2025. augusztus 20., szerda

DEL-szimpózium Bostonban

A tudományterületem éves konferenciája a tavalyelőtti svájci helyszín után idén ismét Bostonban került megrendezésre. A jelenlegi tudományellenes hozzáállás miatt a folyamatos leépítések tavasszal az én munkahelyemet is elérték (bár engem egyelőre elkerültek), így csupán egy munkatársammal vettem részt a szimpóziumon. Két korábbi kollégám azonban továbbra is állást keresve, magánúton is eljött Bostonba, főleg kapcsolatépítés céljával, így természetesen velük is találkoztunk. A konferenciát a Northeastern University tudományos komplexumában tartották és a nagyszerű előadásokon túl érdekes szakmai posztereket is láttam. Amíg én a konferencián voltam, Gábor a Plum Islanden madarászott, amiről majd külön poszt készül.

A munka után egy kubai étterembe mentünk szórakozni a barátainkkal, Nickkel, aki korábban a vegyészeti csoport vezetője volt a cégnél, valamint Antonellával, aki az egyik vegyész volt. Őt is elkísérte a férje, Pablo. Rajtuk kívül még Jordan volt velünk, aki vegyész-informatikusként továbbra is segíti a munkámat az Arvinasnál. Az autentikus étterem nem csak jól nézett ki, de az étel is finom volt és méltán híres a mojitó koktéljairól is.

Másnap pedig meglátogattuk két régi texasi kollégámat, Nihant, Johnt és a kisgyereküket. Mindketten vegyész-informatikusok, a Baylorban John végezte azt a munkát, amit a jelenlegi munkahelyemen Jordan művel. Pár éve munka miatt költöztek Bostonba, de jelenleg John is állást keres sokezer kutatóval együtt az országban. Mindezek ellenére jó hangulatban teltek a baráti találkozók is. Ezt követően Cape Codra mentünk fókanézőbe, amiről majd Gábor posztjában számolunk be.