Szeptember elején egy pár napot Svájcban töltöttünk. Gabi egy kétnapos konferencián vett részt Zürichben, én pedig addig természetfotóztam a Berni-Alpokban, majd két napot együtt is eltöltöttünk az Alpok egy másik régiójában. Zürichbe érkezve autót béreltünk és egy kicsit megnéztük a várost. Őszintén megvallva, a nagyvárosok nem igazán a mi világunk, így túl sok időt nem is pazaroltunk rá. Bevásároltunk néhányat a híres svájci csokikból és egy remek étteremben kipróbáltuk a helyi gasztronómiát is (sült borjúkolbász, hagymás szósszal és sült reszelt krumplival), majd nyugovóra tértünk a hosszú és fárasztó repülőutat követően.
Amíg Gabi a konferencián szívta magába a tudást, addig én elautóztam a Niederhornra (térkép), hogy kőszáli kecskéket fotózzak. Az út kifejezetten szép volt, a vidéki Svájc már sokkal inkább nekünk való térség. Gyönyörű kisvárosokon keresztül értem Beatenbergbe, ahonnan gondolával mentem fel a Niederhorn csúcsára. A közel 2000 méteres hegyről indulva aztán egy csodás hegygerincen sétálgattam a kecskék után kutatva. A kőszáli kecske (Capra ibex) kiváló hegymászó és az Alpok magasabb régióiban él. Jó pár kilométert gyalogoltam a gerincen és élveztem a gyönyörű kilátást az Alpok magas hegycsúcsaira. Az egyik oldalon egy mély völgyben néhány magányos házikó állt, a másikon két tó és a közöttük lévő város, Interlaken helyezkedett el. A település fölé magasodva tornyosult a svájci Alpok egyik legszebb régiója olyan 4000 körüli hófödte hegycsúcsokkal, mint az Eiger, a Mönch és a Jungfrau, amely 4158 méteres magasságával a régió legnagyobb csúcsa. Nagyon jól éreztem itt magam, amit csak fokozott, amikor rátaláltam a meglepően meleg időjárás miatt a hegygerinc árnyékos oldalán hűsölő kőszáli kecskékre. Egy darabig csak figyeltem a pihengető és kérődző állatokat, majd amikor délután négy körül kijöttek a tisztásra legelészni, végre fotózni is tudtam őket. Nagy szarvú bakkal sajnos nem találkoztam, de a csoportban lévő aranyos kecskegidák látványa kárpótolt. Jó alaposan körbefotóztam az érdekes patásokat és úgy döntöttem, hogy a következő "munkanapot" is közöttük töltöm, így végül lett egy komplett galériám a kőszáli kecskékről.
A kétnapos konferencia után
elhagytuk Zürichet és átmentünk az Engadin régióba. A híres síparadicsomban, St
Moritzban szálltunk meg, az 1928-as és az 1948-as téli olimpiák helyszínén. Az
alpesi városka azonban nyár végén is nyüzsgött. Először Pontresinába mentünk,
ahol abban reménykedtem, hogy Gabival közösen is látunk majd kőszáli kecskéket.
Nem volt azonban szerencsénk, de így is kirándultunk egy jót a környéken.
Sífelvonóval mentünk fel az Alp Languardra (térkép). A libegő 2326 méteren tett
ki minket, ahonnan még jókora túrát tettünk meg az Alpokban. 2732 méter volt a
legamagasabb pont, ahova eljutottunk. Innen egy nagy kitérővel tértünk vissza a
libegőhöz és összesen 14 kilométert gyalogoltunk a hegyen a kecskék látványában
reménykedve. Helyenként kifejezetten nehéz terepen haladtunk és volt, hogy
szédítő mélység tátongott a túraútvonal alatt. Néhány mormotán kívül azonban nem
láttunk más vadállatot a hosszú túra során. Szerencsére emberrel is alig
találkoztunk, így szinte magunkban élvezhettük a hegyet. A látvány pedig csodás volt, a Piz Bernina 4049 méteres hófödte csúcsát szinte mindenhonnan láttuk, kellően magasra érve pedig az alatta található Morteratsch-gleccser is feltűnt. Sajnos a klímaváltozás miatt évről-évre egyre kevesebb marad az Alpok gleccsereiből.
A negyedik svájci napunkat az ország egyetlen nemzeti parkjában, a Svájci Nemzeti Parkban (térkép) töltöttük. Több túrát is beterveztünk a csodás hegyen, ám a továbbra is szokatlanul nagy meleg miatt néhányról le kellett mondanunk. Így is sikerült több, mint 10 kilométert túráznunk, ezért nincs okunk panaszra, sokat láttunk a nemzeti parkból. Sajnos azonban itt sem találkoztunk kőszáli kecskékkel, így a nap fénypontjait két mormotatelep felfedezése adta. Mindkét helyen láttunk is néhány alpesi rágcsálót, bár a nagy fűben nem volt könnyű képeket készíteni róluk. Svájcot végül nagyon kellemes élményekkel gazdagodva hagytuk el. Ezután pedig vártak ránk a magyarországi kalandok, amelyekről majd a legközelebbi bejegyzésben számolunk be.
