Sleeping Giant State Park

Amit különösen szeretünk Connecticutben, az a dimbes-dombos, többnyire erdővel borított táj, ami az egész államra jellemző. Igazán nagy városok pedig nincsenek errefelé, így a természet könnyen elérhető. A Sleeping Giant (Alvó Óriás) Állami Park (térkép) például mindössze 10 percnyi autózásra van az otthonunktól. Szombat délután el is mentünk, hogy sok-sok év után újra egy északi erdőben kiránduljunk egyet. A park arról kapta a nevét, hogy a közepén található hegy a távolból egy fekvő emberre hasonlít.

Balra látható az óriás "feje"

A hegyen több, mint 50 kilométernyi túraútvonal található. A legkönnyebben a környező erdőkre nagyszerű kilátást nyújtó toronyhoz vezető ösvény járható, de a park inkább a durva terepviszonyairól ismert. Természetesen felmentünk az 1936-ban épült kő kilátótoronyba és az óriás fejét is körbejártuk. A terep valóban nem volt könnyű, de mindenképpen megérte. A túra végén még egy kis patakba is belebotlottunk. Több állami park is található a közelben, de szerintem az Óriás lesz az egyik kedvencünk.

Költözés Texasból Connecticutbe

Az USA-ban teljesen megszokott, hogy az emberek költöznek, így komoly iparág épült arra, hogy mindenki a számára leginkább megfelelő módon tehesse ezt meg. Az egyik legelterjedtebb megoldás az önköltözés, amikor teherautót bérelnek és maguk viszik a cuccaikat az új lakóhelyükre. Ez annyira amerikai, hogy régóta álmodoztunk már arról, hogy egy ilyen szerelvénnyel egyszer mi is átszeljük az országot. Mivel most először költöztünk úgy, hogy nem kellett egy óceánon is átkelni, ezért rögtön kaptunk is az alkalmon. Az egyik legrégebbi és legismertebb költözési felszerelések bérlésével foglalkozó cég a U-Haul. Mi is őket választottuk, hiszen a teherautón kívül dobozokat és egyéb csomagolóanyagokat, valamint a bútorok és a dobozok szállításához való eszközöket is lehet tőlük bérelni.

U-Haul truckok 1973-ban

Mindenük van, ami a költözéshez kell

A U-Haul egy országos elterjedésű cég, így bárhol lehet tőlük teherautót bérelni és bárhol le is lehet azt adni. Különböző méretű járgányokkal rendelkeznek, mi a 15 láb hosszú verziót választottuk, ami bőven elegendő volt nekünk. Béreltünk egy utánfutót is, amire felraktuk az autónkat és így vontatva szállítottuk Connecticutbe. Így legalább együtt tudtunk utazni a truckban és nem volt annyira unalmas ez a rendkívül hosszú út. A teherautó egy Ford E-450-es modell volt, amit egy 6800 köbcentiméteres V10-es benzinmotor hajtott hatsebességes automata váltóval. A több, mint 300 lóerő és a közel 600 Nm-es nyomaték könnyedén mozgatta ezt a nagyjából 7 tonnás szerelvényt. Mi a sebességhatárokat betartva, többnyire 90 km-es tempóval haladtunk, amit emelkedőkön is könnyedén tudtunk tartani és így átlagosan 23 liter benzint fogyasztottunk 100-on, ami egyáltalán nem rossz egy ekkora monstrumtól.

Az út 2900 km hosszú volt és 4 napig tartott. Szeptember elsején (vasárnap) indultunk és az egész útvonalat már korábban alaposan megterveztük. Kinéztük, hogy hogyan tudjuk elkerülni a legtöbb nagyvárost és a potenciális szálláshelyeket is előre feljegyeztük, hiszen egy ilyen karavánnal csak olyan helyeken tudtunk megállni, ahol van kamionos parkoló is.

Az utak helyenként rendkívül rossz minőségűek voltak, így nagyon izgultunk a cuccaink miatt, de szerencsére mindent olyan alaposan becsomagoltunk és kikötöttünk, hogy végül semmink sem károsodott ezen a hosszú és időnként nagyon pattogós úton. A tréler egyik gumija azonban a második napon megsérült, amit szerencsére időben észrevettünk, így elkerültük a durrdefektet. A segítség egy órán belül meg is érkezett és néhány perc alatt kicserélte a kereket, így gond nélkül folytathattuk az utunkat. A dél-keleti államok elég unalmasak, ezért a defekten kívül más érdekesség nem is történt errefelé. Tennessee-től északra azonban már elég szép helyeken jártunk. Összesen 11 államban vezettünk, amiből számunkra csupán egy volt új, hiszen Nyugat-Virginiában még nem voltunk korábban. Most is csak egy pár mérföldes szakaszig érintettük, de legalább már ezt az államot is kipipálhatjuk.

A tervek szerint szeptember 4-én (szerdán) meg is érkeztünk New Havenbe. Valójában Gabi munkahelye van csak ott, mi egy szomszédos kisvárosban, Hamdenben lakunk. Csütörtökön fel is pakoltuk a cuccainkat, majd leadtuk a truckot és a trélert. Pár nap alatt mindent el is rendeztünk a lakásban, ami nagyon kényelmessé teszi az újrakezdést, összehasonlítva például a korábbi költözéseinkkel, így egyértelműen megérte az önköltözést választanunk. Az útról egy rövid kis videót is készítettünk, ami talán némileg visszaadja egy ilyen költözős "road trip" hangulatát.

Búcsú Texastól

Három év után elhagyjuk Texast és visszaköltözünk az északkeleti régióba, mégpedig New York szomszédságába, Connecticutbe (térkép). Hálásak vagyunk Texasnak, hiszen szakmailag ismét sokat fejlődtünk, itt kaptuk meg a zöldkártyát és nagyszerű embereket ismertünk meg, de az állam igazából sosem nőtt a szívünkhöz.

Jó lesz végre újra olyan helyen élni, ahol nyáron is elviselhető a hőmérséklet és négy igazi évszak van, ahol változatosabb a táj, több a szakmai lehetőség, ahol jobb az infrastruktúra és nem utolsó sorban, ahol az emberek progresszívabb gondolkodásúak és adnak a környezetvédelemre is. Viszlát újra északon!

Új cikk a Természetbúvárban: A klímaváltozás és az állatok

A Természetbúvár 2019/4-es számában megjelent a legújabb cikkem. A saját fotóimmal illusztrált anyag azt mutatja be, hogy hogyan hat a klímaváltozás az állatok viselkedésére. A magazin akár digitálisan is elérhető a Digitalstand és a Dimag oldalain.

NASA Űrközpont

Vasárnap végre nem volt kánikula Houstonban és bíztunk benne, hogy a Holdra szállás 50-ik évfordulója miatti felhajtás is kissé alábbhagyott már, ezért elmentünk a NASA Űrközpontba, hivatalos nevén Johnson Space Centerbe. A nevét Lyndon B. Johnsonról kapta és a világhírű Smithsonian múzeumhoz kötődik. A legtöbb kiállított tárgy itt nem makett, hanem valódi űrhajó, rakéta, űrruha és egyéb űrutazáshoz használt eszköz. A legfontosabb kivétel a bejáratnál található űrsikló, ami csupán egy élethű utánzat. Ez viszont annak a Boeing 747-esnek a tetején van kiállítva, amivel annak idején 1977 és 2012 között az űrsiklókat szállították a leszállóhelyükről vissza a Kennedy Űrközpontba, ahonnan az űrhajók kilövése történt.

Ezt az Independence névre keresztelt űrsiklómodellt is megnéztük, de őszintén megmondva, ez nem nagy szám. Az űrkutatás hőskora amúgy is sokkal érdekesebb és ebből a korszakból legalább valódi eszközöket is megnézhettünk. A múzeumba belépve például rögtön egy fellógatott holdkomp fogadott minket. Ezt az LTA-8 nevű teljesen működőképes kompot a holdutazás előkészítése során tesztelésre használta a NASA még 1968-ban.

A múzeumból kis buszokkal el lehet jutni a NASA egyéb központjaiba is. Az első programunk egy vezetett túra volt, ahol egy ilyen kis busszal elvittek minket a NASA Repülésirányító Központjába.

Az épület névadója a NASA legendás repülésirányítója, Christopher Kraft, aki a Holdra szállásokat vezényelte és idén július 22-én hunyt el, két nappal az első holdutazás 50-ik évfordulója után. Az Apollo küldetések irányítóterme ma már történelmi emlékhely és eredeti állapotában lett megőrízve. Itt egy kis előadás során végighallgattuk az első Holdra szállás, majd az első holdséta kezdetekor elhangzott kommunikációt az űrhajósok és a repülésirányító között.

Egy szinttel az Apollo missziók irányítóterme alatt pedig a mai űrrepülések vezénylése zajlik, de ide természetesen nem mehettünk be. Innen kommunikálnak például a Nemzetközi Űrállomással, amivel kapcsolatban szintén számottevő kiállítási anyag található a múzeumban, többek között az űrsétákon használt űrhajós ruha és rakétaszék. Ezeken kívül is számos űrruhát lehet megtekinteni, például Armstrong és más, holdsétát megtett űrhajósok speciális ruháit és azok különböző rétegeit. A múzeum egyik legérdekesebb kiállítása azonban az űrhajókiállítás, itt egyebek mellett megtekinthettünk egy Mercury űrkapszulát, egy Gemini űrkapszulát, valamint az Apollo 17 parancsnoki modulját. Ez volt az utolsó űrhajó, ami eljutott a Holdig, az Apollo programot ezután leállították. Az Apollo 17 űrhajósai a Hold felszínének felfedezéséhez holdjáró autót is használtak. Egy ilyen járgány is ki volt állítva. Természetesen ez egy tesztjármű, amivel a Földön tesztelték az eszköz képességeit, hiszen a Holdról sosem hozták haza az ott használt kocsikat. A múzeum ezen részlegén egy valódi holdkőzet is ki van állítva, amit bárki megérinthet. Mondanom sem kell, mekkora élmény volt megtapogatni egy idegen égitestről származó kőzetet.

A Nemzetközi Űrállomás kiállítási részlege

Űrruhák

Apollo 17 Parancsnoki Modul

Holdjárgány

A Hold megérintése

Az űrközpont legnagyobb látványosságához ismét csak a kisbusszal tudtunk eljutni. Ez pedig egy valódi Saturn V-ös rakéta, ami egy hangárban van kiállítva. Ez a rakéta az Apollo 19 legénységét vitte volna a Holdra, ha Nixon nem kaszálta volna el az egész programot az Apollo 17 után. A Saturn V a világ legnagyobb járműve: 110 méter hosszú, 10 méter átmérőjű és 2970 tonna tömegű. 1967 és 1973 között összesen 13 ilyen rakétát lőttek ki. Az utolsó az USA első űrközpontját a Skylab 1-et vitte fel az űrbe.

Saturn V hangár, mögötte a Mercury és Gemini rakéták

A kis méretű Mercury Redstone rakéta előtt

Az összes Saturn V rakéta a kilövés során          Fotók: NASA

A Saturn V három fokozatban adta le az erejét, így az egymás után leváló fokozatok tömegét már nem kellett tovább emelnie és ezáltal tudott messzebbre jutni. Az első fokozat cipelte a legnagyobb terhet, ehhez volt szükség a fokozat végében lévő öt darab, egyenként öt és fél méteres F-1 hajtóműre. Ezek másodpercenként 15 tonna kerozint égettek el. A második fokozat már cseppfolyós hidrogént használt. Ez a fokozat öt J-2 hajtóművet használt, amelyek már jóval kisebbek. A harmadik fokozatot szintén hidrogén hajtotta. Ide már elég volt egyetlen J-2 hajtómű is. Efölött volt a holdkompot szállító raktárrész, majd a szürke színű szervízmodul és a tetején az aprócska kis kúp alakú Parancsnoki Modul, ahol a 3 űrhajós utazott.

F-1 hajtóművek

Első fokozat

Második fokozat a J-2 hajtóművekkel

Harmadik fokozat az egyetlen J-2 hajtóművel

A rakéta csúcsa a barna színű Parancsnoki Modullal

Holdkomp Modul, Szervíz Modul és Parancsnoki M.

A hangár oldalán pedig óriási molinókon mutatják be az összes Apollo-missziót. Az űrközpont számos helyszínét bejárva, remekül összeállított kiállításokon és filmvetítéseken tekinthettünk bele az amerikai űrkutatás történetébe. A NASA houstoni űrközpontja talán a legjobb múzeum, ahol eddig jártunk.

50 éve történt az első Holdra szállás

Ma 50 éve, hogy először járt ember a Holdon. Az Apollo-11 háromtagú legénysége (Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins) 1969. július 16-án Floridából emelkedett fel egy 110 méter magas, 2970 tonnás Saturn V-ös rakétán, hogy négy nappal később ketten közülük (Armstrong és Aldrin)  a holdkomppal a Nyugalom-tengerén leszálljanak a Holdra. Mindeközben Collins a Hold körül keringve várta őket a parancsnoki modulban. Armstrong és Aldrin közel egy teljes napot töltöttek a Holdon, amiből kicsit több, mint két és fél óráig tartott az emberiség első holdsétája. Ennek során az űrhajósok számos tudományos feladatot is végrehajtottak. A Holdról való felszállást követően aztán újra csatlakoztak a parancsnoki modulhoz, majd július 24-én landoltak a Csendes-óceánban, és ezáltal az első holdutazás teljes sikerrel ért véget.

A fél évszázados évforduló kapcsán Amerikában már hetek óta minden erről szól, a NASA egy csomó programmal készült Floridában és Houstonban is. A nagy meleg miatt mi azonban inkább itthonról emlékeztünk meg az eseményről. Egyrészt megnéztük az Apollo 11 című dokumentumfilmet, ami különös módon mutatja be az emberiség eme rendkívüli teljesítményét. A másfél órás filmben korábban soha nem látott felvételek is láthatóak és a fő érdekessége, hogy nem tartalmaz narrációt, kizárólag az eredeti hanganyagból ismerhetjük meg a Holdra szállás történetét.

Ezen kívül a NASA élő közvetítésén követtük az eseményeket és ugyanúgy a tévé képernyőjét bámulva néztük, amint Armstrong első emberként a Holdra lép, ahogyan fél évszázaddal ezelőtt látta azt a fél világ.

Ma már az Apollo missziók összes fotója elérhető a NASA Flickr oldalán. Ezen képek szabadon felhasználhatóak, ezért összeállítottunk egy kis galériát a kedvenceinkből a híres Földkeltétől Buzz Aldrin csizmanyomáig. Az Apollo 11 sikeres útja a Holdig és a három űrhajós épségben való visszatérése kétségtelenül az emberiség egyik legnagyobb teljesítménye volt.