Körtúra a West Rock State Parkban

Múlt szombaton a közeli West Rock Állami Park "titkos" részén kirándultunk (térkép). Korábban már jártunk itt, de akkor csak a tó környékén sétálgattunk, illetve én madarakat fotóztam errefelé. Térképen viszont láttuk, hogy egy jó nagy körtúrát is lehet itt tenni, és egy ideje már terveztük is ezen útvonal bejárását. Úgy tippeltük, hogy nagyjából három óra alatt lehet körbeérni az ösvényen, végül azonban kicsit több, mint négy órába telt, mire visszaértünk a kocsihoz. Ennek részben az volt az oka, hogy a múlt heti trópusi vihar rengeteg fát kidöntött az erdőben is, melyek kerülgetése, vagy átmászása némileg lassította a haladást, másrészt pedig az út némileg hosszabbnak bizonyult, mint sejtettük (ekkor még mindig nem volt internetkapcsolatunk, hogy pontosabban megtervezhessük a túrát). Szokás szerint azonban volt nálunk némi eledel, meg víz, így nem volt gond, de azért kellemesen elfáradtunk a több, mint 10 kilométeres túrán.

Az első képen látható dombtetőről készült az utolsó két kép.

Trópusi vihar pusztított Connecticutben

Az Atlanti-óceán hurrikánjai miután partot érnek valamelyik déli államban, általában észak felé veszik az irányt és a szárazföld felett többnyire elgyengülnek, hiszen a trópusi ciklonokat a meleg tengervíz erősíti. Mire New York és New England magasságába érnek, legtöbbször kellemes szellővé csendesednek. Nagyjából tízévente egyszer, a globális klímaváltozás következtében azonban egyre gyakrabban még ennyire északon is pusztító viharokat okoznak. Ez történt egy hete is, amikor az Isaias nevű trópusi vihar elérte a mi térségünket is és hatalmas károkat okozott New York, New Jersey és Connecticut államokban. Fákat és villanyoszlopokat döntött ki, vezetékeket szakított le, háztetőket tett tönkre és több, mint 2 millió háztartásban okozott napokig tartó áramszünetet. A Magyarországról nézve elképzelhetetlen erejű szél a mi házunk tetejét is megrongálta, egy teljes napig nem volt nálunk áram, az internetszolgáltatást pedig 4 napig kellett nélkülöznünk a trópusi vihart követően. Ez kétségtelenül a legkellemetlenebb hátránya a tengerközeli életnek.

Catskill-hegység

A legutóbbi hétvégén a New York állami Catskill-hegységben kirándultunk (térkép). A tőlünk mintegy három és fél órányira található hegység az óriási Appalache-hegységrendszer része, csakúgy, mint a Smokies, a Mount Everett, a Green és a White Mountains. Ezen a hegyen is számos természetvédelmi területet található, mi az Overlook-hegy Vad Erdőben kirándultunk, mégpedig a Meads-mezőt érintő túraösvényen mentünk végig.

Esopus-patak

Indiánfej Vadon

Meads-mező

Meads-mező

Overlook-hegy Vad Erdő

Overlook-hegy Vad Erdő

Júliusi strandolások

A vermonti kirándulás kivételével minden júliusi szombaton lementünk a tengerpartra. Van ugyan közelebb is nyilvános strand, de a Hammonasset Beach a legszebb Connecticutben, így ebben a hónapban is mindig oda mentünk. Ez a legnagyobb tengerparti park az államban, amelynek három strandja is van. A július 4-ei hétvégén a korábban is kipróbált keleti részre mentünk, ahol elég sokan ünnepelték Amerika születésnapját.

 

 

A második hétvégén pedig megnéztük a park nyugati oldalát. Elég szeles idő volt, de ez nem tántorította el az embereket a tengeparti pihenéstől, habár a vízbe nem sokan merészkedtek be, csak hozzánk hasonlóan élvezték az óceán látványát és a kellemes levegőt.

A hónap utolsó szombatján végül kipróbáltuk a középső strandot is. Ez volt az eddigi legmelegebb hétvége, így a víz is viszonylag tűrhető volt és elég sokan fürödtek a Hawaiin megszokotthoz képest nekünk egy kicsit túl hűvös Atlanti-óceánban. A strand remek hangulata azonban ezúttal sem okozott csalódást és ha az időjárás engedi, talán augusztusban is eljövünk még ide.

Nyár a Green Mountainsben

A múlt szombaton elmentünk Vermontba és újra megnéztük a Green Mountain Nemzeti Erdőt. Látni akartuk nyáron is, amikor a nevéhez méltóan minden zöld a hegyen. Többnyire kisebb földutakon haladtunk, hogy elkerüljük az embereket és nagyon jól éreztük magunkat.

Strandolás a Hammonasset Beachen

A hétvégén ismét lementünk az óceán partjára. Ezúttal is a Hammonasset Beachet választottuk, most azonban nem kirándulni mentünk, hanem strandolni. Fürödni nem akartunk, mert a víz errefelé elég hideg, de nagyon élveztük a napsütést és az óceán látványa sem okozott csalódást.

Rachel Carson National Wildlife Refuge és Wells Reserve

A múlt szombatot egy érdekes tengerparti sós mocsaras területen töltöttük, amihez Connecticutet is beleszámítva négy államon át autóztunk. A célállomás ráadásul egy számunkra új állam volt, hiszen Maine-ben még nem jártunk korábban. Ez a hatodik New England-i állam és egyben az USA legkeletibb régiója. Érdekessége, hogy csupán egy amerikai állammal, New Hampshire-rel szomszédos, na meg természetesen Kanadával. Nekünk pedig Maine a 31-ik állam, ahol jártunk.

Maine főleg a sziklás tengerpartjairól és a hatalmas erdős területeiről ismert. A mi célunk azonban az állam legdélebbre fekvő tengerpartja volt, ahol egy nagyon érdekes élőhely, a sós tengerparti mocsár figyelhető meg. Itt az Atlanti-óceán gyakran elönti a területet, ezáltal pedig sós víz marad a mocsárvidéken, ami egyedi élővilágnak ad otthont. A terület nagy része természetvédelmi terület, amit a Rachel Carson Nemzeti Vadvilág Menedék és a Wells Természetvédelmi Terület (térkép) őriz. Először a vadvédelmi területet jártuk be. Itt egy erdei ösvényen túrázva ismerhetjük meg a helyszín élővilágát, és a számos erdei nyiladékon a sós mocsárra is ráláthatunk, helyenként pedig még az Atanti-óceán is feltűnik a távolban. A Wells Reserve a menedék szomszédságában található. A régi farmépületekből álló központi részről számos túraútvonal vezet a környező erdőkhöz, mocsarakhoz és rétekhez, sőt az egyik ösvényen még az Atlanti-óceán homokos partjára is eljuthatunk, ami nyilvános strandként üzemel. Habár elég messze van tőlünk ez a hely, hiszen oda-vissza mintegy hét órát autóztunk, de biológusként mindenképpen megérte elmenni erre a különleges helyszínre.

Mount Everett State Reservation

Vasárnap elhagytuk az államot és átruccantunk Massachusettsbe. A célunk a Mount Everett megmászása volt. Ez egy 870 méteres hegy, ami a róla elnevezett állami természetvédelmi területen található közel a connecticuti határhoz (térkép). Éppen dél körül érkeztünk meg, így a parkolóban gyorsan befaltuk az előre csomagolt szendvicseinket, hiszen a járvány miatt még mindig nem nagyon lehet, vagy mondhatjuk úgy is, hogy nem érdemes étterembe menni. Az új helyzethez még próbálunk alkalmazkodni, de ez is megszokható. Az első túránk a Guilder-tó körül vezetett. Szép öreg fenyőerdő veszi körül ezt a tavat, így kellemes fenyőillatban túrázhattunk. Ezt követően pedig jött a "csúcstámadás". A parkolóból nagyjából 1 kilométeres túraösvényen lehet elérni a hegy tetejére. Ez az útvonal a híres Appalache-ösvény része, ami egy 3500 kilométer hosszú gyalogtúra és Amerikát szeli keresztül észak-déli irányban. Az Appalache-hegység több hegyét láttuk már korábban is, hiszen ennek a része a Smokies, valamint a Green- és a White Mountains is. A csúcs közelében több helyen is szép kilátásban gyönyörködhettünk, a csúcsról azonban a sűrű növényzet miatt nem sok mindent látni, de egy szelfire azért megálltunk.