nagyszerű kilátást nyújtó étkezőjében egy kiadós reggelivel feltöltöttük az energiatartalékainkat, majd elindultunk a hegyre. Sífelvonóval mentünk fel a csúcsra vezető túraút kiindulási pontjára, ahonnan még vetettünk egy pillantást Thredbo városára, mielőtt megkezdtük a csúcstámadást. Az út a csúcsra 7,5 kilométer hosszú, így ez egy nagyjából 15 kilométeres gyalogtúra volt oda-vissza, ami mintegy 4 óránkba telt. Mivel éppen csak vége lett a télnek, így még sokfelé láttunk havat. Néhány kilométer után elértük a Kosciuszko-kilátót, ahonnan már látszott a célunk, a Mount Kosciuszko.

Az ösvény nagy része acélhálós úton vezet, hogy megóvják a növényzetet és megakadályozzák az eróziót. Az ösvény nem túl meredek és a séta során végig nagyszerű kilátás tárult elénk. Ahogy egyre közelebb jutottunk a csúcshoz, egyre több hó fogadott minket, sőt néha még az ösvényt is hó borította, majd végül az út teljesen eltűnt a hó alatt. Remek élmény volt megtapasztalni Ausztrália eme kevésbé ismert oldalát is, csak hoznom kellett volna a napszemüveget is, hogy ne csak budspenceresen lássam a tájat. Mintegy két órányi túrázást követően aztán végre elértük a 2228 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő hegycsúcsot. Megcsináltuk. Feljutottunk egy kontinens legmagasabb csúcsára. Persze Ausztrália a leglaposabb kontinens, de akkor is nagy öröm, hogy ezt a teljesítményt elmondhatjuk magunkról.

A kilátás a csúcsról csodálatos volt, csakúgy, mint a lefelé vezető túra. Innen már csak újabb 7.5 kilométer séta várt ránk. Az időjárással ismét nagy szerencsénk volt. Számtalanszor előfordult ugyanis az utazás során, hogy miután jó időben élveztünk egy helyszínt, másnapra elromlott az időjárás. Ha csak egy nappal később utaztunk volna, az egész ausztrál élmény teljesen más lett volna, ezért nagyon hálásak vagyunk, hogy végül minden így alakult. A felvonón ülve nagy volt az örömünk lefelé menet, hiszen tudtuk, hogy újabb hatalmas mérföldkőn vagyunk túl.

Ez volt az utolsó kalandunk Ausztráliában. Egy éjszakát még a fővárosban, Canberrában is eltöltöttünk (térkép), majd mielőtt visszamentünk volna Sydney-be, hogy hazarepüljünk, tettünk egy kitérőt a Kenguru-völgybe is (térkép). Itt egy utolsó pikniken, kellemes, szép környezetben elmélkedtünk az elmúlt öt hét során átélt kalandokról. Ausztrália hatalmas ország és nekünk megadatott, hogy egy csomó helyre eljussunk ezen a különleges, távoli vidéken. Végül mindent láttunk, amit látni szerettünk volna, gyönyörű tájakat, ősi kulturális helyszíneket és ami a legfontosabb, a kontinens különleges élővilágát is. Csodásan éreztük magunkat Ausztráliában és végtelenül hálásak vagyunk a kalandokért, amiket átélhettünk Ott Lent.

Az utolsó természetben töltött napunkon stílszerűen egy kenguruval búcsúzott tőlünk Ausztrália

Ausztrál Road Trip 9 - Vombatok a kontinens déli pontján

A gyönyörű óceánparti autózást és a felejthetetlen koala-kalandokat követően érkeztünk meg Melbourne-be (térkép). Ugyan két éjszakát is eltöltöttünk Ausztrália legnépesebb metropoliszában, városnézéssel ezúttal sem vesztegettük az időnket. Sokkal jobban érdekeltek minket ugyanis a Melbourne környéki híres páfrányerdők. Ezen hegyi őserdők a hatalmas fáikról ismertek, melyek között óriási páfrányok alkotják a bokorszintet és időnként akár az alsó lombkoronaszintet is. A fő erdőalkotó fa a rengetegben pedig az előkelő nevű királyeukaliptusz. Ezen erdők kihagyhatatlanok az erre tévedt biológusok számára, ezért mi is meglátogattunk egy ilyet a Dandenong Ranges Nemzeti Parkban (térkép). A rövid túra során élveztük a hűvös erdei levegőt, az óriási fák, a zöldellő páfrányok, és a gazdag madárvilág látványát, valamint azt a varázslatos természetes hangzavart, amit csak egy őserdei séta nyújthat.

 

 

 

 

A lazúr tündérmadár talán a legszebb ausztrál énekes

A rózsabegy hímje is igencsak színpompás madár

A karmazsin rozella-papagáj az egyik legzajosabb szárnyas az őserdőben

Az erdei kirándulás után a Moonlit Állatmenedéket látogattuk meg (térkép), hogy közelről láthassuk Ausztrália talán legaranyosabb állatát, a vombatot. A vombatsimogatást előre lefoglaltuk, hogy semmiképpen se maradjunk le róla, hiszen a vombat Gabi kedvenc erszényes állata. Természetesen, ha már itt voltunk, körbejártuk az állatkertet és megnéztük a többi állatot is. Néhány kengurut még meg is etettünk, majd a vombatkifutó felé vettük az irányt. A "mi" vombatunk egy Mary névre hallgató nőstény csupasszorrú vombat volt. Az állatkert munkatársa elmondta a legfontosabb tudnivalókat, majd megsimogathattuk a vombatot, amíg ő evett. Az állatmenedék kiskora óta neveli ezt az állatot, miután az anyját elütötték. A balesetet a kis vombat az anyja erszényében csodával határos módon túlélte, így azóta emberek között él. Sajnos, mint később a saját szemünkkel is láttuk, túlságosan is gyakoriak az ilyen balesetek.

Másnap szakadó esőben hagytuk magunk mögött Melbourne-t és dél felé vettük az irányt, hogy reményeink szerint vadon is lássunk vombatot. Az egyik legjobb hely erre a célra Ausztráliában talán a Wilsons Promontory Nemzeti Park (térkép). A park közelében foglaltunk szállást, majd elindultunk az ország déli csücskén található félszigetre. Szerencsére az eső pont elállt, de továbbra is felhős maradt az idő. Ez nagyon fontos volt, mert a vombatok a nappalokat földalatti járataikban töltik és csupán borús időjárás esetén bújnak elő az odúikból az éjszaka beköszönte előtt. A park legígéretesebb részén tettünk egy kirándulást, ahol gazdag élővilág fogadott minket. Láttunk itt kengurukat, emut és végül sikerült megpillantanunk az első vadon élő vombatot is.

A szállásunk a környék térképével

A kenguruk nem féltek tőlünk

Szürke óriáskenguru és emu

Fiatal szürke óriáskenguru

Egy anya szürke kenguru boxedzést tart :)

Ez a mocsári kenguru rendkívül barátságos volt

A méretes hím vombat apró szemével valószínűleg nem is látott minket

A vombatoknak három faja él, mindegyik kizárólag Ausztráliában található. A kis medveszerű állatok legközelebbi élő rokona a koala. Az ország ezen részén a csupaszorrú vombattal lehet találkozni, ha az ember tudja, hol keresse őket. Szerencsére elég rosszul látnak, így ha nem csinálunk hirtelen mozdulatokat, akkor jó széljárás alatt elég közelről lehet megfigyelni és fényképezni ezeket az állatokat. Összesen öt vombatot láttunk a parkban. A legtöbb időt egy nősténnyel töltöttük, amelyről az erszényéből kikandikáló láb elárulta, hogy anyavombat. Érdekesség, hogy a vombatok erszénye hátrafelé nyílik, hogy ne menjen bele föld, amíg a talaj mélyén ásnak. Sötétedésig maradtunk, hogy tanulmányozzuk az állatokat, hiszen tudtuk, hogy ez lesz az ausztrál utunk utolsó vadállatokban gazdag élménye. Mint oly' sok más a hosszú utunk során, ez sem sikerülhetett volna jobban. Gabi különösen boldog volt, hogy a természetben is láthatja a kedvencét, és én is örömmel fényképeztem ezeket a kedves kis állatokat.

Túraösvény a nemzeti parkban

A vombatok fotózása is óriási élmény volt

A legcukibb állat a Földön

Kilóg a vombatláb

Gabi a legboldogabb ember a világon