Barátos körutazás 4. - Kanada

Pénteken, június 11-én a kis Syracuse-i pihenő után, útnak indultunk Torontóba, hogy folytassuk egy hete megkezdett körutazásunkat. Torontóba igyekezvén természetesen útba ejtettük a Niagara-vízesést is. Még mindig lenyűgöző látványt nyújtottak a vízesések, habár már harmadjára jártunk itt. Kamillának azonban ez volt az első alkalom, így semmiképpen nem hagyhattuk ki.

A Niagaránál átmentünk Kanadába, majd miután erről az oldalról is megszemléltük a vízeséseket, Torontó felé vettük az irányt. Késő estére érkeztünk meg Kanada legnagyobb városába, így nem maradt más, minthogy rápihenjünk a következő napra.

Szombaton már sajnos nyoma sem volt a Niagaránál tapasztalt szikrázó napsütésnek, sőt, kifejezetten hideg és esős időben volt részünk. Az első utunk a Casa Loma nevű kastélyba vezetett, ami egy torontói üzletember, Henry Mill Pellatt birtoka volt. 1911-től kezdve három éven át építette 300 munkás. Azonban kevesebb, mint tíz évig élvezhették a pompás lakhelyet, mivel egy sikertelen pénzügyi manőver miatt a családnak el kellett hagynia otthonát. Ezután a Distillary District („szeszfőzde) következett, ami 1860-ban a világ legnagyobb szeszfőzdéje volt, a 20. század végére azonban tönkrement. 2001-ben egy torontói cég megvette a területet és átalakították sétáló és művészeti övezetté. Egyedi hangulatú boltocskák, kávézók és éttermek találhatók itt, az épületek felső szintjei pedig műteremként szolgálnak. Mindemellett, a szeszfőzde utcái rendszeresen szoktak a múlt század elején játszódó kanadai filmek jeleneteinek is helyszínéül szolgálni. A régimódi városrész megtekintése után a belvárost is szemügyre vettük. Torontó tipikus észak-amerikai nagyváros hatalmas felhőkarcolókkal, igaz, az Ontárió-tó közelsége miatt, ezek tetejét gyakran borítja köd. A város nevezetességét, a CN Tower-t (Canada’s National Tower) is csak kívülről tudtuk megnézni, a ködös idő miatt ugyanis felesleges lett volna felmenni. Nagyon sajnáltuk, mert állítólag jó időben el lehet látni a toronyból egészen a Niagaráig. A tornyot 1973 és 1976 között építették és egészen 2007-ig a világ legmagasabb szabadon álló tornya volt a maga 553 méteres magasságával.

Vasárnap, június 13-án délelőtt még találkoztunk a Torontóban élő és régen nem látott unokanővéremmel, Orsival és a férjével, Tommal, majd indultunk vissza Amerikába.

Az Ontárió-tavat északról megkerülve, egy másik határ-átkelőhelyen jöttünk vissza Amerikába. Az átkelés nagyon izgalmas volt, mert félreállítottak minket (másokkal együtt) és miután kiszálltunk az autóból egy röntgenautóval elhaladva a félreállított kocsisor mellett, átvizsgálták a kocsikat. Szerencsére mindent rendben találtak és folytathattuk utunkat hazafelé. Útközben még megálltunk az 1000 sziget nevű területen, ami már májusban is nagy hatást gyakorolt ránk.

Késő délutánra szerencsésen visszaértünk kis otthonunkba, ahol eltöltöttük az utolsó közös amerikai esténket Kamillával. Hétfőn, június 14-én a várostól való búcsúzásképpen fánkoztunk egyet a legnevezetesebb amerikai fánkozóban, a Dunkin Donuts-ban, mert korábban erre nem jutott idő. A híres amerikai fánk kóstolása nélkül pedig nem hagyhattuk a barátnőmnek, hogy elhagyja a kontinenst. Ezután elindultunk New Jersey felé. Délután három órakor értünk a reptérre, majd miután mindent kiderítettünk és rendben találtunk, határozatlan időre érzékeny búcsút vettünk Kamillától.

Fantasztikus volt ez a tíz napos körutazás, melynek során számos amerikai államot és Kanadát is érintve, közel 3400 km-t tettünk meg.

Barátos körutazás 3. - Syracuse-i pihenő

Körutazásunk következő állomása tulajdonképpen pár nap pihenő volt Syracuse-ban, de meg akartuk mutatni Kamillának azt is, hogy hol és hogyan éljük amerikai mindennapjainkat. Szinte a teljes keddi napot, azaz június 8-át az autóban töltöttük, hiszen DC elég messze van Syracuse-tól, így csak estére, mintegy hét és fél óra utazás után érkeztünk meg a városunkba. Másnap délelőtt bevásároltunk az „amcsi teszkóban”, majd elmentünk a Carousel Mall-ba, a legnagyobb plázába, ahol ebédeltünk és nézelődtünk egy kicsit. Sajnos az idő nagyon elromlott és szinte egész nap esett, de a nagy zuhé után szerencsére még volt lehetőség egy kis egyetemi sétára. Este aztán felvettük Robit és Ádámot, majd elmentünk a kedvenc éttermünkbe, az Applebee’s-be vacsorázni. Csütörtökön, sem volt meleg, de legalább nem esett az eső, így megvalósíthattuk a tervezett szabadtéri programjainkat, vagyis sétáltunk az Onondaga-tó partján és betértünk a só előállítását bemutató múzeumba is. A 18.-19. században Syracuse a „Salt city” (Sóváros) becenevet kapta a jelentős mennyiségű kitermelés miatt. Ezt követően az utunkat a Pratt-vízesés felé folytattuk. Tavaly májusban már jártunk itt, de akkor csak fentről néztük meg a vízesést, most viszont egy kis ösvényen lementünk az aljához is. Hazafelé még beugrottunk a Clark Reservation Parkba, Gábor egyik kedvenc fotós helyére is, de ekkor már lélekben a következő nap kezdődő kanadai kalandunkra készültünk...

Barátos körutazás 2. - Philly és DC

Vasárnap, június 6-án folytattuk a körutazásunkat, búcsút intettünk New York-nak és útnak indultunk Washingtonba. Út közben megálltunk Philadelphiában is. Ez az egyik legrégebbi és történelmileg legjelentősebb város az Egyesült Államokban, hiszen itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, melyben az ország kinyilvánította függetlenségét a Brit Birodalomtól. 1776. július 4-én került elfogadásra a Nyilatkozat és ezzel tulajdonképpen megszületett az Amerikai Egyesült Államok. 1776. július 8-án olvasták fel nyilvánosan a Nyilatkozatot, amit a Szabadság harang (Liberty Bell) kongása kísért.

Az USA szülővárosát elhagyva, folytattuk utunkat és estére érkeztünk meg Washington DC külvárosába, ahol gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat, majd az idő maximális kihasználása végett még aznap este bementünk a városba és megnéztük a Washington Monumentet, ami a világ legmagasabb kőépítménye (169.294 m) és egyben a legmagasabb obeliszkje. Az USA első elnökének emlékére készült. A Monument tövéből a lemenő nap vörös és sárga fényeinek köszönhetően fantasztikus kilátás nyílt a Capitoliumra és a Lincoln emlékműre.

Hétfőn, június 7-én korán indultunk Washington meghódítására, mivel ezt az egy teljes napot szántuk a városra. A korai kelés nem okozott gondot, mert én már előző este „szerelembe estem” Washigton-nal. Első utunk Thomas Jefferson, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírójának és egyben az USA harmadik elnökének emlékművéhez vezetett, majd a Lincoln emlékmű következett, ami a benne lévő hatalmas Lincoln szoborról nevezetes, továbbá itt mondta el Martin Luther King „I have a dream (Van egy álmom)” kezdetű híres beszédét, melynek célja a fehérek és a feketék közötti egyenlőtlenségek megszüntetése volt. Ezt követően körbejártuk az elnöki rezidenciát is. Az elnöki háztól nem messze található a Capitolium díszes épülete, ami az amerikai nép és az amerikai törvényhozás szimbóluma, az Egyesült Államok törvényhozó ágának székhelye. Némi túlzással állítható, hogy napról-napra itt dől el az egész világ sorsa. A napot a Pentagon, vagyis az Amerikai Védelmi Minisztérium székhelyének megtekintésével zártuk, ami egyben ettől a gyönyörű várostól való búcsút is jelentette.

Barátos körutazás 1. - New York

Június 4-én, pénteken izgalmas napra ébredtünk, hiszen vendégünk érkezett. Kamilla barátnőm látogatott meg minket, akinek egy tíz napos körutazás során igyekeztünk megmutatni valamit Amerikából. A gépe 13:15-kor landolt New Jersey nemzetközi repterén, így korán kellett indulnunk, hogy időben odaérjünk. A másfél éve várt találkozást követően elfoglaltuk a szállásunkat a már jól ismert Days Hotel-lánc egyik tagjában, nem messze a reptértől, majd könnyű délutáni program gyanánt beautóztunk Manhattan-be. Mi már elég jól ismerjük a várost, tehát tudtuk, hogy mi fér bele estig, így sétálgattunk egy kicsit a Time Square-en, majd megnéztük az Empire State Buildinget és a Rockefeller Centert is. Estefelé pedig a Hudson folyó partjáról csodáltuk Manhattan éjszakai fényeit. Azt hiszem, ez a látvány meg is adta a körutazásunk kezdetén a remek hangulatot.

Másnap, a Manhattanben szokásos dugók miatt inkább vonattal mentünk New York City-be és egy kis hajókázással kezdtük a napot, így egészen közelről láthattuk a Szabadság szobrot és a Brooklyn-híd alatt is átmentünk. Ebéd után aztán a kihagyhatatlan Wall Street-i mászkálást követően át is sétáltunk a Brooklyn hídon, így közelebbről is megtekintettük az USA egyik legrégebbi függőhídját, ami Manhattan szigetét köti össze Brooklynnal. A napot egy kellemes Central Park-i sétával zártuk, így végül sikerült a másfél nap alatt megtekintenünk New York minden fontosabb nevezetességét.

Mac's Bad Art Bar

Nemrégiben felfedeztünk, pontosabban Ádám fedezett fel egy remek kis kocsmát a szomszédos Mattydale-ben, a Mac’s Bad Art Bar-t, ami nem csak egy tipikus amerikai kocsma, hanem hétvégente fellépő hely is amatőr rock bandák számára. Ezek az együttesek általában ismertebb zenekarok számait játszák, méghozzá többnyire elég profin. Pénteken ismét itt jártunk és remekül szórakoztunk.

V8-as Disznó

Amíg Magyarországon azon megy a vita, hogy a 125 cm³-es motor már nagymotor-e, addig Amerikában olyan gépszörnyeket is lehet kapni, mint amilyen ez az 5700 cm³-es V8-as Chevrolet motorral ellátott Boss Hoss. A rendszám (Disznó V8) is jelzi, hogy nem való akárkinek egy ilyen járgány. A múlt hétvégén, Alexandria Bay-en futottam bele és a képen is látszik, hogy azért még itt a nagy méretek világában is csodájára járnak az ilyen motorbiciklinek ☺

Ontárió-tó és 1000-sziget

Az elmúlt két hétvégén egy-egy kisebb kirándulást tettünk a környéken. Oké, valójában mintegy 150-170 km-re mentünk, de ilyen távolságok amerikai viszonylatban a környéknek számítanak ☺

Először az Ontárió-tó délkeleti partját néztük meg, hogy miként fest így kora tavasszal, itt ugyanis ilyenkor még éppen, hogy csak tavaszodik. Az utunk során érintettünk az Oswego és Pulaski nevű kikötővárosokat. Az első két kép mutatja, hogy az igazi tavaszra még egy kicsit várni kell.

Egy héttel később, a munka ünnepén sem volt sokkal tavasziasabb az idő, de azért útnak indultunk és feltérképeztük az 1000-sziget nevű szigetcsoportot, ami az USA és Kanada határvidékén található. A valójában 1865 szigetből álló csoport az Ontárió-tó és a Szent Lőrinc-folyó találkozásánál terül el, mintegy 80 kilométer hosszúságban. Mi csak az amerikai oldalon jártunk, ott is csak egy kis szakaszon kirándultunk az Alexandria-öböl nevű településen és annak a környékén, de ez a rész is lenyűgöző volt. Szinte minden egyes szigeten van valamilyen épület, a nagyobbakon kastélyok, villák, vagy családi kúriák épültek, de akad olyan is, amelyen csak egy kis kunyhó fér el, sőt néhány szigetecske olyan apró, hogy csak egy fa álldogál rajta magányosan. Minden bizonnyal ez a vidék lehet az egyik legszebb hely Észak-Amerikában.