Családi látogatók 1.

Múlt héten, pénteken érkeztek meg a szüleim, akik közel két hétig lesznek velünk. New Yorkban, a Kennedy (JFK) reptéren szálltak le, mi pedig autóval mentünk el értük. A Toyota Prius már korábban is nagyon bevállt, ezért erre a 12 napra is ezt próbáltuk megszerezni. Mivel az Enterprise-nál már törzsvásárlóknak számítunk, így ezzel nem volt gond. Szombaton elég fáradtak voltunk, hiszen hajnalban értünk haza, ezért egy kis vásárláson kívül nem terveztünk komoly programot. Vasárnap is csak egy kis autózás jutott, mert az idő nem akart kedvezni nekünk. Egy kis részét azért megmutattuk a városnak és elmentünk egy hangulatos olasz cukrászdába is. Hétfőtől csütörtökig Gabinak sajnos dolgoznia kellett, így hármasban kirándulgattunk. Olyan helyeket mutattam meg a szüleimnek, ahol korábban már Gabival jártunk, így többek között voltunk az egyetemi városrészben, az Ontárió-tónál, a Pratt-vízesésnél, de a közeli Clark Reservation Parkot is megnéztük. Holnaptól aztán már Gabi is csatlakozik a csapathoz és újabb kalandok várnak ránk.

Amcsi jogsi

Pár hete megérkezett a munkavállalási engedélyem, amire azért van szükségem, hogy kaphassak SSN-t (Társadalombiztosítási szám), ami nagyon fontos Amerikában, de nekem elsősorban azért kellett, hogy lehessen amerikai jogsim, ami New York államban nélkülözhetetlen az autóbiztosítás megkötéséhez, ami ugye szükséges, ha saját autót akarunk.

A jogsihoz vezető első lépés ezután a kresz vizsga letétele volt. Ez, a korábbiak után meglepő módon egyáltalán nem egy bonyolult folyamat. A vizsgaközpontban ingyen adnak kresz könyvet az érdeklődőknek, de akár a netről is le lehet tölteni. Ha megtanulta az ember, akkor bármelyik hétköznap elmehet kitölteni a tesztet reggel 8 és délután 5 között. A tesztre annyi időt szánhat a vizsgázó, amennyi csak szükséges, ha kell reggeltől estig lehet a kérdéseken agyalni. Persze a vizsga nem különösebben nehéz, 10-15 perc elég rá. Tegnap sikeresen le is tettük a kresz vizsgát, majd megtudtuk, hogy még részt kell vennünk valamikor egy öt órás biztonságos vezetéstechnikai kurzuson is, és csak ezután fogjuk megkapni az ideiglenes jogsit. Ilyennel már bárki vezethet, ha ül mellette egy "rendes" jogsival rendelkező személy, aki megtanítja vezetni. Ezután már csak a forgalmi vizsga van hátra, de ez nekünk már nem sürgős, mivel a magyar jogsinkkal továbbra is tudunk vezetni, az ideiglenes jogsi pedig már elég lesz az autóbiztosításhoz.

Dínó-bár

A múltkori kerti parti után, kedvet kaptunk egy igazi amerikai BBQ étteremhez is. Tegnap el is mentünk a Dinosaur Barbecue-ba vacsorázni a magyar srácokkal. Ez országos szinten a tíz legjobb étterem között szerepel, így nem is csoda, hogy egy órát kellett várnunk az asztalra. Kint kaptunk helyet, szerencsére nagyon kellemes volt az idő, a kaja pedig nagyon finom, megérte várni. Azt hiszem, szeretni fogjuk az amerikai konyhát is ☺. Vacsi után még elmentünk egy buliba szórakozni. Elég jól mulattunk. Hajnali kettőkor viszont minden bezárt, mivel a New York-i törvények szerint eddig lehet alkoholt árusítani. Nekünk azonban elég is volt ennyi az amerikai éjszakából.

Ugró csíkosmókus

Az amerikai csíkosmókus (Tamias striatus) sokfelé előfordul az amerikai kontinens keleti felén. Elterjedésére utal az angol neve is: Eastern chipmunk (keleti csipmánk). Többnyire erdőkben él, de táplálékkereső körútjain időnként kilátogat egy-egy tisztásra is. Jól tűri az ember közelségét és különböző parkokban is megtelepedik. Először jómagam is a közeli parkban találkoztam vele. Nagyon megtetszett ez a kis rágcsáló, így már korábban elhatároztam, hogy képeket készítek az életéről. Jó néhány fotót lőttem már róla, amelyek megtekinthetőek a honlapom galériájában, most azonban az ugró mókusról készült kép történetét szeretném elmesélni, hogy némi betekintést nyújtsak a természetfotós munka színfalai mögé.

Mint mindig, amikor új projektbe kezdek, most is a téma és a lehetséges helyszínek tanulmányozása volt az első lépés. A megfelelő ismeretek birtokában egy közeli erdő és egy gyepterület szegélyét neveztem ki természetfotós helyszínnek. A mókusok előszeretettel látogattak ki erre a nyílt területre és a fényviszonyok is itt voltak a legalkalmasabbak a fotózáshoz. Annak érdekében, hogy az ülő lessátramból kényelmesen fényképezhessek, néhány méretes kőből egy kis emelvényt alakítottam ki és egy száraz farönköt támasztottam neki, hogy legyen min felmászniuk a mókusoknak. A farönkre és a kövekre is rendszeresen hordtam a napraforgómagot csali gyanánt. Miután már nagyon megszokták, hogy az emelvényen terített asztal várja őket, egyszer csak eltávolítottam a feljutáshoz használt fát mintegy 30cm távolságra a kövektől, így csak ugorva érhették el az eleséget. Egy mohás faágat helyeztem el az emelvényen, amin landolni tudtak. Az ugrás síkjára pontosan merőlegesen helyeztem el a teleobjektívet és manuálisan előre beállítottam az élességet. A jelenetet nem a fényképezőgép keresőjén keresztül figyeltem, hanem a sátor fő nyílását nyitottam nagyobbra, így az objektív mellett is kiláttam. Amikor láttam, hogy a mókus elkezd rohanni, hogy átugorjon a táplálékhoz, akkor megnyomtam a sorozatlövésre állított fényképezőgép kioldóját. A jelenet nagyon gyors volt, de többszöri próbálkozás után végül sikerült azt a pillanatot elkapni, amit szerettem volna.

Kerti parti

Tegnap Gabi főnöke kerti partit rendezett, vagy ahogyan Amerikában mondják Barbecue (BBQ) party-t. Az egyik munkatársa és a férje, akik szintén a Nob Hill-ben laknak, vitt el minket a partira. Nagyon kellemes kertvárosi környezetben volt a sütögetés. Az idő szerencsére kedvezett, így jól telt a délután.

A munkacsoport

Ilyenkor nyáron mindig szépen kibővül a munkacsoport, mivel számtalan orvos és diák jön önkénteskedni. Ezért ma bevittem a fényképezőgépet, hogy készítsünk egy csoportképet a labor tagjairól. Íme:

Címlapsztori a TermészetBÚVÁRban a gyurgyalagról

A TermészetBÚVÁR idei negyedik számának címlapjára került az egyik természetfotóm, ami a magazinban megjelent gyurgyalagos cikkemet illusztrálja. A gyurgyalag életét még 2007-ben és 2008-ban tanulmányoztam a szülőfalum közelében. A magazin kapható az újságárusoknál, illetve pdf-ben letölthető a honlapomról is.

Egy hétvége Rochesterben

Egyszer csak elhatároztuk, hogy egy hétvégét a városon kívül töltünk. Rochesterre esett a választásunk, ami Syracuse-tól északnyugatra fekszik, az Ontárió-tó partján. Pénteken este indultunk el egy bérelt Chevrolet Aveo-val és egy Days Inn nevű motelben szálltunk meg, ami pont olyan volt, mint amilyeneket a filmekben látni szoktunk.

Szombaton délelőtt megnéztük George Eastman házát, aki a Kodak cég alapítója volt és ő tette elérhetővé a fotózást az amatőrök számára is, majd a délutánt a Seabreeze (Tengeri Szellő) nevű szórakoztató parkban töltöttük, ami tulajdonképpen egy vízicsúszdás vidámpark. A nevéhez méltóan nagyon hideg volt a medencék vize, így nem is nagyon mártóztunk meg bennük. A park az Ontórió-tó mellett fekszik, így még a motelbe indulás előtt lementünk egy kicsit a tó partjára is, mindenképpen ki akartam próbálni, hogy milyen érzés benne állni. Hát, ez sem volt meleg ☺

Másnap reggel kijelentkeztünk a motelből és elmentünk az állatkertbe, mert azt minden városban látni kell, főleg, ha elefánt is van. Az állatkerti séta után indultunk is vissza Syracuse-ba, hogy az autót kihasználva, betérjünk az amcsi TESCO-ba és elintézzük a szokásos nagybevásárlást is.

Az amcsi közlekedés

A bürokratikus bonyodalmak miatt az autóvásárlást ugyan elhalasztottuk egy időre, de elég sokszor béreltünk már autót ahhoz, hogy kialakuljon bennük egyfajta kép az amerikai közlekedésről. Következzen most néhány sajátosság az amcsi közlekedésről.

Amerikában minden a kényelemről és a nagy méretekről szól, így szinte csak automata váltós kocsik vannak és az utakon gyakori látványnak számítanak a hatalmas Hummerek, a Ford F-sorozat tagjai és az óriási cirkálók is. A méretes autókhoz való széles utak ugyancsak jellemzőek, bár az útminőség helyenként teljesen versenyképes a hazai utak minőségével, azaz csapnivalóan rossz. A sebességhatárok valamennyivel alacsonyabbak, mint Európában, autópályán sem szabad 65 mérföldes óránkénti sebességnél gyorsabban menni (kb.: 104 km/h). Igaz, hogy ezt ritkán tartják be, de nincs száguldozás, a forgalom általában 70-75 m/h-s sebességgel halad. Itt amúgy is jellemző a nyugodt közlekedés, kifejezetten magas közlekedéskultúra jellemző az amerikai kontinensre. Eleinte kissé furcsa volt az egész az automata váltótól kezdve a lassabb tempóig, de könnyű megszokni és ma már kifejezetten élvezzük az amerikai autózást.

Letchworth State Park

Ezen a hétvégén ismét a magyar srácokkal béreltünk autót, ezúttal egy Kia Spectra-t kaptunk. Szombaton elintéztük a vásárlást, aztán vasárnap már kettesben nekivágtunk egy újabb kirándulásnak. Az úti cél a Letchworth State Park volt, amit a kelet Grand Canyon-jának is hívnak. A park tulajdonképpen egy mély völgy, amelyet a Genesee folyó vájt ki. Az odafelé vezető út nagyon szép volt, sütött a nap és kellemes amerikai kisvárosokon mentünk keresztül. De amint odaértünk, elkezdett szakadni az eső, így jóformán csak megálltunk néhány helyen, csináltunk egy-két képet és már jöttünk is vissza. Hát igen, ez a mi formánk. Az időjárási viszontagságok ellenére a látvány fantasztikus volt.