2023. október 24., kedd

Őszi mókuskaland a West Rock Parkban

Az idei ősz eddig minden hétvégére esőt hozott, így a korábbi évektől eltérően, most még nem igazán tudtuk kiélvezni New England híresen szép őszi színkavalkádját. Vasárnap délutánra azonban végre elállt az eső, ezért kihasználva a jó időt, elmentünk a közeli tóhoz kirándulni. Habár az idei szezon csúcsa úgy tűnik, hogy majd a következő hétvégére esik, így is elég szép volt az őszi erdő látványa. A túra legérdekesebb része azonban egy nagyon szelíd és rendkívül kíváncsi mókussal való találkozás volt az erdőben. Gabi próbálta a talajon talált makkal közelebb csalogatni, ám a barátságos kis állat a makkal nem sokat törődve, inkább felmászott Gabi nyakába. Rövidesen aztán úgy döntött, hogy egyenesen a ruhája alatt keres menedéket, ahonnan alig tudtam kihalászni az éles karmú kis rágcsálót, amely kapaszkodás közben alaposan össze is karmolta Gabi hátát. Ezután aztán rajtam kezdett el mászkálni valamiféle kaját keresve a kezemben. Nálunk azonban nem volt semmilyen eleség a mókus számára és nem is okos dolog emberi étellel kínálni a vadállatokat, ezért óvatosan visszatessékeltük az erdőbe a kis jószágot. Ez a fiatal mókus valószínüleg többször kapott már enni az emberektől, és ifjoncként minden bizonnyal még nem látott agresszív emberi viselkedést, ezért lett ilyen szelíd. Reméljük, ebben a főleg kirándulók által használt erdőben a jövőben sem lesz túl sok kellemetlen tapasztalata!