New England

A múlt hét második felét New Englandben töltöttük. Gabi egy konferencián vett részt Bostonban, pontosabban Walthamben, ami egy kisebb város Boston szomszédságában, én pedig autót béreltem és bejártam Massachusetts állam egy részét. New England az USA egyik földrajzi régiója, ami az észak-keleti részen található hat államot foglalja magában. A régió az egyik legsűrűbben lakott vidéke Amerikának, de ennek ellenére is rengeteg erdő, tó és különféle park található itt. Igyekeztem elkerülni a fő utakat, így a dugókat is megúsztam és nagyon látványos helyeken autóztam miközben természetvédelmi területeket kerestem. Habár ez nem kifejezetten fotós túra volt, igyekeztem azért érdekes témákat is találni. Több parkban is láttam például csíkosmókusokat, ami az egyik kedvenc észak-amerikai állatom és már hiányzott, hiszen évek óta nem láttam a kis rágcsálót. Régebben Syracuse-ban rendszeresen fotóztam őket, most pedig az Assabet River Nemzeti Vardezervátumban sikerült egyet lencsevégre kapnom.

A szállásunk Walthamben

A konferencia helyszíne a Brandeis Egyetemen

New England-i vidék (Massachusetts)

Valahol Massachusettsben

Oxbow Nemzeti Vadrezervátum (Massachusetts)

Kilátás a Wachusett-hegyről (Massachusetts)

Egy régi Syracuse-i barátunk, Ádám, aki annó Gabi munkatársa volt, egy ideje már Bostonban él. Azóta megnősült és péntek este a párjával, Fruzsival vendégül láttak minket. Nagyszerű vacsorát készítettek és jót sztoriztunk, majd szombaton együtt kirándulgattunk a környéken. Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, de azért így is sok szép helyen jártunk és amikor igazán esett az eső, akkor bementünk Bostonba és megnéztük az MIT múzeumot, ami természetesen főleg robotikával és egyéb technológia különlegességekkel várja a látogatókat. A nap során eljutottunk Rhode Islandre és Connecticutba is, és mivel Massachusettsben már korábban is jártunk, így két újabb taggal bővült a meglátogatott államok listája. Nagyon jól éreztük magunkat az úton, New England igazán különleges hely és a társaság is kiváló volt. ☺

Mass Audubon’s Broadmoor Vadrezervátum (MA)

Lincoln Woods Állami Park, Rhode Island

Fedett fahíd a Quaddick-víztározónál (Connecticut)

Fagyizás Connecticutban

Kisteknősök a Padre Island Nemzeti Tengerparton

Idén a legfontosabb amerikai ünnep, a július 4. keddre esett, ezért a hétfőt szabaddá téve egy négynapos hétvégén ünnepelték a helyiek Amerika születésnapját. Mi is így tettünk és a Padre Island Nemzeti Tengerparton (térkép) töltöttük a hosszú hétvégét. Az ünnepi hétvége miatt a szigeten már nem találtunk szállást, de a közeli Corpus Christiben még sikerült szobát foglalni egy tengerparti motelben. Corpus Christi nagyjából 350 kilométerre van Houstontól és onnan még újabb 50 kilométer a sziget, így megfelelő kiindulópontnak tűnt a szigeti programunkhoz. Természetesen, ha már ott voltunk a tengerparton, akkor a helyi strandot is megnéztük, de a kánikula miatt túl sok szabadtéri programot nem terveztünk. A számunkra legérdekesebb helyi látnivaló a Texasi Állami Akvárium volt, ahol egy délutánt töltöttünk, hogy megnézzük a delfineket és a cápákat. A nagy tömeg ellenére is jól éreztük magunkat, habár mi általában jobban szeretjük az állatokat a természetes környezetükben megfigyelni.

A hétvégénk fő programja is ilyesmi volt, ugyanis azt terveztük, hogy megnézzük a világ legritkább tengeri teknősének, az atlanti fattyúteknősnek a fészekrakó helyét és az utódok szabadon eresztését. Az atlanti fattyúteknős csak Mexikó keleti partjainál és dél Texasban fészkel. Mivel fokozottan veszélyeztetett faj, ezért a természetvédők minden évben rendszeresen végigjárják a tengerpartot és begyűjtik a tojásaikat, hogy a közeli inkubátorközpontban keltessék ki őket, így védve az utódokat a rájuk leselkedő veszélyektől, elsősorban a kóbor kutyáktól, a tengerparton off-roadozó emberektől és a tojásokat ínyencségnek tartó orvgyűjtőktől. A tojások átlagosan 55 nap alatt kelnek ki és ezután a biológusok nyilvános program keretében eresztik őket szabadon. Az eleresztés korán reggel, általában napkeltekor történik és az eseményre mindig érdeklődő emberek hada gyűlik össze a parton. Mi két reggelt is rászántunk a kisteknősök megfigyelésére. A kicsik körülbelül 35-40 perc alatt érik el a tengert és ezidő alatt tanulnak meg tájékozódni és vésik az agyukba a születési helyüket, hogy majd ide térjenek vissza tojásokat rakni. A kieresztés során önkéntesek segítenek, hogy a kisteknősök fölé kifeszített hálóval, valamint a vízben álló segítők egy hosszú rúdra erősített zászlóval távol tartsák a sirályokat a kicsiktől. Ezután a kisteknősöknek már saját maguktól kell boldogulniuk, hogy táplálékot találjanak és elkerüljék a ragadozókat.

A kisteknősök első útját egy rövid videón is megörökítettük:

Északi Road Trip 2. - Smokies Nemzeti Park

Az északi road tripünk során az esküvőn és a meglátogatott államok sajátos hangulatának átélésén túl szerettünk volna egy különleges természeti kiránduláson is részt venni. A választásunk a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkra esett (térkép). Ez a negyedik amerikai nemzeti park, amit láttunk, korábban már jártunk az Evergladesben, a Sequoiaban és a Yosemite-ben. A Smokies a leglátogatottab nemzeti park az USA-ban, amit részben annak köszönhet, hogy Amerika egyik legsűrűbben lakott vidékén található, így sokak számára ez a legkönnyebben elérhető park. Ez persze önmagában még nem lenne elég a népszerűséghez, a hely azonban valóban nagyszerű. A Smokies a Cherokee indiánok földjén található Tennessee és Észak-Karolina határán. A neve füstös hegyet jelent, ami a völgyekben gyakran megjelenő sűrű ködre utal. Ez a köd a dús növényzet párologtatása során jön létre és a kék ég reflexiója miatt általában gyönyörű kékes színű. A nemzeti park másik fő nevezetessége az a közel kétezres fekete medve populáció, amely ezekben a hegyekben él. Szerencsések vagyunk, mert ugyan csak egyetlen napot töltöttünk itt, mégis sikerült mindkét látványosságot megfigyelni.

Napfelkelte a Smokiesban a híres kék "füsttel"

Ahogyan az előző bejegyzésben is írtuk, vasárnap egész napos autózás után értünk a Smokies lábához. Mi a Tennessee oldalon jártunk, mert alapos utánajárás után megtudtuk, hogy itt nagyobb esély van medvékkel is találkozni. Kelet Tennessee egyébként nagyon szép hely, az egész road trip során itt éreztük magunkat a legjobban. Ezt csak fokozta a hegy lábánál lévő, előre lefoglalt szállásunk is, ami talán a legjobb szállás volt az eddigi amerikai utazásaink alatt. Egy kis városban, Townsendben található, alig néhány mérföldre a nemzeti parktól. A város is rendkívül hangulatos volt, a Yosemite melletti Mariposára emlékeztetett. A motel parkolójából nagyszerű kilátás nyílt a hegyre, a környéken pedig remek éttermek és cukrászdák találhatóak gyalogos közelségben. A szemben lévő steak house-t ki is próbáltuk és remek vacsorát kaptunk, egy szendvicsbárból pedig vettünk kaját másnapra is, mert a korai indulás miatt a motel reggelijét ki kellett hagynunk, viszont nem akartunk egész délelőtt éhezni.

Útban Townsend felé, a háttérben a Smokies csúcsai

Utcakép Townsendben

A szállásunk a Smokies lábánál

Egy kiváló Steak House

Nagy Füstös-hegység Nemzeti Park

Hétfő reggel pirkadatkor keltünk és a motel parkolójából sikerült megfigyelni a híres kék ködöt. Összepakolás után aztán gyorsan elindultunk a park irányába. A nevezetes Cades Cove volt az úticélunk, ami egy völgyben lévő méretes tisztás. Az erdő és a mező határán egy 11 mérföldes út vezet körbe, amelyen végigautózva kiváló lehetőség nyílik a táj és a helyi élővilág megfigyelésére. Több helyen félre lehet állni és akár kisebb-nagyobb túrákat is tehetünk az erdőben. Néhány helyen pedig kavicsos úton van lehetőség kitérőket tenni és itt egy kicsit távolabb kerülhetünk a látogatók tömegétől is. Mivel mi elég korán jöttünk, így az első körben még nem volt igazi sokadalom, de annyira tetszett a hely, hogy még egyszer körbementünk és 10-11 óra körül már szó szerint dugó volt az úton. Persze még így is megérte, mert a Smokies valóban szuper hely, de azért jó, hogy előtte már nyugodtabban is bejártuk a vidéket.

A nemzeti parkban leggyakrabban szarvasokkal lehet találkozni, amik általában nem félnek annyira az embertől, mint az európai rokonaik. A kocsi ablakából fotózva előfordult, hogy olyan közel jött az állat, hogy már nem fért bele a képbe, így "csak" közeli portrékat volt lehetőségem "lőni" róla. Az út legnagyobb élménye természetesen a medvékkel való találkozás volt. A legtöbben emiatt jönnek a Smokiesba, de sokaknak többszöri próbálkozásra sem adatik meg, hogy vadon élő medvét lássanak. Mi azonban az első körünk során belebotlottunk egy anyamedvébe és a három bocsába. A felfedezés nem a mi érdemünk volt, mi már akkor értünk a helyszínre, amikor autók tömege állt az út mentén. Nagy nehezen mi is félreálltunk és beálltunk a csődületbe, hogy megpillantsuk a magas fűben a medvéket. Nem is kellett sokat várni, mert szerencsére az anyamedve egy alacsonyabb füves részre vezette a kicsiket, így néhány percen keresztül viszonylag közelről, mintegy 15-20 méterről élvezhettük a vadállatok látványát. Talán mondanom sem kell, hogy a Smokiesban ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, amiket reményeink szerint egyszer még újra átélhetünk itt a "füstös" hegyen.

Északi Road Trip 1. - Esküvő Ohioban

Az egyik volt Syracuse-i munkatársam, John június 10-én megnősült. Az esküvőre mi is hivatalosak voltunk és mivel a szertartás Ohioban, a Kelleys Islanden volt, ami a kanadai határ mentén van, ezért úgy döntöttünk, hogy egy road tripet kerekítünk az esemény köré. Jó előre felkészültünk, pogácsát sütöttünk az útra, valamint autót béreltünk (Ford Focus), mert nem akartunk egy hét alatt ennyit belehajtani a saját kocsinkba.

Csütörtök reggel indultunk és az út odáig két napig tartott. Az első napon Texast elhagyva Arkansason át Tennessee államig jutottunk. Estére értünk Memphisbe, így már nem volt időnk megnézni Elvis házát, de azért miután nagy nehezen rábukkantunk, egy képet készítettünk a bejáratnál, majd mentünk tovább Nashville, a country zene fővárosa felé, ahol azonban sajnos még egy kép erejéig sem volt időnk megállni. Az út eme szakaszára nem volt szállásfoglalásunk, egy út menti motelben töltöttük az első éjszakát. Másnap aztán északnak vettük az irányt és Kentucky után el is értünk Ohioba. Szinte minden államba belépve lehetőség van egy üdvözlőcenterbe betérni, ahol rengeteg információ szerezhető be az adott államról és a legtöbb helyen még ingyen kávé is várja az utazókat. Korábbi utazásaink során vagy nem voltak ilyenek, vagy csak nem tűntek fel, de most nagyon tetszettek ezek az állomások, az ember rögtön átérezhette az új állam hangulatát, mert bár az Egyesült Államok egyetlen ország, de minden államnak megvannak a maga sajátosságai.

Elvis házánál - Memphis, Tennessee

Nashville, Tennessee

A kilenc állam, amit érintettünk az út során

Az út Sandusky-ig, az Erie-tó partján található északi állomásunkig nagyon kellemes és változatos volt. A rendkívül felelőtlenül és önzőn vezető kamionosok ugyan sok helyen rontottak az élményen, de többnyire szép helyeken jártunk és nagyon élveztük a road tripet. Sanduskyban volt előre foglalt szállásunk, mégpedig a kedvenc hálózatunk egyik tagjában, ahol a korábban összegyűjtött hűségpontjaink egy részét felhasználva féláron töltöttünk két éjszakát. Szombat reggel még gyorsan elmentem egy fodrászhoz kivasaltatni a hajamat, majd átkompoztunk a Kelleys Islandre. A sziget nem meglepő módon egy másik nagy-tavi helyre, az Ontárió-tónál lévő Ezer-szigetek vidékére hasonlított és nagyon kellemes hétvégi kirándulóhelynek tűnt. John párja, Shannon és családja sok időt tölt itt, ezért is választották ezt a gyönyörű helyet az esküvőre. A sziget nem túl nagy és sokan nem is hozzák át ide az autójukat, hanem golfkocsit bérelnek, hogy azzal járják be a környéket. Mi kocsival nagyjából fél óra alatt eljutottunk minden helyszínre, ahová út vezet, szóval tényleg nem valami nagy, viszont igencsak hangulatos hely. Az esküvő nagyon jó volt, Shannon is szimpatikus és jó volt újra találkozni Johnnal is, kár viszont, hogy a Syracuse-i csapatból más nem tudott eljönni. Az amerikai esküvőkön nem szokás a hajnalig tartó mulatozás, a lakodalom este kilenckor véget ért, így még időben vissza tudtunk kompozni és alaposan kipihenni magunkat az út további részére.

Valahol Kentuckyban

A szállásunk Sanduskyban, Ohioban

A komp

Kelleys Island, Ohio

Kelleys Island partja, a távolban a Mainland

Tipikus utcakép Kelleys Islanden

Shannon és John

Az ifjú párral

Selfie a Kelleys Islanden

Vasárnap reggel már indultunk is tovább a road tripünk másik fő állomása felé, a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkba, Tennessee-be. Az itt szerzett élményeinkről majd Gábor egy külön posztban fog beszámolni. A Smokies (ahogyan a helyiek hívják) után éppen csak érintettük Georgia államot, majd Alabama után értünk Mississippibe. Itt szintén nem volt foglalásunk és nem is volt egyszerű szállást találni. Órákig mentünk a sötétben szinte teljesen egyedül az úton. Olyan tipikus horrofilmes hangulata volt ennek a szakasznak, szinte már vártuk, hogy a fák közül kilép valaki egy baltával, vagy láncfűrésszel, hogy a maradványaink aztán örökre eltűnjenek az erdőben, amikor végre beértünk egy városba, ahol sikerült szállást is találni. ☺ Miután túléltük az éjszakát, egy gyors reggeli után indultunk tovább az utolsó nagy szakaszra, ahol a mocsaras Luisiana hídjain áthaladva egy hét után újra Texasba értünk. A road trip során nagyjából 4700 kilométert autóztunk, kilenc államot érintettünk Texast is beleszámítva és rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Ismét megállapithattuk, hogy az USA rendkívül sokszínű ország, ahol a látnivalókból sosem lehet kifogyni.

Kelet Tennessee-ben

A Smokies lábánál

A Louisiana-i mocsárban

Újra Texasban

Jimmy John's

Köztudomású, hogy Amerikában nagy hagyománya van a gyorséttermeknek. A legtöbben ilyenkor hot-dogokra és burgerekre gondolnak, pedig a szendvicsek legalább olyan népszerűek, elég csak a Jóbarátok azon jelenetére gondolni, amikor Ross megőrül, mert valaki megette a szendvicsét, vagy amikor Joey az életét kockáztatja a világ legjobb szendvicse miatt.  Ennyit persze egy szendvics sem ér, de a nagy választékból azért akad néhány valóban kiváló szendvicsbár. A mi kedvencünk a Jimmy John's. Ezt a mára országos lánccá bővült szendvicsbárt 1983-ban alapította Jimmy John, aki a mai napig a tulajdonosa a 2500 étteremből álló Franchise-nak, amiből szokás szerint egy sem jutott Hawaiira, így az elmúlt években ezt is nélkülöznünk kellett. Az első kapcsolatunk a JJ-szal rögtön az USA-ba érkezésünk elején volt Gabi akkori munkahelyének a közelében. Annyira jó volt a benyomásunk róla, hogy az első héten aztán minden nap itt ettünk és ketten végigkóstoltuk szinte a teljes étlapot. Nem tudni, mi a titkuk, de az biztos, hogy kiváló alapanyagokból dolgoznak, a mindig friss hús és zöldség mellett a franciakenyér is tökletesen friss, hiszen mindig helyben sütik és legfeljebb négy órán belül felszolgálják. Az éttermek hangulatosak, a falakon vicces feliratok vannak, a szendvicsek pedig gyorsan elkészülnek és soha nem okoznak csalódást.