Az
új lakásunkat még a távolból kibéreltük. Egy ingatlanügynök segített, aki
körbejárt a kedvünkért néhány helyet és videókat küldött az épületekről, meg a
lakásokról, mi pedig ezek alapján döntöttünk. A választásunk végül a Hamdenben
lévő Chestnut Hill északi
apartmanközpontjára esett (térkép). Ez a hely sok tekintetben emlékeztet a
syracuse-i lakásunkra, a Nob Hillre. Gabi munkahelye nagyjából 15 percnyi
autóútra van és Hamden sokkal kellemesebb városnak tűnik, mint New Haven.
Nincsenek felhőkarcolók, sok a fa és minden, még néhány kirándulóhely is
elérhető közelségben van. Az apartmankomplexum négy épületből áll, mindegyik
négy szintes, a mi lakásunk a felső szinten van, az erkélyről és a nappaliból pedig
rálátunk a város talán legszebb részére, ahol a házak udvarában akkora fák
állnak, hogy összeér a lombkoronájuk és innen nézve erdőnek tűnik az egész.
Saját
parkolónk van, amit a sor legszélére kértünk, mert így a mellette lévő üres
helyet is tudjuk használni, hogy messzebb állhassunk a többiektől. A ház
főbejáratán belépve kellemes előtér fogad és minden folyosón szőnyeg van,
ahogyan ez Amerikában szokás. A lakásunk körülbelül 110 négyzetméteres, tehát
jól elférünk benne. Olyannyira, hogy a leggyakrabban elhangzott mondat benne
az, hogy hol vagy? ☺ A
felügyelőség irodája a Chestnut Hill déli komplexumában van, ami csupán 2-3
percnyi sétára van, így közel a segítség, ha bármi gond adódna a lakással.
Mivel minden cuccunkat hoztunk magunkkal, így a beköltözés gyorsan és alapvetően
bonyodalmak nélkül megtörtént, aminek köszönhetően viszonylag kényelmesen
alakul ez az újrakezdés.