Még egy hete sem voltunk
Houstonban, máris a zenetörténelem egyik legnagyobb eseményén vehettünk részt.
Ugyanis több, mint 20 év után újra összeállt a klasszikus Guns N’ Roses, vagyis mondjuk
úgy, hogy az eredeti ötösből hárman (Axl, Slash és Duff) újra együtt zenélnek a
GNR-ben. Mivel a zenekar legnagyobb sikerei ehhez a hármashoz kötődnek, így
lényegében nevezhetjük ezt az eredeti felállásnak, a többi zenész közben „csak”
jött-ment a zenekar életében. Oké, ez egy kicsit igazságtalan például Izzy-vel
szemben, aki számos dal szerzője, vagy társszerzője volt, de azért egyértelmű, hogy könnyebb pótolni egy ritmusgitárost, mint
egy olyan szólógitárost, mint Slash, vagy egy olyan basszert, mint Duff. A
zenekar igazán csak akkor működött jól, amikor a klasszikus hármas együtt
zenélt és csak árnyéka volt a régi önmagának miután Slash és Duff kilépett a kilencvenes évek második felében. 2006-ban Budapesten is láthattunk egy GNR koncertet, amiben akkor már csak Axl volt az eredeti bandából és
bár nem volt olyan rossz az a koncert sem, de azért érezni lehetett, hogy valami, vagy pontosabban
valakik hiányoznak. Szerencsére tavaly kibékült Axl és Slash, majd idén
tavasszal bejelentették, hogy mind Slash, mind Duff újra csatlakozik a bandához és
egy hatalmas turnét fognak végignyomni Észak-Amerikában. Ennek egyik állomása
volt a houstoni koncert múlt héten pénteken. Nagyon örültünk az időzítésnek,
hiszen minden idők egyik legjobb bandáját láthattuk újra, ezúttal azonban végre a klasszikus felállásban.
A koncert az NRG stadionban volt,
ami egy 72000 fős focistadion és természetesen tele volt a banda rajongóival. A buli valamivel 10 óra előtt kezdődött az 1987-es It’s So Easy-vel és valóban
úgy tűnt, hogy ez nagyon könnyű nekik. Hihetetlen könnyedséggel játszották nem csak
ezt a dalt, de a többit is úgy adták elő, mintha újra huszonévesek lennének.
A közel három órás koncerten 25 dalt hallhattunk, olyan, élőben ritkán játszott számok is megszólaltak, mint az Estranged, a Coma, vagy a Civil War. Persze nem maradtak ki az igazán bulis nóták sem, a Welcome to the Jungle, a You Could Be Mine, a Sweet Child O' Mine, a Nightrain, de a koncert zárásaként a Paradise City is elhangzott. Természetesen a klasszikus balladák is a setlist részei voltak, a Don’t Cry, valamint a November Rain. Ez utóbbi különösen érdekes volt, ugyanis közben elromlott a zongora és igencsak furcsa hangokat produkált. Szerencsére Axl viccesen fogta fel a dolgot és némi káromkodás után így is végigjátszották a dalt.
Ide kattintva, további amatőr
felvételek is láthatóak a houstoni buliról
A koncert alapján úgy véljük és a
rajongók eddigi visszajelzései szerint is úgy tűnik, hogy nagyon jó ötlet volt, hogy a
klasszikus triumvirátus újra együtt zenél. Axl kétségtelenül még mindig az egyik legjobb frontember, Slash továbbra is hibátlanul penget, Duff pedig mostanság is tökéletesen hozza a basszus témákat. Meg kell hagyni, hogy a zenekar többi tagja is nagyon jól játszott, különösen Dizzy a billentyűkkel, aki azért már 1990 óta a banda tagja, tehát részese volt a zenekar legnagyobb sikereinek is. A buli során én végig úgy
éreztem magam, mintha újra 12 éves lennék, amikor a You Could Be Mine-t meghallva azonnal
a zenekar rajongója lettem, majd a többi "gánszoshoz" hasonlóan én is homlokra
kötött kendővel és derékra csomózott kockás ingben jártam.
